hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szuzukára marad a döntés
Forma–1 USA Nagydíj: Schumacher nyert

2003. 10. 06.
A Forma–1-es világbajnokság utolsó előtti futamán mindhárom világbajnoki címre pályázó versenyzőnek megvolt a lehetősége a győzelemre, a lehetőséggel viszont csak egyikük, Michael Schumacher tudott élni. Kimi Raikkönennek még lehetősége van arra, hogy megkaparintsa Forma–1-es pályafutása első világbajnoki címét, hiszen ezúttal a második helyet szerezte meg Indianapolisban. Juan-Pablo Montoya viszont elpuskázta élete egyik legnagyobb lehetőségét, hiszen hatodik helyével már biztosan nincs harcban a világbajnoki címért folyó küzdelemben.



Schumi keze a magasban, Szuzukában még nagyobb ünneplésre készül Fotó: DPPI

A rajtelső Kimi Raikkönen oldalán állt a szerencse kezdetben, hiszen elhúzott a kitűnő rajtját követően. Schumacher csak a hetedik helyről rajtolt. Bár azt kiválóan tette, hiszen egyből a negyedik helyre tornázta fel magát az első kör végére Kimi Raikkönen, Olivier Panis és Ralf Schumacher mögé. Montoya nem rajtolt jól, és ellenkezőleg, a negyedikről a hetedik helyre esett vissza "hazai" nagydíján. 

A kolumbiai pilóta balszerencséje azonban csak ekkor kezdődött, hiszen a negyedik körben nekiment Rubens Barrichello autójának és kitolta a brazilt a pályáról. Barrichello versenyének ekkor volt vége, de Montoya sem úszta meg szárazon, hiszen később, egy óvatlan manővere miatt megbüntették, így át kellett hajtania a bokszutcán. Ezután elkezdett esni az eső, s ez teljesen felkavarta a mezőnyt, s ez a Michelin abroncson futó autóknak (McLaren, Renault, Williams…) kedvezett. A hetvenhárom körös verseny 20. köre után az eső még jobban rákezdett, s így a pilóták kénytelenek voltak bemenni a bokszba azért, hogy intermedier abroncsokra váltsanak. Ebben azonban a Bridgestone-nak van előnye, így ebből tudott Michael Schumacher is profitálni.

Tizenhét körrel később az ötszörös világbajnok átvette a vezetést a két remeklő sauberes pilóta, Heinz-Harald Frentzen (harmadik helyezett) és Nick Heidfeld (ötödik helyezett) előtt, akik jutalomjátékon érezhették magukat a verseny során. Amikor azonban a pálya elkezdett száradni a verseny vége előtt, nem tudták tartani helyüket és Kimi Raikkönen megállíthatatlanul a második helyre tört. 

A Renault kiválósága, Jarno Trulli a remek negyedik helyre hozta be kék-sárga betonszaggatóját. A csapat spanyol pilótája, Fernando Alonso a 47. körben motorhiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt. A verseny legnagyobb vesztese Montoya volt, aki óvatlansága és az ebből következő büntetés miatt kénytelen búcsút inteni a világbajnoki címnek. Az USA Nagydíjon sem dőlt még el a világbajnoki címek sorsa, így ismét szoros küzdelem várható a Japán Nagydíjon. 

(Forrás: Amber PR)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!