Kereső toggle

Eriksson angolosan távozott

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az olasz bajnokság tizenharmadik fordulója után Sven-Göran Eriksson, a Lazio svéd szakértője a Napolitól elszenvedett vereséget követően benyújtotta lemondását.

Már a hétfői napon is fölajánlotta, hogy távozik a csapat éléről, de akkor még Sergio Cragnotti klubelnök nem fogadta el, s kérte a trénert, változtassa meg döntését. Nos, Eriksson valóban aludt rá egyet, de döntése nem változott: "Ma reggel a benzinkútnál álldogálva határoztam úgy, hogy négy gyönyör? év után lemondok". Az említett időszakban Eriksson mester a római kékekkel, többek között bajnoki címet, Olasz Kupát, Olasz Szuperkupát, KEK-et és Európai Szuperkupát nyert. Az idei szezonban azonban látványosan gyengén szerepelt a nyáron dollármilliókért megerősített gárda, elég csak Hernan Crespo vagy Claudio Lopez nevét említeni azon sztárok közül, akik Cragnotti elnök manővereinek köszönhetően a Lazio mezébe öltöztek. A svéd eredményei felkeltették az Angol Labdarúgó Szövetség figyelmét, és a nyári EB-kudarc után lemondó Kevin Keegan helyére az ősz derekán leszerződtették a Lazio eddigi trénerét. A szerződés értelmében csak idén nyártól állt volna új munkaadóinak rendelkezésére, és többször kifejtette, hogy teljes energiával küzd a Lazio sikeres szerepléséért szerződése lejártáig. De a klub folyamatos gyenge szereplése, s az olasz sajtó támadásai arra a döntésre vezették, hogy pályafutása során először idő előtt elhagyja a kispadot. "Két napig gondolkodtam, és úgy vélem, hogy a csapat érdekében ez a helyes döntés. Nem befolyásolt az, hogy hamarosan én leszek az angol szövetségi kapitány. " Döntésének meghozatala után az olasz lapok újabb támadásba kezdtek, s az angol szövetséget vádolták meg azzal, hogy szándékosan idézték elő ezt a helyzetet Eriksson és Lazio között. Ennek ellentmondhat Cragnotti elnök reakciója, aki kijelentette, hogy nagyon sajnálja a svéd edző távozását, akit a klub 101 éves történelme részének tekint.

Az új utód kinevezésére nem sokat kellett várni, mivel házon belül akadt megfelelő ember a poszt betöltésére. A Klub eddigi alelnöke Dino Zoff, aki a tavalyi Európa-bajnokságon ezüstéremig vezette az azzurikat. 2002 júniusáig írt alá szerződést és székfoglaló beszédében a következő kijelentést tette: "Természetes, hogy segítek, bár nagyon sajnálom Sven váratlan távozását. Ugyanakkor Cragnotti elnök úr barátjaként nem mondhattam nemet a felkérésre, s minden erőmmel azon leszek, hogy a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában célba vegyük az első helyet.

Az angolok is jól jártak így, mert a tréner február 28-án a spanyolok elleni barátságos mérkőzésen már irányíthatja a szigetország válogatottját.

A Lazionál történt események kissé elhomályosították a másik jelentős edzőcserét a Ligában. Az AC Parma ugyanis felmondott Alberto Malesaninak, és helyére igazi edzőfejedelmet igazoltak, Arrigo Sacchit. Az egykori olasz szövetségi kapitány, aki BEK győzelemre vezette a Milan legénységét visszatért pályafutása legelső klubjához. Ez azért is meglepő, mert hajdanában kijelentette, hogy nem hajlandó szezon közben átvenni egyetlen csapatot sem. Ezúttal kivételt tett. "Meggyőződésem, hogy a játékos-anyag sokra hivatott, és ennek megfelelően nem kívánok igazolni senkit sem. Hogy milyen taktikával fogunk játszani? Ötvennégy éves vagyok, ebben a korban már változtat az ember sok mindenen. A szurkolók ezt feltehetőleg nem fogják bánni, mivel Sacchi csapatai mindig látványos és eredményes futballal rukkoltak elő. Az Egyesület vezetősége a Bajnokok Ligájában való részvételt tűzte ki feladatának. Ez embert próbáló munka lesz, mivel a gárda a tizedik helyen tanyázik, de Sacchi érti a dolgát, ezt bizonyítja az az ezüstérem is, amelyet a 94-es világbajnokságon nyert az olasz válogatottal.

Olvasson tovább: