Kereső toggle

"A tehetségemet Istentol kaptam"

Beszélgetés az ifjúsági kenuvilágbajnok Joób Mártonnal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Joób Márton 17 éves. Az edzoje szerint olyan hite van,
hogyha az doppingnak számítana, bizony kizárnák a versenyekrol.
Véleménye szerint ez a hit akár a 2004-es olimpiára is
elviheti Marcit. Persze nemcsak a hit, hanem a szorgalom és a
biztos családi háttér is segíthet ebben. Most Zágrábban az
ifjúsági kajak-kenu világbajnokságon kenu négyesben Balázs
Péter, Kálmán Marcel és Kronecker Gábor társaságában
aranyérmes lett, C1-esben 1000 és 500 méteren pedig ezüstérmet
szerzett. Ebbol az alkalomból beszélgettünk vele.



Marci munka közben. Istenben bízik

- Mindenekelott gratulálok a világbajnokságon
szerzett eredményeidhez. Keményen küzdöttél, hogy idáig
eljuss?


- Igen, nagyon keményen. S az egészben az a legnehezebb, hogy
készülsz egy évig, aztán pedig két percen belül bizonyítanod
kell, hogy te vagy a legjobb. Az ezerméteres futam pedig körülbelül
négy percig tart. És nem mondhatod ilyenkor, hogy ha nem onnan
fújt volna a szél, vagy jobban rajtoltál volna, vagy másként
taktikáztál volna, akkor minden jobban sikerül. Tanulságokat
le lehet és kell is levonni, de el kell fogadni, hogy mindig az
a legjobb, aki elsoként ér a célba. Erre a néhány percre
való egész éves koncentrálás adja a dolog szépségét,
ugyanakkor ez rendkívül nagy teher. Ezt meg kell tanulni
feldolgozni.

- Mi volt az eddigi legnagyobb eredményed?

- A tavalyi ifjúsági Európa-bajnokságon egy ezüstérem C4
1000 méteren.

- S mik a terveid a jövore nézve?

- Az elkövetkezendo héten lesz a magyar bajnokság, három
számban indulok: C1 500, C1 1000 és C2 500 méteren, ahol Kálmán
Marcell lesz a párom. Jövore újra részt szeretnék venni az
ifi Eb-n, remélem, itt is tudok majd bizonyítani. A közelmúltban
a Magyar Kajak-Kenu Szövetség olyan határozatot hozott, hogy a
felnott Európa-bajnokságon, amit évente megrendeznek, csak
huszonöt éven aluliak vehetnek részt, így akár jövore már
oda is eljuthatok, természetesen, ha megfelelek a válogatókon.
Vannak még magamban dédelgetett távolabbi céljaim is, de
ezekrol még nincs itt az ideje, hogy beszéljek.

- Másodikos gimnazista vagy, hogy bírod a tanulást ilyen
komoly felkészülések, edzések mellett?


- Nem könnyu az iskolát összeegyeztetni az élsportolással.
Osztol tavaszig heti kilenc edzésen veszek részt, ez azt
jelenti, hogy negyed hatkor kelek, rohanok az uszodába, hazajövök,
rohanok az iskolába, onnan megint hazaugrom néhány percre,
majd este hatig-hétig újra edzek. Ekkorra már szinte teljesen
kimerülök, leginkább csak aludni volna kedvem. Megtehetném,
hogy magántanuló legyek, de szüleimmel együtt inkább az
iskola mellett döntöttünk. Azt kell, hogy mondjam, hogy ilyen
idobeosztás mellett én leginkább az iskolában tanulok,
otthon már nincs túl sok energiám. Azt is megtehetném, hogy
abbahagyom a tanulást, hiszen elmúltam már tizenhat éves, de
ezt semmiképp nem tenném. Érettségi és diploma nélkül
manapság az ember nem jut semmire.

- Milyen érzés a dobogón állni?

- Fantasztikus. Világbajnokságon dobogón állni óriási
dolog, ezt mondták az edzoink is, még mielott kimentünk
volna Zágrábba. Nekem ez most háromszor is megadatott. Igaz,
eloször második lettem C1 1000 méteren és a kanadai himnuszt
hallgattam, de csodálatos érzés volt ennek ellenére is. Hát
még amikor a magyar zászló emelkedik a legmagasabbra középen,
a mi tiszteletünkre. Magyarországról rengetegen kiutaztak
szurkolni nekünk, láttam a büszke tekinteteket, hogy én ott
egy egész országot képviselek. A szüleim és két testvérem
is jelen voltak, ez nagyon sokat jelent nekem.

- Nekik is köszönheted a sikereidet?

- Igen, mindenképpen. Sokat számít, hogy a családom, a szüleim
százszázalékosan támogatnak. Futam közben persze nem a szüleimre
koncentrálok, hanem csakis a célra, de hogy elotte és utána
minden körülmények között érezhetem a bátorításukat,
buzdításukat, ezért nem tudok eléggé hálás lenni. Minden
versenyemre velem jönnek, amelyikre csak tudnak. Apa a vb elott
kicsutakolta a hajómat, kívülrol bepolírozta, hogy szép
sima legyen, gyönyöru, csillogó hajóm volt. Nagyon köszönöm
neki.

- Igazából kinek tulajdonítod az eredményeidet?

- Én úgy gondolom, hogy kétféle sportoló van. Az egyik,
aki önmagában bízik, a saját erejébe veti a bizalmát, és
azt mondja, hogy "én mindent meg tudok csinálni". Ezzel
szemben van egy olyan versenyzotípus, aki Istenben bízik. Én
az utóbbi kategóriába tartozom, és szeretnék tartozni ezután
is. Úgy tekintek magamra, hogy a tehetségemet Istentol kaptam,
és el fogok vele számolni, hogy kamatoztattam-e vagy pedig
elpazaroltam.

- Az édesapád lelkész. Van valami plusz, amivel bátorítani
tud téged?


- Van egy zsoltár, egy dicséret, ami úgy kezdodik, hogy "Minden
új nap új örömöt ad", és apa minden futam elott és után
ezzel biztat engem. Nagyon jól esik. Sot az edzom is mondta már,
hogy "az Úr legyen veled". Hiszek abban, hogy ezeknek a buzdításoknak
van ereje. Az edzom nevét, Vécsi Viktort mindenképp szeretném
megemlíteni. Isten és a családom mellett o az, akinek a legtöbbet
köszönhetem.

- Köszönöm a beszélgetést.

Olvasson tovább: