Kereső toggle

Ez az olimpia nem a szépségről szól

Athéni telefonbeszélgetés Vitray Tamással

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Sikereink ellenére nem igazán jó magyarnak lenni most Athénban. Botrányaink kioltják az örömöt. "



Athén a nem megengedhető lehetőségek versenyévé vált. Legalábbis számunkra Fotó: Reuters

– A magyarok szereplésére fókuszálva hogyan foglalná össze az eddig történteket?

– A dolgok nem indultak rosszul. Sok olimpián voltam, és azt tapasztaltam, hogy a magyar sikerek lassan indulnak be. De most valahogy a legjobb pillanatban érkezett az első aranyérem, Nagy Tímeáé. Ő egy egészen kiváló sportember. Egy-két nap csend következett, ami azt jelenti, hogy "csak" bronz- és ezüstérem jutott, és aztán jött Igaly Diána aranya. Megint egy nő, s megint egy abszolút csúcsember. És most az embert hangsúlyozom. A harmadik arany Annus Adriáné volt. Ezzel mindannyian számoltunk, Annus ezenfelül is a legjobb formáját tudta hozni. Az ő egyik legjobb barátja Fazekas Róbert, minden nagy eredményüket együtt érték el, s aztán Fazekas is nyert. 

– Jó, akkor most beszéljünk róluk! 

– Tudom, mit akar kérdezni. Dr. Pikó Károly orvos mindvégig vele volt az ominózus vizeletminta-adáson. Ami kiderült, az a következő: Mintát adni kötelező. Meg van szabva, hogy ennek a mintának minimum 75 milliliternek kell lenni, ez Fazekasnak akkor sehogy se ment. Megjegyzem, meglehetősen embertelen körülmények között zajlik a mintavétel. Meztelenül ott kell állnia, ha kell, órákig, és többen is figyelik, amint a kémcsőbe pisil. Tudniillik korábban a sportolók már mindenfajta trükköt kitaláltak a csalásra, ezért hozták ezt a bántó szabályt. Ha magam képzelném a helyükbe, hát iszonyú. Már éjjel két órát mutatott az óra, vagy valamivel többet, a fiú egyre türelmetlenebb lett és egyre kellemetlenebbek voltak mindenki számára a sikertelen kísérletek. 

– De úgy tudom, valamennyi millilitert már az elején leadott.

– Igen, 25 millilitert, de az kevés. Az a furcsa, hogy öt milliliter önmagában is elég arra, hogy megvizsgálják. Akkor miért nem tették? Az a szabály, hogy ezt a hetvenötöt kétfelé osztják A és B mintára, amit félretesznek. Ha az A pozitív, akkor a B mintát is meg kell vizsgálni, és csak úgy lehet dönteni. Ha az A negatív, akkor a B mintának már nincs jelentősége. A lényeg, hogy meg lehetett volna ennyiből is vizsgálni, és meg lehetett volna győződni arról, hogy van-e bármilyen meg nem engedett anyag, doppingszer a vizeletében. De ragaszkodtak a hetvenöthöz. Fazekas ekkor már igencsak türelmét vesztette. Ekkor felajánlották neki azt a lehetőséget, hogy közösen elvonulnak az olimpiai falu kórházába, ott lefeküdhet egy ágyra, aludhat, ha bír, és reggelre talán sikerül neki. Ebbe bele is egyezett volna, de mikor kiderült, hogy ott sem egyedül fog aludni a szobában, hanem ketten ott ülnek az ágya mellett, és egy pillanatra sem hagyják magára, otthagyta őket. Szomorú, hogy idáig fajult a sport. 

– Gondolom, nem a semmitől fajult idáig.

– Nézze, sokkal többen lebukhattak volna, mint amennyien lebuktak. Az a véleményem, hogy a doppinglebukás egy pech, mert a szerencsések elkerülik.

– Ezek szerint azt is mondja, hogy majdnem mindenki doppingot használ?

– Azért nem mondom, mert nem tudom bizonyítani. Ami fontos, hogy Fazekas Róbert nem bukott le. Láttam az angol nyelv? írást, amit elküldtek a magyar olimpiai csapatnak, amiben megvonták az akkreditációját és kizárták. Ott leírták, hogy semmilyen gyanús jel a vizsgálat során nem mutatkozott azon kívül, hogy nem jött a vizelet. Miután aztán kiderült, hogy a kórházban sem fogják békén hagyni, merthogy nem kívülről őrzik a szobáját, hanem belülről, egész egyszerűen azt mondta, ebből már elege van, és elment. Feltehetően abban a hitben, hogy ha akarják, az otthagyott kevés mintából meg tudják állapítani, hogy mi van a vizeletben. Ez nagyon nagy hiba volt. Csakhogy ott volt az orvos és ott volt a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközise is. Nekik tudniuk kellett, hogy ahogy Fazekas becsukja maga mögött az ajtót, abban a pillanatban már nem olimpiai bajnok. 

– Biztos, hogy ezt tudta az orvos?

– Mindenki tudta. Míg élek, meg nem értem és fel nem fogom, hogy engedhették elmenni. Innentől kezdve ez tovább gyűrűzött, és rátelepedett az egész magyar olimpiai csapatra, az egész országra, az ország hangulatára. Aztán jöttek a mindenfajta mendemondák. Ráadásul ennek az egész kellemetlen, kínos ügynek nincs felelőse. 

– Fellebbezésnek van helye, lehet alapja?

– Igen. Mégpedig az, hogy le van véve a vizsgálathoz elengedhetetlenül szükséges vizeletmenynyiség. Ez az atléta vétséget követett el, mert nem produkálta a szükséges mennyiséget. De ha öt milliliter is elég egy mintára, akkor az mérhető. A kérdés az, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság lesz-e elég operatív, lesz-e elég agilis, ragaszkodik-e ahhoz, hogy végigvigye a vizeletminta kivizsgáltatását. Elvileg huszonegy napig fellebbezhetünk. Ha kiderülne, hogy a minta negatív, onnantól kezdve nagyon nehéz volna megfosztani az aranyéremtől. 



A legjobb pillanatban érkezett az első aranyérem Fotó: Reuters

– Tegnap esti műsorában beszélt egy furcsa levélről.

– A Nemzetközi Atlétikai Szövetséghez érkezett egy nagyon jól megfogalmazott, angol nyelv? névtelen levél Magyarországról. Ebben a levélíró leírta, hogy Magyarországon a sportolók – és konkrétan említve van Fazekas Róbert és Annus Adrián is – milyen trükköket alkalmaznak a doppingvizsgálat meghamisítására és kijátszására. Nevezzük néven. Ez egy névtelen feljelentőlevél volt. Ettől kezdve nagy figyelmet szenteltek a magyar atlétákra. 

– Ez lehetett akár egy rosszakaratú rivális levele is?

– Akár az is, de több minden más is lehetett. Azt tudnia kell, hogy ezeket a sportolókat szinte folyamatosan random – véletlenszer? – vizsgálatok alá vetik. Ez azt jelenti, ha egy atléta Szombathelyen edz, és meggondolja magát, mert rossz az idő, és az edzést Budapesten akarja folytatni, azt azonnal jelenteni kell a nemzetközi szövetségnek. A kajakozóknak például naponta küldték a jelentéseket, ha Szolnokról a szegedi pályára mentek azért, hogy egy véletlenszer? ellenőrzésre bármikor elérhetőek legyenek. Volt egy kiváló hölgy a kajak-kenu csapatban, akinek nem is olyan régen a lakásán jelentek meg külföldről a doppingbizottság tagjai. És ez nem ritka dolog. Tehát Fazekas is és Annus is nemegyszer volt már ellenőrizve. Tehát nem arról van szó, hogy hónapok óta senki sem vizsgálta, hogy mi van a vizeletükben, a vérükben. Az egész mezőnyt szakadatlanul és vaktában, meglepetésszerűen vizsgálják. A gyanúsítgatás indokolatlan. Nem lehet elbújni. A két görögöt, akiket nemzeti hősként, félistenként tiszteltek hazájukban, mert nem jelentek meg a szükséges vizsgálatra, és mert nem találták őket a bejelentett helyükön, kizárták az olimpiáról. 

– Nincs információja arról, hogy az elmúlt években vagy évtizedekben hogy alakultak a doppingügyek?

– Közzétettek a számunkra egy statisztikát. 1968-ban Mexikóban egyetlenegy doppingeset volt. Athénban eddig már tizenhét. És ebből a tizenhétből három magyart érint. Ez a szomorú történet sajnos túlmutat azon, hogy mi történt a magyarokkal. Számomra az a kérdés ma már, mi történt a sporttal, mi történt a világgal. Ez az olimpia nem a szépségről, nem az örömről, a győzelemről, az élet szeretetéről, nem az egészséges versengésről szól, hanem szörnyű, embertelen praktikákról, különböző gyógyszergyárak, doppingszer-gyártók versenyéről, a képmutatásról és a pénzről. A nem megengedhető lehetőségek versenyévé vált. Legalábbis számunkra.

Olvasson tovább: