hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Befektetőktől várják a pénzt

1998. 12. 31.
Szabadi Béla, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, az FTC társadalmi elnökhelyettese válaszol kérdéseinkre.

– Mit várhatnak Öntől a Fradi-szurkolók a következő évben?

– Ha én most elmondanám, hogy mit szeretnék a Fradival a jövő évben, akkor
elképzelhető, hogy nem tudnám elérni. A Ferencváros, az én meggyőződésem szerint,
már elindult egy olyan úton, ami felfelé vezet. Már most sokkal kevésbé ziláltak a
viszonyok, mint voltak. Nehéz megjósolni, milyen lépések következnek, hiszen
semmilyen személyi elkötelezettségünk nincsen. Ez igaz az előző vezetőség életben
tartására, illetve az új ügyvezetőség választására, vagy a vezetőedző személyére
vonatkozólag. A legnagyobb jelentőséget a működési feltételek megteremtésének
tulajdonítjuk, igaz, hogy az egyszer? szurkolókat ez kevésbé érdekli, de valójában
minden ettől függ.

– Várhat pénzt az FVM-től a Fradi?

– Ez egy nagyon konkrét kérdés, amire én nem tudok választ adni. Mi elsősorban
befektetőktől várjuk azt, hogy a Fradi anyagi szükségleteihez járuljanak hozzá. De
a nézőszám emelkedésétől is ez remélhető. Úgy érezzük, ezt elősegíti, hogy
olyan edzőt fogunk találni a labdarúgócsapat élére, aki személyében szavatolhatja
a rendkívül sikeres szereplést.

Az FVM elsősorban azzal segíti a Ferencvárost, hogy központi sportlétesítményeit
használhatja, de ezeknek nemcsak a Ferencváros kiszolgálása a feladata, habár a klub
közismerten kedvezményesen veheti ezeket igénybe. (Magyary Ferenc)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!