Kereső toggle

A fekete arany története

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kőolaj a világ iparának, közlekedésének és mezőgazdaságának 140 éve szinte kizárólagos energiaforrása. Áldás vagy átok? Évezredek óta ismerik, de iparszer? kitermelése csak az 1800-as évek vége felé kezdődött el az egyesült államokbeli Pennsylvániában és az oroszországi Bakuban. A kőolajipar megszületése emberek százmillióinak változtatta meg a foglalkozását, és sokaknak írta át az erkölcsi normáit. Kőolaj nélkül nem szelnék a levegőeget a repülőgépek néhány órára csökkentve a kontinensek közti távolságokat, és nem volnának gépkocsik sem. A belső égés? motor feltalálása viszont, beláthatatlan távlatokat nyitott a kőolajipar számára. A két világháború megmutatta, hogy az olaj fegyver és rendkívüli gazdasági hatalom is. Most induló sorozatunkban bepillantást nyújtunk a kőolaj történetébe, és megannyi kérdésre keresünk választ: miért emelkedett a kőolaj ára a korábbinak húszszorosára úgy, hogy a kitermelés költsége még viszonylag ma is alacsony. Mennyi időre elég a föld kőolajkészlete, és hol tartanak az autóipar alternatív kutatásai? Miért Kuvait a világ egyik leggazdagabb országa, és a hasonló olajkészlettel rendelkező Irak és Irán miért tartozik a harmadik világ népei közé? 



Edwin L. Drake (jobbról) és az első amerikai olajkút 

A kőolaj (és a földgáz) régi nagy kiterjedés? vizek alatti szerves anyagok bomlása által keletkezett hosszú évezredeken keresztül. A petróleum a kőolaj nemzetközileg elfogadott neve, a görög petrosz és a latin oleum szó összetétele, annyit jelent: kőből fakadó olaj. Legősibb neve a nafta négyezer éves akkád szó. Irakban az Eufrátesz folyó partján fekvő Hit község mellett melegviz? források bugyognak, ma is hatalmas aszfaltlepényeket hozva a felszínre, és elárasztva a környéket a kénhidrogén bűzös, záptojás szagával. Az aszfalttavak anyagát már legalább ötezer éve hasznosították, először a sumérok, majd az akkádok, asszírok és a babiloniaiak. Habarcs helyett bitument használtak vályogtégláik összeragasztására, tetőket, csónakokat vízhatlanítottak vele, sőt bitumennel bélelték vízvezetékeiket is. 

A Ninive és Nimrud asszír városok romjai között talált Gilgames-eposz ékírásos agyagtáblái említést tesznek a bibliai Noé bárkájának építéséről, mely szerint Noé kemencében finomított szurkot kent fel hajójára kívül-belül, hogy vízhatlanná tegye azt. 

A kisded Mózes is bitumennel kikent gyékénykosárkában utazott a Nílus vizében. A Holt-tenger aszfalt előfordulásairól a görög Diodorus egykoron így adott hírt: "A víz büdös, és nem élhetnek benne halak. A környéket kellemetlen szag hatja át, amitől az emberek megbetegednek és fiatalon meghalnak." 

Az ókorban széles körben használták a kőolajat orvosságként is. Rendszeresen alkalmazták gyulladásos sebek borogatására, és a borba is kevertek egy keveset köhögés és asztma ellen. Kénnel égetve űzték el a kígyókat, rovarokat, hogy ebben lehet igazság, azt bizonyítja, hogy ma is kőolajtermékekből gyártják a rovarirtó szereket. 



Az első tűzfegyverek



A kőolajat nem csak békés célokra használta az ember, az ellenség táborát felgyújtani képes tüzes nyílvesszőket ismerték a kínaiak, mongolok, tatárok, perzsák, rómaiak és görögök egyaránt. Krisztus után 650-ben fedezte fel egy Kallinikos nev? bizánci építész, hogy ha a kőolajból és égetett mészből álló keverék vízzel érintkezik, olthatatlan tűz keletkezik belőle. Így született meg a "görögtűz", ami az egyik legfélelmetesebb fegyver volt egészen a puskapor 1350-es feltalálásáig.



Egy iparág születése



Bármennyire is prózainak hangzik a dolog, az Egyesült Államok első kőolajkútját egy leszázalékolt vonatkísérő, nevezett Edwin L. Drake és William A. Smith kovácsmester fúrta Pennsylvániában 1859-ben James Townsend bankár megbízásából. A kút naponta 20-25 hordó kőolajat adott. Ez akkor hordónkénti húsz dolláros áron 400-500 dollárt jelentett naponta. A hír gyorsan terjedt, az egy évvel korábban még értéktelen földdarabkák fantasztikus összegekért keltek el. A területet Oil Citynek (Olajváros) nevezték el, melyet pár hónap alatt mintegy 350 ezer "oilsmeller" (olajkereső ember) özönlött el. Gyors ütemben épültek a házak, üzletek és italszalonok, a város tele volt szélhámosokkal és zsebtolvajokkal. A környéken az a hír járta, hogy csak egy lyukat kell fúrni a földbe, odaállítani egy hordót és bárki, vég nélkül merítheti az olajat. Aki nem bízta a véletlenre a dolgot, az felkeresett egy önjelölt géniuszt, aki némi készpénzért cserébe csalhatatlanul megmondta, hol kell fúrni a biztos siker reményében. Ha a fúrás sikerült, nemzeti hőssé vált, ha nem, akkor odébbállt máshol keresve a hiszékeny embereket.

Aki mer, az nyer

Más nem lévén kéznél, eleinte whiskyshordókba töltötték az olajat, akkor vált a kőolaj mennyiség máig is általános egységévé a 42 gallonos hordó, ami kereken 159 liter. A whiskyshordók többe kerültek a beletölthető kőolaj áránál, de mivel Pennsylvániában bőven volt erdő is, csakhamar felvirágzott a hordógyártás. A kádárok mellett a fuvarosok is jól kerestek, az olaj árának mintegy harmadát vitte el a szállítás. A kínálat növekedésével rohamosan csökkenni kezdett az olaj ára, 1861 végére elérte a katasztrófális, hordónkénti 10 centes árat. Az olcsó pennsylvániai kőolaj meghódította a világpiacot, ami nem ösztönözte a kőolajkutatást a világ többi részén. Főleg az európai tőke tartotta túl kockázatosnak a kőolajkutatásba való befektetést ellentétben az amerikai gazdasággal, amely a kisemberek vállalkozási tőkéjén alapult. 1865-ben az amerikai polgárháború végére újra egyensúlyba került a kereslet a kínálattal, amikor is egy hordó olaj ára 13,75 dollárban stabilizálódott. 1883-ig az Egyesült Államok elégítette ki a világ kőolajigényének több mint 80 százalékát kitűnő kenő- és lámpaolajjal. Hát így történt, hogy éppen Pennsylvánia vált a korszer? kőolajipar bölcsőjévé akkor, amikor Amerika útjain még híre-hamva sem volt a benzinre szomjas automobiloknak. (folytatjuk) (K. S.)

Olvasson tovább: