Kereső toggle

Häkkinen kontra Mika

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Attól függetlenül, hogy az idény vége még messze van, illetve hogy a finn Mika Häkkinen
előnye nem behozhatatlan, gyakorlatilag eldőltnek látszik a Forma-1 világbajnoki címe,
mivel a német Michael Schumacher karambolja után három-négy nagydíjat (köztük a
Hungaroringet) biztosan kihagyni kényszerül.



Mika Salot. A gyerekkori rivális    Fotó: MTI

A jobb lábán sípcsont-, és szárkapocscsont törést szenvedett német pilóta pótlására
Jean Todt, a Ferrari-istálló főnöke a McLaren-es Häkkinen gyerekkori riválisát, a
32 éves finn Mika Salot szerződtette. Salo szerdán már tesztelte is a Ferrarit.

"Rengeteg olyan dolgot találtam új autómban, amit meg kell még tanulnom. Ehhez időre
lesz szükségem, ám biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog" – vélekedik Salo, aki
az északír Eddie Irvine mögött a második számú pilóta szerepét fogja betölteni.
Így tehát Irvine feladata lesz, hogy megnehezítse a nyolc ponttal ranglista első Mika
Häkkinen életét. "Nem hiszem, hogy nagyobb esélyem volna a világbajnoki címre,
mint Schumachernek" – nyilatkozta az angol nagydíj utáni sajtótájékoztatón Eddie
Irvine.

Schumacher egyébként nincs letörve, joggal, hiszen azzal, hogy 200 km/h sebességgel ütközött
a falnak, komolyabb sérüléseket is szenvedhetett volna.

"Néhány évvel ezelőtt súlyosabb következményei lettek volna egy ilyen balesetnek"
– fogalmazott Jean Todt, majd hozzátette: "Korai lenne kijelenteni, hogy a szeptember
12-i monzai versenyen már részt vehet, a gyógyulás ütemétől függ minden: majd az
orvosok döntenek."

A kétszeres világbajnok pilóta az Angol Nagydíj utolsó perceit már a northamptoni kórházban
tekinthette meg, közben telefonon felhívta feleségét, majd kártyázott. Így szemtanúja
lehetett, amint öccse, Ralf Schumacher a bravúros harmadik helyen ért célba (a
versenyt Coulthard nyerte) a silverstone-i Grand Prix-n.

"Természetesen rossz dolog, ha az ember testvére balesetet szenved, és mégis vissza
kell ülnie az autóba versenyezni, de miután a Williams-csapat bízott bennem, természetesen
elindultam a futamon. Az eredményem is bizonyítja, hogy sikerült megnyugtatniuk" –
nyilatkozta a fiatalabbik Schumacher, aki az idén rendezett hét versenyből hatszor ért
célba pontszerző helyen, ami a mostani Williamshez képest bravúros teljesítmény.

Az idősebb Schumacherről mellesleg rajzfilmet is készítenek, melyben az autóversenyző
életét mutatják be a gyermekeknek. A rajzfilm 2000-től lesz látható a televízióban.


A Sunday Times brit lap értesülései szerint a Forma-1-es autós gyorsasági
világbajnokságon szereplő csapatok kamionjain kábítószereket is szállítanak. A hatóságok
szerint – írta a lap – a 15 méter hosszú kamionokban kiválóan el lehet rejteni a
drogokat.

– Korábban már találtunk kábítószert a motorsport világában, mostantól azonban
az autósokra is jobban oda fogunk figyelni – mondta Nigel Knott, a brit vámügyőrség
egyik vezetője. Knott állítólag a Forma-1-hez közel álló körökből pontos információkat
kapott arról, hogy mely csapatok állnak összeköttetésben a dél-amerikai kábítószermaffiával
és segítenek Európába csempészni a drogokat.

A Sunday Times értesülése szerint a spanyolországi, portugáliai és franciaországi
teszteléseket kísérik majd különösen nagy figyelemmel a hatóságok, mert ezekbe az
országokba érkezik hajón Dél-Amerikából a legtöbb kábítószer.

Másik érdekes hír, hogy naponta 200 ezer márkát kap a londoni Alexander Forbes biztosítótól
Michael Schumacher, amíg nem tud versenyezni. Ahogy Wolfgang Duschky, a társaság képviselője
elmondta: "első hallásra az összeg nagyon soknak tűnik, pedig nem az, ha figyelembe
vesszük, hogy a sportoló évek óta havi 600 ezer márka biztosítási díjat fizet nekünk".
Schumacher évi 75 millió márkás (fizetés, szponzorpénzek, reklámdíjak) jövedelmével
a világ egyik legjobban kereső sportolója. A Ferrarinál szerződése végéig, 2002-ig
összesen 220 milliót kap, ez évi 50-60 milliós fizetést jelent. Ha egy évig nem
tudna versenyezni, akkor több, mint 72 millió márkát fizetne neki a biztosító. (dpa)


A vb-pontverseny állása:

1. Häkkinen 40

2. M. Schumacher és Irvine 32-32

4. Frentzen 26

5. Coulthard 22

6. R. Schumacher 19



A vb-sorozat következő futama július 25-én az Osztrák Nagydíj lesz a spielbergi A1
ringen.

Olvasson tovább: