A trónkövetelő Pick Szeged legyőzésével megvédte bajnoki címét a Fotex KC Veszprém. Ezzel az elmúlt tizenkét évben a tizedik – összesen pedig tizenkettedik – bajnoki elsőséget gyűjtötte be a bakonyi gárda. Emellett rendszeres és meghatározó résztvevői a nemzetközi kupáknak: vagyis a hazai klubok közül a legjobb teljesítményt nyújtják évek óta.

A Fotex KCV nyerte a férfi kézilabda-bajnokságot, miután 35–28-ra győzött a Pick Szeged ellen. A csapat jövőre is együtt marad Fotó: mti
A magyar kézilabda-bajnokság talán egyetlen "hibája", hogy túlontúl egyhangú – legalábbis, ami az első hely sorsát illeti. 1992 óta a Veszprém egyeduralkodónak számít, hiszen csak a Pick Szeged és a Dunaferr tudta megszakítani a klub sikersorozatát. A mostani ezüstérmes Szeged 1996-ban, míg az ezúttal bronzérmes dunaújvárosiak 2000-ben taszították le a trónról a Fotexet. Ha jövőre is a Fotex végez az élen, akkor zsinórban negyedszer nyeri meg a bajnokságot, s így beállíthatja saját rekordját, amelyet 1992 és 1995 között ért el. A Pick egyébként ebben az idényben háromszor győzött a Veszprém ellen, de a mostani kudarc elegendő volt ahhoz, hogy kicsússzon a kezéből az aranyérem. (Az vigasztalhatja az együttest, hogy
a következő szezonban a Veszprémhez hasonlóan a Bajnokok Ligájában indulhat.) Nem véletlen, hogy a Fotex (nem légiós) húzóemberei adják a magyar válogatott gerincét is: a honosított vb-gólkirály Carlos Perez mellett Iváncsik Gergő, Gál Gyula, Pásztor István és nem utolsósorban a kiváló kapus, Fazekas Nándor is kerettag Skaliczki mester csapatában.
"Ebben a kis városban nagyon erős az összefogás a siker érdekében. Rengeteg szponzor van mögöttünk, emellett a több mint tíz éve változatlan összetétel? klubvezetőség stabil hátteret biztosít a szakmai munkához" – mondta el lapunknak a kiváló teljesítmény alapfeltételeiről szólva Hajnal Csaba, a Fotex KC ügyvezető igazgatója.
A "stabil háttér" alapja nyilvánvalóan az anyagi bázis, amivel kapcsolatban Hajnal szerencsésnek nevezte, hogy a többi klubhoz képest nekik hamarabb sikerült a "több lábon állás", a piaci szemlélet meghonosítása.
A csapat teljesítménye mellett van egy másik említésre méltó pozitívum a Fotex házatáján. Jóllehet a klub többezres, "fanatikusokból" álló szurkolótáborral rendelkezik, soha nem lehet hallani a futballra jellemző, mérkőzéseket kísérő "balhékról". Az aranymeccsre érkező kétszáz szegedi szurkoló még csak veszélybe sem került Veszprémben, többen közülük a meccs után együtt söröztek
a házigazdákkal. "A klub vezetőinek óriási felelősségük van ennek a légkörnek a megteremtésében, megőrzésében. Ha valamelyik szurkoló a nézőtéren úgy viselkedik, ami nem sportmérkőzésre való, azt a hangosbemondón keresztül azonnal figyelmeztetik. Büszkén mondhatom, Veszprémben kialakult egy szurkolói kultúra. Hogy csak egy példát mondjak: tavaly a BL-döntőn a mieink meghívták a magdeburgi szurkolókat vacsorázni, majd, amikor mi kimentünk, ők is viszonozták ezt" – mondja Hajnal Csaba. A jövőre vonatkozó tervekkel kapcsolatban az ügyvezető igazgató nem kívánt bővebben nyilatkozni, de annyit elmondott: nem terveznek nagy változásokat, a csapat összetétele nagyrészt változatlan marad.