Kereső toggle

Maláj Nagydíj

Régi fényében tündököl a Williams

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ismét eseménydúsra sikeredett a Maláj Nagydíj, hiszen 13-an értek célba a főként technikai meghibásodásokkal küszködő mezőnyből. A végső győztes a Williams–BMW két pilótája, Ralf Schumacher és Juan-Pablo Montoya lett, akiket a harmadik helyen a magát fokozatosan előrébb küzdő ferraris Michael Schumacher követett.



A befutás pillanata: nyert Schumacher, de ezúttal Ralf Fotó: DPPI

Nehéz kiemelni ki vagy kik lettek a legnagyobb vesztesei a sepangi versenynek, hiszen ide sorolhatnánk – a teljesség igénye nélkül – Rubens Barri-chellót, a két McLaren–Mercedest; Alex Yoongot, vagy éppen Jenson Buttont, aki sokáig dobogós helyét volt kénytelen a finis előtt átadni Michael Schumachernek.

A dráma már a verseny legelején elkezdődött, amikor is az első rajtkockából rajtoló Michael Schumacher és Montoya egy kisebb csetepatéba keveredett az első kanyarnál. Az eredmény: Montoya büntetést kapott, Michael Schumacher pedig elvesztette első terelőszárnyát és kénytelen volt bemenni a bokszba egy újért, s ezáltal visszaesett a mezőny végére. Bár Ralf Schumacher pályafutása negyedik győzelmét, s a Williams istálló százkilencedik győzelmét mindenképpen megérdemelte, mégis sokan erről az incidensről fognak majd beszélni. Már a verseny végi sajtótájékoztatón sem volt éppen egyetértés a két sztárpilóta között, hogy pontosan mi is történt. Az idei szoros küzdelmeket jelzi az is, hogy míg Ausztráliában Ralf Schumacher és Barrichello szópárbajának lehettünk tanúi, addig, most a másik két pilóta, Schumacher–Montoya közötti vitát hallhattuk. Elnézve a McLaren–Mercedesek műszaki meghibásodásait, úgy tűnik, az idei év a nagyon megerősödő Williams és a címvédő világbajnok Ferrari harcának jegyében telik majd.

"A verseny elején Michael teljesen a pálya jobb oldalára húzta autóját, amely eléggé megjósolható tett volt. Ezután értünk mindketten az első kanyarhoz, s én elég helyet hagytam neki, de egy kicsit túlkormányozott volt az autója és hozzám ért. Ennyi történt! Elég frusztráló, mivel az autónk jó volt és az abroncsok is jónak tűntek már az első körtől fogva. Nem találom tisztességesnek a büntetést, mivel az én véleményem szerint nem okoztam ütközést, ez egy teljesen normális versenybaleset volt, amit Michael is igazolt a sajtótájékoztatón" – nyilatkozta Montoya. A versenyt végül is a Williams okos boksztaktikájával nyerte meg, hiszen míg az ifjabb Schumacher egyszer ment ki a bokszba, addig Barrichello a hagyományos két bokszbeállásos stratégiát választotta. S ez be is bizonyosodott volna, ha szegény brazil piros torpedójának nem robban fel a motorja 16 körrel a verseny vége előtt. Más sem volt éppen túl szerencsés, így a versenyen volt még egy meglepő koccanás. A két Jordannak nem sikerült a hétvége, hiszen Takuma Sato hátulról belerohant Fisichella autójába még a harmadik körben, s ezzel kénytelenek voltak mindketten bemenni a bokszba. Fisichella végül a tizenharmadik, míg Sato a kilencedik lett. Ilyen izgalmak után érdekes lesz a két hét múlva, húsvétkor megrendezésre kerülő Brazil Nagydíj is. (Forrás: Amber PR)

Olvasson tovább: