Kereső toggle

Spurs Knicks 3:1

Fél lábbal a paradicsomban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) négy győzelemig tartó fináléjában
3:1-es vezetést szerzett a San Antonio Spurs csapata, miután a csütörtöki találkozón
96:89 arányban legyőzte a hazai pálya előnyét élvező New York Knicks csapatát.

A Madison Square Garden közönsége rendkívül fordulatos mérkőzést láthatott,
hiszen az első játékrész után még a hazai csapat vezetett.

A mérkőzés egyik hőse Tim Duncan volt, 28 pontot és 18 lepattanót szerzett, de
kiemelkedő volt David Robinson védőmunkája is. Robinson már tíz éve áhítozik az
NBA-aranygyűrűre, s ezúttal is 14 ponttal és 17 lepattanóval segítette a San Antoniót.

"David egyszerűen szörnyeteg volt" – mondta Gregg Popovich, a Spurs edzője, majd
hozzátette: "Örülök, hogy egy csomó embernek végre megmutatta, mire képes."

A finálé negyedik mérkőzésének első két játékrésze kiegyenlített küzdelmet
hozott: az első negyedben a hazaiak vezettek két ponttal, majd a másodikban a San
Antonio néggyel.

A harmadik játékrészben elhúzott a vendégegyüttes. Ekkor a Knicks játékosai rendkívül
rosszul dobtak mind mezőnyből, mind pedig a büntetővonalról. A Spurs Robinson és
Duncan hathatós védőmunkája révén teljesen kiszorította a hazai centereket a palánk
alól, távoli dobásokra kényszerítve ezzel az ezúttal rendkívül pontatlanul célzó
Knicks játékosait.

Az utolsó 12 perc végén egy végső rohamot indítottak a hazaiak, és egy pontra megközelítették
ellenfelüket, de ezután, elsősorban Duncan ponterősségének köszönhetően, ismét
elhúzott a Spurs, és végül magabiztosan nyerte a találkozót.

A San Antonio 47 százalékkal dobta a mezőnykosarakat (75-ből 35), míg a New York csak
41 százalékkal (80-ból 33). Az utolsó negyedben visszaesett a New York, 23-ból csak 8
kísérlet sikerült.

A párharc ötödik mérkőzését magyar idő szerint szombaton hajnalban játsszák, ismét
New Yorkban.



NBA-döntő, 4. mérkőzés:

New York Knicks – San Antonio Spurs 89:96 (29:27, 46:50, 63:72, 89:96)

dobók: Sprewell 26, Houston, Camby 20-20, Ward 11, illetve

Duncan 28, Elie 18, A. Johnson, Robinson, Elliott 14-14.

Olvasson tovább: