hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csillagok háborúja
Tenisz-világbajnokságok

2002. 11. 18.
Immár hagyományosan novemberben rendezik évadzáró versenyként a női és a férfi tenisz-világbajnokságot, melyre a részvételi jogot az év során elért ranglistahelyezéssel biztosítják a legjobbak. A hölgyeknél a legelőkelőbben rangsorolt tizenhat játékos mérte össze tudását a hétfőn befejeződött Los Angeles-i viadalon, míg a legjobb nyolc férfiteniszező ezen a héten Sanghajban küzd meg a bajnoki címért.



Clijstersnek sikerült, Hewittnek nem Fotók: Reuters

Los Angelesben a legtöbben testvérdöntőre számítottak, hiszen a Williams nővérek remek formában játszották végig az esztendőt. Így a kérdés csak az volt, hogy most melyikük győz a döntőben. Ám volt valaki a mezőnyben, aki ezt másképp gondolta, és kitűnő játékkal, játszmát sem veszítve, ráadásul mindkét Williamst legyőzve világbajnok lett. Ő Kim Clijsters, a tizenkilenc éves, ifjú belga teniszezőnő, aki éppen az év végére lendült játékba, négyből három versenyt is megnyerve. Közülük kétségkívül ez az utolsó volt a legnagyobb diadala, hiszen a döntőben azt a Serena Williamst győzte le 7:5, 6:3 arányban, aki még ezzel a vereségével együtt is páratlanul sikeres évet tudhat maga mögött. Serena ugyanis ötvenhat mérkőzést nyert meg 2002-ben, és mindössze ötször kellett vesztesként gratulálnia. Hétfői veresége egy tizennyolc mérkőzésből álló győztes szériájának vetett véget, de év közben volt egy huszonegy mérkőzésből álló veretlenségi sorozata is. 

A Grand Slam-versenyek közül a legutóbbi hármat megnyerte (Roland Garros, Wimbledon, US Open), míg a negyediken sérülése miatt nem tudott elindulni. Mindez persze csak növeli Clijsters győzelmének értékét, aki ezzel a negyedik helyen zárta az évet a világranglistán Serena és Venus Williams, valamint Jennifer Capriati mögött.

Sanghajban a Mesterek tornáján lapzártánkig két napon jutott túl a mezőny, de már ez is hozott meglepetéseket. Az év végi ranglistaelsőségre is pályázó Andre Agassi ugyanis első mérkőzésén simán kikapott Jiri Nováktól, így többet már nem hibázhat, ha az élen szeretné zárni az évet. Mindez az "aranycsoportban" történt, melyben még a svájci Roger Federer és a spanyol Juan Carlos Ferrero harcol az első két hely megszerzéséért, és egyúttal az elődöntőbe jutásért. Közülük még kedden Federer került lépéselőnybe, megnyerve egymás elleni nyitómérkőzésüket. Bár a másik csoport "csak" a "vörös csoport" elnevezést kapta, a közelmúltbeli formák alapján mégis ez tűnik erősebbnek. Itt szerepel ugyanis a világelső és címvédő ausztrál Lleyton Hewitt, akinek szerdai veresége után nagyon össze kell szednie 

magát, ha barátnője (Kim Clijsters) után ő is világbajnok szeretne lenni az idén. Legyőzője az a spanyol Carlos Moya, aki ezzel már második győzelmét aratva, elsőként biztosította helyét az elődöntőben. Pedig ő az, aki utolsóként kvalifikálta magát a legjobbak közé úgy, hogy a legutóbbi párizsi versenyen hat mérkőzéslabdát hárítva (!) győzött Grosjean ellen. Ha ott ez a bravúr nem sikerült volna neki, el sem indulhatott volna Sanghajban. Ebben a csoportban kapott helyet még Marat Szafin, az említett párizsi verseny győztese is, aki azonban két vereséggel rajtolt (a csoport negyedik tagjától, Albert Costától és Moyától is kikapott), így csak akkor juthat tovább, ha utolsó csoportmérkőzésén legyőzi Hewittot és Moya is győz Costa ellen. Ám bárhogy is alakulnak addig az eredmények, minden bizonynyal egy újabb emlékezetes teniszhétvége előtt állunk, amit az Eurosport jóvoltából reggelente élő közvetítésben élvezhetünk.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!