hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bajnokok zsugája

2003. 12. 22.
A Bajnokok Ligájában a csoportmérkőzések végeztével tizenhat csapat várja, hogy a következő, egyenes kieséses rendszer? fordulóban eldöntsék, ki kerül a legjobb nyolc közé. A lélegzetvételnyi szünetben talán nem érdemtelen egy pillantást vetni a csapatok pénztárcájára: eddig kiknek érte meg leginkább elindulni a legnevesebb európai klubtornán?



A Real Madrid játékosai okkal vidámak: a klub eddig 7,5 millió svájci frank prémiumot szerzett a BL-ben 

A Bajnokok Ligája ugyanis a klubok egyik legfontosabb jövedelemforrása: a közvetítési jogok eladása, a hirdetések, illetve a jegyeladások után ezen keresztül folyik be a legtöbb pénz az európai futballba. A tavalyi szezonban a harminckét induló között 730 millió svájci frankot osztott szét az UEFA. Bár a médiapiac recessziója miatt a közvetítési jogok ellenértékeként jelenleg egyre kevesebb pénz áramlik a szervezethez, a jól teljesítő klubok idén sem panaszkodhatnak. Rögtön az indulásért (a csoportkörbe bekerülő harminckét csapatról van szó) 2,5 millió svájci frankot kapnak az egyesületek – az is, amelyik a csoportmeccsek során esetleg egyetlen gólt sem képes lőni (1 frank jelenleg 170 forintot ér). Minden győzelemért további félmillió frankkal, a döntetlenért pedig 250 ezerrel gazdagodik a csapatot működtető vállalkozás. A tizenhat közé jutásért újabb 2,5 millió frank kerül a klubkasszába, a negyeddöntőben való részvétel 3 millió frankot ér, az elődöntőben való szereplés pedig már 4 milliót. A fináléba kerülő két klub közül a vesztesnek be kell érnie 6 millióval, a győztes azonban 10 millió frankot vihet haza. Még ennél is nagyobb bevételeket jelentenek a televíziós közvetítési jogok felosztása, amely nem az eredménytől, hanem a nézettségtől függ. Utóbbiról még nem állnak rendelkezésre összesített adatok, de a prémiumok alapján megközelítőleg képet tudunk alkotni arról, hogy a 16 közé jutott klubok közül melyik mennyire járt jól az eddigi szerepléssel – már, ami az anyagiakat illeti. 

Az első helyen holtversenyben a Manchester United és a Real Madrid áll: mindkét elitklub eddig 7,5 millió frank prémiumot tudhat magáénak. Szorosan követi őket a Chelsea 7,25 millió frankkal. Figyelemre méltó a tavalyi BL-győztes AC Milan helyzete. Az együttes tavaly közel 46 millió frankot kasszírozott összesen a BL-sorozatban (valamint az Olasz Kupát is megnyerte), jelenleg pedig 7 millió franknál tart, ennek ellenére veszteséggel zárta a gazdasági évet. Az egyesület elnöke, Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök – aki többségi tulajdonos is egyben – a klub közgyűlésén elmondta, hogy 60 millió euró mínuszban vannak (1 euró jelenleg 264 forintot ér). Berlusconi szerint ez többek között a személyi kiadások növekedésének tudható be. Emellett éppen a Bajnokok Ligája győzelemért összesen 7,7 millió euró prémiumot fizettek ki a csapattagoknak. Az elnök meglehetősen kevesli azt az évi 78 millió eurót is, amelyet a közvetítési jogokért kap a klub. A veszteség okaihoz ráadásul az is hozzátartozik, hogy a Milan néhány játékosa jóval kevesebbet ér már a piacon, mint amire korábban számítottak. 

Szintén jól jön a kiváló szerepléssel járó pénz Szabics Imre csapatának, a Vfb Stuttgartnak. Az egyesület – korábbi vezetőségének felelőtlen gazdálkodása miatt – 2001-ig mintegy 30 millió eurós adósságot halmozott fel. Bár szigorú takarékossági intézkedéseket vezettek be a helyzet orvoslására, a restancia eddig csupán a felére apadt le. Talán a kiváló BL-szerepléssel sikerül egyensúlyba hozni a gazdasági mérleget, hiszen a csapat eddig 7 millió frankot focizott össze.

6 millió franknál kevesebbet egyébként egyik továbbjutó sem keresett, de a jó szereplés nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is érdeke a játékosoknak, hiszen az eredmények függvényében a klubok fejenkénti prémiumot is kitűztek a játékosok elé. Ami a nagyságrendet illeti csak egyetlen példa: a Real Madrid focistái egyenként 400 ezer euró jutalmat kapnak, ha megnyerik a Bajnokok Ligáját.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!