hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Labdarúgó ünnep a stadionban
Puskás Ferenc 75 éves

2002. 08. 25.
Április 2-án volt Puskás Ferenc hetvenötödik születésnapja, és ugyan egy kicsit megkésve, de a magyar labdarúgók is szerették volna méltóképpen köszönteni a legendás futballistát. Ezzel két dolgot is sikerült elérniük, a Puskás Ferenc stadion a névadó kezdőrúgásával immár hivatalosan is elnyerte nevét és a vendégcsapattal a legendás focista második hazáját is képviseltették. 



Magyar–spanyol: egy ide, egy oda Fotó: MTI

Inaki Sáez, a spanyol válogatott új kapitánya egy igen fiatal csapatot hozott magával Budapestre. A magyar közönségnek azért nem kellett aggódnia, így sem kezdő focisták léptek a gyepre. A múlt héten látott jó teljesítmények alapján – az e.on ZTE és az FTC szemet és szurkolókat gyönyörködtető játéka után. Senki sem panaszkodhat, hiszen világsztárok koptatják a stadion kispadjait, melyeknek még ideje sem volt teljesen kihűlni. Még nagyobb dolog, hogy a hispán tizenegynek ez volt az első mérkőzése a világbajnokság után – az eredmény 1–1. 

A mérkőzés előtt új hírek is napvilágot láttak, a nagy nevek közül ki és hol fog játszani, és vajon ki fogja viselni a csapatkapitányi karszalagot? Talán sokan nem lepődtek meg, hogy az igen tapasztalt Raul karján tűnt fel a rangot is jelentő jelzőszalag. A spanyolok igazából a következő Európa-bajnokságra készülnek, ott szeretnének egy minél ütőképesebb csapattal szerepelni, így akarják kárpótolni a vb után némileg csalódott szurkolóikat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!