hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az E lőkelő osztály
Teszt: Mercedes E 200 kompressor

2000. 12. 09.
A Mercedes márka sok emberben még ma is ellenérzéseket szül. A fenntartások nem műszaki jellegűek, sokkal inkább az emberi agy tudatalattijában keresendőek. A gyökerek azon korszakra nyúlnak vissza, amikor a "javakat" egyenlő arányban osztották el. A sorból nem volt ildomos kilógni, az autó egyébként is a jólét szimbóluma volt. (Adózási szempontból ma is az.) Miközben a politikai elit Mercedesekkel parádézott, mindent megtett azért, hogy a munkás, paraszt és értelmiségi vágyak egyaránt Trabantokban testesüljenek meg.



Nemcsak minisztereknek

Frank Miller, a híres zsurnaliszta találóan mondta: "Attól a naptól kezdve, amikor úgy kezdesz írni, hogy mindenkinek tessél, többé nem vagy újságíró – már a szórakoztatóiparban vagy." Ennek ellenére keresve sem találtam hibát ebben az autóban, műszaki színvonala és vezetési kultúrája méltó hírnevéhez. Az E osztály konkurenseivel szembeni elsőbbségéről nem csak a németorientált sajtóban lehet olvasni. Erről tanúskodnak az eladási statisztikák is, 23 százalékos részesedésével a kategóriájában világelső! Az utastérben alkalmazott természetes diófagyökér borítások túllépnek a korstílusokat elválasztó konvencionális határokon, a patinás beltér jól megfér a csúcstechnikával. A tervező mérnökök több olyan apróságnak tűnő dologra is gondoltak, amelyek a komfortérzetet növelik. Ilyen például, hogy az elsősegélydoboz nem a csomagtérben, hanem a hátsó ülés kinyitható kartámaszában nyert elhelyezést, de említésre érdemes az első ülések és a kardán alagút közötti rések takarása is, mely megakadályozza, hogy az oda behulló apróbb holmik kutatása közben beszoruljon a fejünk az ülés alá. Ha nincsenek utasok, hogy a három hátsó fejtámla ne zavarja a hátralátást, a műszerfalról egy gombnyomással a kalaptartóba csukódik be, s a visszaállítása – akár egyenként is – kézzel történhet. A biztonságérzetet 8 darab(!) légzsák erősíti, azért csak ennyi, mert az ezen felüli mennyiséget a Vám- és Pénzügyőrség állítólag kereskedelmi tételként kezeli. Az aktív biztonsági felszereléseket gazdagító, a kipörgést gátló elektronikus menetstabilizátorral egészül ki, amely a hibás döntések vagy a mostoha útviszonyok miatt megpördülni készülő autót hivatott menetirányban tartani. Természetesen széria-felszerelés a blokkolásgátló és a fékasszisztens is – 100 kilométeres sebességről mérve száraz aszfalton 39 méter alatt sikerült megállni. A motortérben különleges, úgynevezett kompresszoros technikát alkalmaztak a teljesítmény növelésére. Egy mechanikus feltöltő a hengerekbe való belépés előtt összesűríti a levegőt, ami megnöveli a töltési hatásfokot. Ellentétben a turbómotorokkal, gyorsításkor itt nem kell az éltető fordulatszámra várni, a 163 lóerős motor 230 newtonméter nyomatékkal egyenletes, lökésektől mentes gyorsulást biztosít. Az 1600 kilogramm önsúlyú autó 10,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra. Talán a rövidebb városi utak miatt, vagy mert bejáratlan, "zsírúj" autót próbáltunk ki, az átlagfogyasztás 100 kilométerre mérve 13 liter volt. Az E 200 kompressor Elegance felszereltséggel 11,4 millió forintba kerül, az átrozsdásodás elleni garancia hihetetlen, de 30 év! Azt nehéz lenne megjósolni, hogy 30 év múlva lesz-e még üzemanyag a földön, de bátorításként álljon itt egy idézet a Boston Globe 1857. november 13-ai számából. Íme: "ITT AZ ENERGIAVÁLSÁG!" Az alcím pedig: "Elsötétül a világ? Fogyóban a bálnazsír!"


Gottlieb Daimler

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!