Kereső toggle

Döcögős kezdés Ausztráliában

Beindult a hajsza

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Március 7-én, vasárnap megkezdődött az idei hajsza a Forma–1 világában. A
legnépszerűbb autóverseny első futamának Melbourne adott otthont. Természetesen a
kezdeti nehézségek a nagy szünet után itt sem maradhattak el. A világbajnoki címvédőnek,
a finn Mika Häkkinennek sem indult rózsásan a napja, útja az első rajtkockáig nem
volt zökkenőmentes. Rögtön a boxból való kihajtás után magához ragadta a McLaren
számítógépes-műholdas berendezését, ami a kocsi egyik kerekéhez hozzá volt még
csatolva. Ezután egy sor szerencsétlenség vette kezdetét, ami nem is csoda, hiszen
valahogy vissza kell rázódni a régi formába.

Stewart háza táján nagy volt a csapatszellem, Johnny Herbert és Rubens Barichello járművének
motorja egyaránt felrobbant, a versenyt pedig csak Barichello kezdhette el a tartalék
kocsival. A rajtot 5 perccel későbbre halasztották.

Michael Schumacher sem volt nagy mázlista, a második bemelegítő körnél az előtte túl
sokat időző Häkkinen miatt motorja leállt, és a futamot az utolsó helyről
kezdhette. A nagy rajt után a McLarenek húztak el, illetve az ír Eddie Irvine, Schumi
csapattársa, a Ferrari vezetője tört a harmadik helyre, megelőzve ezzel két német
pilótát, Frentzent és Ralf Schumachert. Damon Hill, aki pont századik futamát
igyekezett letudni, úgy összeért Alesivel, hogy jubileumi futamát a homokban
fejezhette be, persze példáját

hamar követte koccanótársa, ugyanis az autó váltója szétrobbant. Hamarosan lejárt
a McLarenek ideje: a 13. körben David Coulthard járművén zavar állt be, hidraulikája
meghibásodott. Majd miután Jacques Villeneuve kicsúszásával lefoglalta a pálya
jelentősebb részét, az arra kocsizgató Häkkinen kénytelen volt lelassítani, de többé
már nem gyorsult fel. Műszaki hibák miatt már el sem hagyta a boxot. Az ennek következtében
kialakult hatalmi űrt Irvine töltötte be, megelőzve Frenzent és Trullit. Az utóbbinak
sem tartott sokáig az élmezőnyben birtokolt helye, kétszeri tankolás utáni viszszaesés
után még karambolozott is Genével, így ők is búcsút mondtak a nyitómérkőzésnek.
A harmadik helyre Ralf Schumacher futott be, tesója viszontagságos útja is folytatódott,
defekttel kényszerült az istállóba, és ezek után már csak az utolsó helyet sikerült
megcsípnie, de ettől kezdve folyamatosan csak gyorsult, és a futamot egy kör hátránnyal
a nyolcadik helyen sikerült befejeznie (nyolc beérkezőből).

Az élmezőnyben már nem sok változás ment végbe. Az év első küzdelmét Eddie
Irvine nyerte meg, aki 33 éves létére első győzelmét aratta 82. futamán. A tavalyi
bajnokságon a 4. helyet érte el. "Csodálatos érzés futamot nyerni egy Ferrari volánjánál.
A mérnökömmel egész hétvégén sokat dolgoztunk az autón, és éreztem, hogy jó irányban
haladunk. Életem első nagydíjgyőzelme után kötelességemnek érzem, hogy köszönetet
mondjak mindazoknak, akik segítették autóversenyzői pályafutásomat" –
nyilatkozta a boldog győztes. Csapattársa, M. Schumacher már nem volt ennyire örömteli:
"Természetesen nem vagyok boldog az eredményemmel, de legalább mindketten célba értünk."
A második helyen végzett Frentzen elégedett volt teljesítményével, igaz mindent
megtett az első hely megszerzése érdekében, de mint ahogy említette, Eddiet egyszerűen
nem lehetett megelőzni. A dobogó harmadik fokára tehát Ralf léphetett. További
pontszerzők: Fisichella, Baricello és Pedro De La Rosa, aki ráadásul először állt
starthoz, méghozzá eredményesen. Ennek alapján alakult a járművek sorrendje is:

1. Ferrari, 2. Jordan-Mugen-Honda, 3. Williems-Supertec, 4. Benetton-Supertec, 5.
Stewart-Ford és 6. Arrows. A következő erőpróbára Sao Paolóban kerül sor április
11-én.

Olvasson tovább: