hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Montoya, az első kolumbiai bajnok
Riport az olasz Forma 1-es Nagydíjról

2001. 09. 23.
Juan-Pablo Montoya, az első kolumbiai pilóta, akinek sikerült megnyernie egy Forma–1-es futamot, az Olasz Nagydíjat. Nagyon taktikus versenyzés során győzte le Rubens Barrichellót, aki egy ideig átvette a vezetést a Williams–BMW-s pilótától. A harmadik helyen is Williamses pilóta, Ralf Schumacher ért célba, míg bátyja, Michael a negyedik lett.

Ezen az egészen szomorú hétvégén végig domináns Williams–BMW szép teljesítményt nyújtott, s miután kemény harcot vívott a Ferrarival, végül győztesként került ki a küzdelemből. Az angol-német istálló végül is a bokszban nyerte meg a küzdelmet. Montoya ráadásul pechsorozata után végül rendes versenykörülmények között még saját csapattársát, Ralf Schumachert is legyőzte. Első győzelmét az amerikai események és az Alex Zanardit ért súlyos baleset kapcsán nem pezsgővel ünnepelte a bogotai sztár, de azért öröme határtalan volt.

"Ha belegondolok, hogy ez az első évem a Forma–1-ben, nem vártam győzelmet az év elején. Néhány alkalommal nyerhettem volna, s akkor azt mondtam magamnak, hogy ha itt lesz az ideje, akkor nyerek" – nyilatkozta Montoya. Már a verseny startja is különlegesre sikeredett, ugyanis Michael Schumacher bejelentette, hogy egy pilóta kivételével, mindenkivel megállapodott abban, hogy az első kört finoman teszi meg mindenki, nehogy az eddig is drámaian sikeredett hét még tovább fajuljon. Mint ismeretes, szombat éjszaka a Lesmo-kanyar gumifalát ismeretlenek felégették, s a tüzet, amely a Royal Parkra is kiterjedt, épphogy el tudták fojtani. A McLaren–Mercedes istálló akár el is felejtheti ezt a versenyt, hiszen mindkét pilótája műszaki meghibásodás miatt kényszerült kiállni. 

Kimi Räikkönen, jövőbeni McLarenes pilóta lett a hetedik Jean Alesi Jordanje előtt. Olivier Panis, aki a verseny nagy részében a sokkal erőtlenebb Arrowszal és Minardival harcolt, végül csak a kilencedik helyre hozta be autóját. Fisichella, aki a bokszutcából rajtolt el, végül a tizedik lett. Nick Heidfeld, aki szintén a bokszutcából rajtolt el tartalékautójával, a tizenegyedik lett, s bár a szombati időmérőn szuper teljesítményt nyújtottak, mára kifogyott a szusz a Sauberekből.

Tomas Enge a tizenkettedik helyre hozta be Prostját, amit Fernando Alonso követett a legvégén. Alex Yoong nem tudta behozni autóját a célba, kicsúszott a pályáról és a kavicságyba ragadt. Vajon mit hoz a maláj pilóta következő versenye? Tarso Marques, aki a helyszínről követte az eseményeket, nevethetett a markába, hiszen ilyen teljesítményre ő is képes lett volna.

A világbajnokság következő fordulója az Indianapolisban megrendezésre kerülő USA-nagydíj lesz, amely sorsa az amerikai terrorcselekmények fényében sokáig bizonytalan volt. Montoya véleménye erről: "Úgy gondolom, mindenki számára nagyon érzelmes verseny lesz. Örülök, hogy visszatérhetek oda. Legutóbb nyertem ott (az Indy 500-on), s most már tudom milyen nyerni a Forma–1-ben. Az autónak nagyszerűen kell mennie, és ezért a verseny érdekesnek ígérkezik."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!