Várszegi kiszáll a Fradiból

Kiszurkolták

Úgy tűnik, Várszegi Gábor Fotex-vezér kiszáll a Fradiból. Az okok között elsősorban a botrányosra sikeredett FTC–DVSC mérkőzést lehet említeni. Az eddigi információk szerint az is elképzelhető, hogy az üzletember húszszázalékos részesedést tartana meg a Ferencvárosban, a többi visszakerülne a klub tulajdonába, s azt újra értékesítheti.

varszegi
Furulyás János egyesületi elnök. Már nem ragaszkodna Várszegihez Fotó: MTI

Várszegi Gábor múlt héten közölte Furulyás Jánossal, az FTC egyesületi elnökével, hogy a botrányosan végződő FTC–DVSC bajnoki után történt rendbontás hatására kiáll a klub mögül. A Várszegi által irányított Fotex Rt. 2001 júliusában 80 százalékos üzletrészt vásárolt az FTC Labdarúgó és Sport Kft.-ben. A kontraktus szerint a cég négy részletben fizette volna ki a 2,4 milliárd forintot és kamatait. Az összegből eddig mintegy 1,2 milliárd forint – az üzletrész negyven százaléka – érkezett meg az egyesülethez, a következő, 600 milliós részlet június végén lenne esedékes, azonban ennek kifizetésére valószínűleg már nem kerül sor. "Folyamatosan tárgyalunk Várszegi Gáborral, várhatóan a jövő hét közepére születik meg az a különszerződés, amely biztosítja a Fotex számára, hogy kiszálljon a korábbi megállapodásból" – mondta az MTI érdeklődésére Furulyás János. Az elnök nyilatkozataiban azt is elmondta, amennyiben nem érkezik meg a szerződésben rögzített esedékes részlet, az gondokat okozhat. Mint mondta: rövid távon, hitelekkel megoldható a klub működtetése, hosszabb periódust tekintve azonban mindenképpen új befektetőre lenne szüksége a Fradinak, méghozzá "záros időn belül". Egyes információk szerint olyan elképzelés is létezik, mely szerint Várszegi csak háttérbe vonulna, és az eddigi nyolcvan helyett húszszázalékos üzletrészt tartana meg a klubot működtető gazdasági társaságban. 
Várszegi és a klubvezetés közötti tárgyalásokkal párhuzamosan, a magukat "az FTC szurkolói"-ként azonosító ismeretlenek plakátokat helyeztek el a Ferencváros Üllői úti székháza előtt a villanyoszlopokra. Az A/4-es méret? falragaszra a "Fradisták 12 pontja, avagy miért kívánjuk Várszegi Gábor távozását a tulajdonosi székből" címmel írták rá kiáltványukat. "Várszegi Gábor elképzelései csődöt mondtak, ígéretei beváltatlanok maradtak, üzletpolitikája megbukott, ideje lejárt. Tisztelettel megkérjük, hogy vonja le a konzekvenciát és távozzon a Ferencvárostól!" – olvasható az irományban. (A pontok közül egyik sem szól a szurkolók felelősségéről, arról, mekkora kárt okoztak eddig ők a klubnak.) Kétséges, hogy a kiáltvány a Fradi-tábor egészének véleményét tükrözné. Már csak azért is, mivel amióta napvilágot látott Várszegi távozásának a híre, egyfolytában égnek a Fotex Rt. és az Üllői úti székház telefonvonalai: jóérzés? ferencvárosi szurkolók ugyanis kétségbeesve próbálják megüzenni az üzletembernek, hogy változtassa meg döntését, s ne hagyja el a zöld-fehérek labdarúgócsapatát.
A Fradi Rt. igazgatótanácsa július elsején, azaz jövő hét kedden ülésezik majd, és itt várhatóan újból szóba kerül, vállal-e a Fotex Rt. szerepet, és ha igen, akkor mekkorát, a klub finanszírozásában. Ekkor talán tisztulhat a kép a zöld-fehér klub jövőjét illetően is.

PARTNEREINK: