hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Saját ellendrukkerek
Fradi: újra mínusz hat pont

2003. 12. 08.
Tíz perc alatt a másodikról a negyedik helyre csúszott vissza a Fradi az elmúlt héten a bajnoki tabellán. Ennek oka azonban nem a zöld-fehérek játékában keresendő, hanem a Magyar Labdarúgó Liga Fegyelmi Bizottságának döntésében: a Fraditól ugyanis újra levontak hat pontot a május 30-ai, Debrecen elleni bajnoki mérkőzés után történt szurkolói rendbontás miatt.



Az MLSZ döntése leginkább a játékosokat sújtotta Fotó: MTI

Az (ismét) elsőfokú döntés értelmében a pontlevonás mellett az FTC Rt-nek 40 millió forintos büntetést kell fizetnie a ligának, a csapatnak pedig három mérkőzést zártan kell játszania (de ezt már teljesítették). Ezenkívül Szeiler József ügyvezető igazgatót egymillió forintos büntetésre ítélték. Az Üllői úti botránnyal kapcsolatban az MLL és az MLSZ korábban már több határozatot is hozott, míg végül augusztus 7-én megszületett a mostanitól nem sokban (csupán Szeiler József pénzbüntetésének összegében) különböző döntés. Október 27-én azonban a Legfőbb Ügyészség négy óvást fogalmazott meg a döntés ellen, s ezt követően az MLSZ elnöksége – kizárólag az óvások miatt – hatályon kívül helyezte a határozatot, és új eljárás lefolytatását javasolta az MLL Fegyelmi Bizottságának. Az ügyészség az indoklásokban sorozatos eljárásjogi hibákra hívta fel a figyelmet, és ennek fényében különösen meglepő Bozóky Imrének, a labdarúgó-szövetség elnökének nyilatkozata, miszerint ők megpróbáltak a legkörültekintőbben eljárni az ügyben. 

A mostani ítélet ellen, annak kézhezvétele után számított 15 napon belül fellebbezhet az FTC. Ez várhatóan meg is fog történni, hiszen a klub jogásza szerint a liga illetékes bizottsága ismét a jogszabályokkal ellentétes döntést hozott. "Az új fegyelmi tárgyalásra szóló idézésben olyan paragrafusokra hivatkozva hívták össze az ülést, melyek kizárják a pontlevonásos büntetést." – mondta a zöld-fehérek internetes portálján Petró László.

Megdöbbenésének adott hangot Garami József vezetőedző is: "Furcsa, hogy ahányszor ítélnek, mindig más a döntés. A fegyelmi bizottság most lemásolta az MLSZ által korábban meghozott ítéletet, és ezzel elhárították magukról a felelősséget. Azt gondolom, hogy a csapat és a játékosok büntetése furcsa és megmagyarázhatatlan egy ilyen ügyben. A Ferencváros rendkívül súlyos megbüntetésén kívül az illetékesek mást nem nagyon tettek a hasonló botrányok megelőzése érdekében. Ezt jól példázza, hogy a közelmúltban is történt több hasonló eset, mely után meglepően enyhe büntetések születtek. A Ferencváros valamiért más besorolás alá esik. Összefoglalásképpen az a véleményem, hogy igazságtalan ítélet született." 

Lipcsei Péter csapatkapitány pedig így nyilatkozott a Fradi honlapjának: "Mit mondhatnék? Tíz perccel ezelőtt még a második helyen álltunk a bajnokságban, most negyedikek vagyunk. Úgy látszik, ebben a bajnokságban a Ferencváros számára így dőlnek el a dolgok. Nem is akarok ezzel foglalkozni. Azt hiszem, akik ezt a döntést meghozták, maguknak sem tudják megmagyarázni, hogy miért a játékosokat büntetik, miért veszik el egy csapattól mindazt, amiért megdolgozott."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!