hetilap

Hetek hetilap vásárlás
SÍPSZÓ

2000. 10. 21.
Varázslatos darázsital Meg nem engedett doppingszer helyett természetes "darázsitalra" építette győzelmét Takahasi Naoko, a sydneyi maratoni futás olimpiai bajnoknője: futás előtt és alatt lódarazsak gyomornedvét itta. Az elsőre kissé gyomorforgatónak hangzó dologból aranyérem lett. Nem magától jutott eszébe ennek az újfajta szomjoltónak a fogyasztása. Japán kutatók állapították meg, ez a szokatlan ital bámulatos teljesítményekre teszi alkalmassá az emberi szervezetet. "Örülünk, hogy Takahasi Naoko győzelme révén figyelmet kaptak kutatásaink" – mondta a lódarázsban rejlő teljesítménynövelő lehetőségeket felfedező kutatócsoport szóvivője. A nyolc centiméter hosszú óriás lódarazsak élelemkeresés közben a maratoni táv kétszeresét teszik meg gyomornedvük segítségével. Embereknél is hasonló hatása van ennek az anyagnak: csökkenti az izmok fáradságát, és fokozza a test teljesítőképességét. A száz százalékban természetes anyagokból előállított ital nem esik (még) az olimpiai drogtörvény hatálya alá sem. Egy japán cég már meg is kezdte a szorgalmas rovarok gyomornedvéből készített energiaital gyártását és értékesítését. Nem mellékes az újdonságban, hogy Takahasinak – no meg a lódarazsaknak – köszönhető az első japán atlétikai aranyérem az olimpiai játékok történetében. (MTI–Panoráma)

Habozik a bíró



Egy brazil labdarúgó-játékvezető különös dologra szánta el magát. Megunva a játékosok
állandó reklamálását, egészen új módszert szabadalmaztatott. Heine Allemagne különleges
habot fújó készülékével végre megoldotta, hogy a futballisták a szabadrúgást
pontosan arról a helyről végezzék el, ahol a szabálytalanságot elkövették. "A játékvezető
az övén viselné a sprayt mint egy mobiltelefont – mondta az ötletgazda – és a
szabálytalanság után azonnal megjelölné a tetthelyet. Így azután a játékos hiába
tologatná előre a labdát, az én habom pontosan jelezné, mi is az igazság." A
feltaláló kijelentette, hogy nem kér pénzt a találmányáért. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!