hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kovács István Hamed ellen
Tysonnak elege lett

1999. 10. 30.
A dpa német hírügynökség szerint Kovács István lehet Naseem Hamed következő ellenfele. A pehelysúlyú brit ökölvívó a Boksz Világtanács (WBC) tizenkét menetes címmérkőzésén egyhangú pontozással nyert a mexikói Cesar Soto ellen, és legközelebb a Boksz Világszövetség (WBO) világbajnoki címét kell megvédenie.



Mike Tyson korábbi profi nehézsúlyú ökölvívó bajnok erőteljesen üti meg
ellenfele, Orlin Norris fejét az első menetben. A mérkőzésnek nincs hivatalos eredménye,
mivel "nem szándékos szabálytalanság" miatt az első menet után véget vetettek a
küzdelemnek   Fotó: MTI

A WBO ranglistáján Hamed mögött Kovács áll a második helyen. Hamed Soto elleni mérkőzése
az elemzők véleménye szerint nem hozott szép küzdelmet. Rengeteget szabálytalankodtak
a bokszolók, időnként pankrációhoz hasonló jeleneteket láthattak a nézők. A 25 éves
brit ökölvívótól az ötödik menetben egy pontot levontak, mert előbb fojtogatta,
majd fellökte Sotót. A nyolcadik menetben a mexikói vesztett egy pontot, mert
belefejelt Hamed arcába.

"Ez volt az eddigi legnehezebb mérkőzésem, de az a fontos, hogy megint nyertem" –
mondta a 33. hivatásos találkozója után is veretlen brit ökölvívó, aki a súlycsoportban
szokatlan módon 28 K.O.-győzelmet tudhat maga mögött. "Jöhet a következő áldozat
és a 14. világbajnoki cím."

A kiegyenlített küzdelem a befejező három-négy menetben dőlt csak el, ahol Hamed többször
is tisztán eltalálta ellenfelét. A bírók 114–110, 115–110 és 116–108-as pontozással
adták a mérkőzést Hamednek. A győztes 5, a vesztes 1 millió dollárral gazdagodott.
A 27 éves Soto 53 győzelem és két döntetlen mellett hetedszer szenvedett vereséget.
Utoljára 1994-ben tudták legyőzni.

A héten véget ért Mike Tyson pályafutása is. Miután hivatalos eredmény nélkül,
"nem szándékos szabálytalanság" kihirdetésével ért véget Las Vegasban az Orlin
Norris elleni profi nehézsúlyú bokszmérkőzése, Tyson bejelentette visszavonulását.
Tyson az első menetet lezáró gongszó után padlóra küldte ellenfelét, aki szünet
után kifordult térdére hivatkozva nem folytatta a küzdelmet.

"Most már komolyan mondom, nem akarok többet bokszolni, belefáradtam ebbe" – dühöngött
Tyson. "Hogy lehet, hogy az állán találtam el, erre a lába sérül meg? Szépen
visszasétált a szorítósarokba, ez is mutatja, mennyire fordult ki a térde. Akkor sérülhetett
meg, amikor leült a székre!"

Tysonnak ez volt az 50. és egyben az utolsó összecsapása.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!