Kereső toggle

Rafter Sampras nyomdokában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A világranglista-vezető amerikai Pete Sampras keddi visszalépése után újabb esélyessel
lett szegényebb az amerikai nemzetközi teniszbajnokság férfi tornájának mezőnye: a
legutóbbi két alkalommal győztes ausztrál Patrick Rafter vállsérülés miatt az ötödik
játszmában feladta mérkőzését a francia Cédric Pioline ellen.

Rafter az első két játszmában még jól játszott, mindkétszer 6:4-es rész sikert
aratott. A folytatásban Pioline 6:3-ra nyerte a harmadik, majd 7:5-re a negyedik szettet,
s a döntő játszmában 1:0-ra vezetett, amikor riválisa visszalépett.

A világranglista negyedik helyén álló – de mostani visszalépése miatt rendkívül
sokat viszszacsúszó – Patrick Rafter május óta bajlódik sérülésével, amely az
utóbbi hetekben már többször is meggátolta őt a kimagasló eredmények elérésében.
A kiváló teniszező természetesen csalódott volt a furcsa véget ért mérkőzés után.


"Nagyon nehezen döntöttem a feladás mellett – fogalmazott az ausztrál –, és a
tornát is nagy veszteség érte, hiszen Pete Sampras az utóbbi időkben kimagasló formában
játszott, s én is megfelelően készültem fel erre a versenyre. Nagyon szomorú vagyok."


Rafter egyébként az első olyan játékos a US Open 118 éves történetében, aki címvédőként
már az első körben elbúcsúzott.

"Patrick Rafter az egyik legnagyobb küzdő a mezőnyben. Biztos vagyok benne, hogy csak
akkor ad fel egy meccset, ha már alig lát a fájdalomtól. Úgyhogy ne nehezteljenek rá
a nézők, amiért nem fejezte be ellenem a mérkőzést. Én is elfogadtam a döntését…"
– álszenteskedett a győztes francia, Cedric Pioline.

A US Open harmadik napján – utolsó pályára lépő kiemeltként – az orosz
Jevgenyij Kafelnyikov (3.) is bejutott a legjobb 32 közé, miután négy játszmában
legyőzte a fehérorosz Makszim Mirnijt. Az év első Grand Slam-tornáján, Melbourne-ben
győztes orosz azért várhatja az előzetesen gondoltnál is nagyobb reményekkel a további
fordulókat, mert a tavalyi négy elődöntős közül a nyitókör után már csak a
spanyol Carlos Moya van versenyben. A torna előtti héten a tavaly döntős, mostanában
viszont boka- és térdpanaszokkal küszködő – szintén ausztrál – Mark
Philippoussis is lemondta a szereplést,

A nőknél nem történt meglepetés; kivétel a hatodik helyen kiemelt dél-afrikai
Amanda Coetzer korai búcsúja.

Martina Hingis mindössze két pontot engedélyezett a francia Sarah Pitkowskinak: 6:1,
6:1. "Néhány olyan dologba is belementem – például röpte, ütések –, amit nem
csináltam volna meg, ha nagyobb ellenféllel szemben játszom."

A 19 éves Venus Williams 6:4, 6:3 arányban múlta fölül Anne-Gaelle Sidot-t. "Ma nem
játszottam jól, de az ellenfelem is elég ügyes volt, a labdát mélyen tartotta –
nyilatkozta Williams, majd testvérére, Serenára utalva elárulta: Apánk azt
nyilatkozta, kettőnket vár a döntőbe. Legyen! Arról viszont nem szeretnék beszélni,
milyen taktikát választanék a húgom ellen. Nehogy az újságokból tudja meg, inkább
meccs előtt elmondom neki."

Olvasson tovább: