A madridi sportnapilap, a Marca honlapja kedden este tette közzé, hogy
David Beckham, a Manchester United jobboldali középpályása, az angol válogatott
csapatkapitánya négy évre leszerződött a Real Madrid együtteséhez. Nem
sokkal később a Real Madrid hivatalos honlapján is megjelent az információ.
A Manchester honlapja pedig közleményben tudatta a szurkolóival, hogy a két
együttes valóban megegyezett, és Beckham júliusban elhagyja a klubot. Edzője,
Sir Alex Ferguson pedig sok sikert kívánt neki.

A vidám Beckham Reuters
A Real öt részletben összesen 30 millió eurót – 8,1 milliárd forintot
– fizet a "vörös ördögök" huszonnyolc éves labdarúgójáért, aki
nem szabadon igazolható, mert 2005-ig szerződés köti az angol gárdához.
Becks négy évre 25 millió eurót (6,75 milliárd forint) kap, azaz évi 6,25
milliót, plusz különböző prémiumokat attól függően, milyen eredményeket
ér el a csapat. Ez az alapbér megfelel a jelenlegi, 90 ezer fontos heti fizetésének
a Manchesternél.
Florentino Pérez, aki 2000 nyarán lett a Real Madrid elnöke, beiktatása óta
a klubhoz szerződtette sorrendben: Figót, Zidane-t, Ronaldót s most
Beckhamet, akikért összesen mintegy 200 millió dollárt (46 milliárd
forintot) fizetett a klub. Beckham szerződése egy bizonyos vonatkozásban
ugyanolyan, mint Zidane-é, Figóé vagy Ronaldóé: a képmásával kapcsolatos
reklámjogok 50 százaléka a Real Madridot illeti meg. Eszerint, ha a
2003–2004-es szezonban csak annyit fog keresni reklámszerződésekkel, mint
az elmúlt idényben, akkor a Madrid kapásból 12,5 millió eurót kasszíroz.
Beckham vételára, a 25 millió euró aprópénznek tűnik, mert harmadannyiba
került, mint Zidane. Becks önmagában is egy világmárka, reklámértéke óriási:
a 2002–2003-as évadban 27 millió eurót kaszálhatott, mivel a Vodafone, az
Adidas, a Pepsi, a BP, a Castrol, a Marks & Spencer vagy a Rage Software számítástechnikai
társaság is kirakatemberének mondhatja őt. Beckhamnek a négyéves szerződésen
túl opciója van az ötödik évre, így lényegében a Real Madridnál fejezi
majd be érdemi pályafutását.
Szerződtetésével a Real újabb súlyos csapást mért örök riválisára, a
Barcelonára, amelynek frissen megválasztott elnöke, Joan Laporta korábban
hangoztatta, hogy megegyezett a United vezetőivel Beckham átigazolásáról,
annak ellenére hogy ezt maga a játékos is többször cáfolta. Miután vasárnap
megválasztották, a negyvenéves ügyvéd kijelentette, sohasem állította,
hogy Beckham már a katalánoké lenne.
Madridban felgyorsultak az események a szenzációs hír napvilágra kerülése
óta. A klubnál már azt is eldöntötték, hogy ezentúl Beckham Ronaldo 11-es
számú mezét viselheti, a brazil világbajnok pedig visszakapja eredeti, 9-es
trikóját, ami Morientes biztosra vehető távozásával felszabadul. A "Mór"
három legkomolyabb kérője a Valencia, a Tottenham és a Roma. Nehezíti a
tranzakciót, hogy a "Mór" fizetése évi 3 millió euró Madridban, s ennél
kevesebbet nyilván ezután sem szeretne keresni.
A Manchester United szurkolói csalódottan vették tudomásul, hogy David
Beckham a Real Madridban folytatja pályafutását. Sokak szerint Sir Alex
Ferguson túl messzire ment a világhír? középpályás elüldözésével.
A rajongók remélik, hogy a Beckhamért járó pénzből kellőképpen megerősíti
a United keretét.
A brazil fenomén, Ronaldinho leigazolása csökkenthetné kedvencük elvesztése
miatt érzett fájdalmukat.