hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Királyt nem zavarta a köd
Labdarúgó Bajnokok Ligája

1999. 11. 27.
Ismét vereséget szenvedett a Manchester United, a Hertha Berlin bravúros döntetlent ért el az esélyesebbnek titulált Barcelona ellen, Király Gábor pedig – ahogy már megszokhattuk – jól védett. Ezek voltak a középdöntő nyitányának legérdekesebb hírei.



Király Gábor, a német Hertha BSC kapusa csapata kabalaállatát fogva integet a szurkolóknak
    Fotó: MTI

Hiába játszott jobban ellenfelénél a Manchester United, mégis vereséggel távozott
Firenzéből. A Fiorentina argentin gyöngyszemeinek, Gabriel Batistutának és Abel Balbónak
köszönheti 2–0-ás sikerét. Az angol védelem többször is kapitális hibákat követett
el.

A Fiorentina trénerének, Giovanni Trappattoninak a siker úgy jött, mint a falat kenyér.
Az utóbbi időben a mester alatt meglehetősen instabil volt a kispad. A gyenge bajnoki
szereplés miatt Trappattoni korábban már be is jelentette lemondását, amit a klub
vezetése nem fogadott el. Ezek után érthető is, hogy az MU legyőzése után a málészájú
vezetőedzőnek kezd megjönni az étvágya.

"Egyértelm? győzelmet arattunk" – vélekedik Trapp, aki már előre tudta, hogy
az ellenfélnél kik azok a játékosok, akikre oda kell majd figyelni. "Őket ki is
kapcsoltuk a játékból" – tette hozzá.

Trappattonival ellentétben kemény vádak érték Sir Alex Fergusont, a Manchester United
menedzserét. Történt ugyanis, hogy Paul Scholest, aki a Skócia–Anglia (0–2)
Eb-selejtező mérkőzésen két gólt lőve egymaga ejtette ki Skóciát, a skót tréner
a legutóbbi bajnokin csak csereként küldte pályára, a rossz nyelvek szerint bosszúból.


Az elvesztett derbi után Ferguson nem foglalkozott a rágalmakkal, inkább a mérkőzést
elemezte: "Helyzetünk az első gól után vált kritikussá, mivel a Fiorentina góllal
büntetett a védelmi hibáinkért."

A Manchester legközelebb a spanyol Valenciát fogadja, amely bomba formában van, legutóbb
a francia bajnokot, a Girondins Bordeaux-t verte 3–0-ra.

"A következő mérkőzésünket otthon játsszuk, sorsdöntő öszszecsapásnak ígérkezik,
többet nem hibázhatunk" – nyilatkozta Ferguson.

Berlinben fennállása egyik legnagyobb sikereként értékelik a Hertha BSC 1–1-es döntetlenjét
az FC Barcelona ellenében. Jürgen Röber, a Hertha trénere csak azt sajnálja, hogy ebből
a nézők – akár a helyszínen, akár a képernyők előtt ültek – szinte semmit sem
láttak, a pályát ugyanis hatalmas köd borította.

Eleinte a szervezők azt hitték, hogy a gyep fűtése felelős a kialakult helyzetért,
és a félidőben lekapcsolták a szerkezetet. Ám a helyzet csak tovább romlott, a köd
teljesen leereszkedett a pályára.

Más esetben biztosan megszakították volna a mérkőzést, erre most nem kerülhetett
sor, mivel az UEFA helyszínen tartózkodó illetékesei megtiltották a játékvezetőnek,
hogy idő előtt vessen véget a találkozónak.

Louis van Gaal, a Barcelona holland trénere szerint nem lett volna szabad lejátszani a mérkőzést.
"A Hertha nagyon jó csapat, de mi még mindig jobbak vagyunk, és mindenki biztos lehet
benne, hogy ha nincs köd, akkor simán győzünk" – vélekedett van Gaal.

A Hertha magyar kapusa, Király Gábor (aki ezúttal is nagyszerűen védett) elárulta,
hogy akkora volt a köd, hogy a tizenhatoson kívülre nem is látott. "Mindig a játékosokra
figyeltem: ahol mozgás volt, ott kellett lennie a labdának is" – mondta.

A német lapok szerint a Barcelonának már csak azért is illett volna megvernie a Herthát,
mert a katalán csapat marketingosztálya annyi pénzzel gazdálkodik – konkrétan 50
millió márkával –, mint amennyi a berlini klub éves költségvetése.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!