hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csíp a Darázs, dübörög a Raiders
Zajlik az élet a profi ligákban

2000. 11. 11.
Tart a nagyüzem az úgynevezett Major ligákban. A profi jégkorong és az amerikai futball küzdelmei idén is rengeteg nézőt vonzanak a lelátókra és az otthonokban villogó varázsdobozok elé.
Andre Rison (80) és Richie Dudley (83), az Oakland Raiders játékosai Fotó: Reuters  A Kapitány és a Darázs Fotó: Reuters

A mesterséges jégmezőkön (NHL) alaposan meglepték egymást a csapatok – nem is beszélve a szurkolókról és szakvezetőkről. A keleti főcsoportban pillanatnyilag vezető Ottawa Senators évekig a "hokiztak még" kategóriáját erősítették. A tavalyi rájátszásban azonban legjobbjuk nélkül is bizonyították, hogy véget ért vesszőfutásuk. Az említett Alekszej Jasin feledve sérelmeit visszatért és ponterős játékával elérhetővé tette az esetleges Stanley-kupa diadalt.

A nyugati konferencia éllovasai a St. Louis Blues és a Colorado Avalanche. A kék zenészek – angol szójáték a "blue" szó többes számával –, elsősorban Scott Youngnak, a góllövő listát vezető fiatal támadónak és a szintén nem akármilyen jégelhárító hátvédeknek, Chris Prongernek és Al MacInnisnek köszönhetően állnak az első helyen. A Colorado kapusa, Patrick Roy immáron a 450. győzelmén is túl van, a történelemnek adva át az eddigi ligacsúcsot, melyet Terry Sawchuk tartott.

Keleten érdemes még megemlíteni a New York Rangers csapatát. Az elmúlt három évben kicsit darabosan játszó manhattani gárdához visszaigazolt Mark Messier a "Csodálatos Kapitány". A 94-es bajnokcsapat legendás vezérétől a sikerek visszatérését várják a Madison Square Gardenben. Az idei szezonban is igen vékony jégen kezdtek hokizni a fiúk, a rossz játék alatt majdnem be is szakadt alattuk. Az első sor összekapta magát és a pakkot, gólerős játékának köszönhetően a csapat folyamatos győzelmekbe kezdett. A Fleury–Messier– Leetch trió szebbnél szebb találatai megerősítették a szurkolókat, az idény végén ismét a Stanley-kupát tölthetik meg pezsgővel. Theo Fleury, a "Darázs" ismét régi fényében csillog, és bravúrosan repked a jég felett, látványos góljaival kibékítette a tavaly még játékát jogosan kritizáló szurkolókat is.

Messze még az NHL vége, de a jeges sport nézői biztosan látnak majd forró pillanatokat is a jövő nyári szezonzárásig.

Az amerikaifutball-pályákon is robognak még a teljes védőfelszerelésbe öltözött, modernkori gladiátorok. A nemzeti konferenciában a New York Giants, a Minnesota Vikings és a múlt évi bajnok, a St. Louis Rams vezetik az élbolyt. A két utóbbi gárda a végelszámolásnál is esélyesnek számít. Mindkét alakulat jó szereplése az irányítók formáján fog múlni. Kérdés, hogy Daunte Culpepper vagy a Rams klasszisa, Kurt Warner bírja-e tovább a folyamatos terhelést a döntőig.

A ligában az Amerikai Konferenciát is vezető Oakland Raiders dübörög az élen. A csapat irányítója, Rich Gannon idén igen jól hajigálja a nagy bőrtojást. A január végi nagy döntőn ezekkel a csapatokkal találkozhatunk, vagy ha nem, akkor se legyen senki meglepve, mivel minden lehetséges. Még szerencse, hogy a legtöbb sportágban, amíg nincs egyértelm? végeredmény, a felek nem hagyhatják el a pályát. Az elnökválasztás célfotóval végződött, de arrafelé egy kis politika nem tudja a pezsgő sportéletet megfékezni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!