hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lewis Holyfield szópárbaj

1998. 12. 05.
Megvívta első párbaját – egyelőre legalábbis szóban – az 1999. március 13-ai nehézsúlyú címegyesítő mérkőzés előtt a brit Lennox Lewis, a Boksz Világtanács (WBC) bajnoka, valamint az amerikai Evander Holyfield, a Boksz Világszövetség (WBA) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) világbajnoki címvédője.

– Holyfieldnek megvolt az oka arra, amiért kerülte eddig a mérkőzést. Ezt a
ringben egyértelműen bebizonyítom majd – mondta a 33 éves Lewis, aki profi pályafutása
alatt elért 34 győzelméből 27-et kiütéssel szerzett, és mindössze egy alkalommal
szenvedett vereséget.

– Két dolog fordulhat elő a mérkőzésen. Vagy szépen ütöm ki Lewist, vagy rondán
– vágott vissza Holyfield, aki 36 győzelméből 25-öt fejezett be idő előtt, és
csak három alkalommal maradt alul ellenfeleivel szemben.

A márciusi összecsapás bevételei csillagászatiak lehetnek, hiszen a 3 millió
otthonba eljutó kódolt csatorna, amely felvásárolta a közvetítési jogokat, a mérkőzés
megtekintéséért 49,95 dollárt kér előfizetőitől. A mérkőzés helyszínén, a New
York-i Madison Square Gardenben 100 és 1500 dollár között lesznek majd a jegyárak, de
a szervezők szerint a 19 ezer nézőt jelentő teltház ennek ellenére garantált. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!