hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Visszatér a fenegyerek

1998. 10. 03.
Miközben a nevadai állami sportbizottságtól versenyzői engedélyének visszaadását várja, Mike Tyson, egykori profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok október 19-én testi sértés vádjával is bíróság elé kell álljon, és ez utóbbi ügy ítélete kihatással lehet a másik kérdésben születendő határozatra is.

Az amerikai ökölvívó felfüggesztésének megszüntetéséről dönteni hivatott
nevadai bizottsági tagok közül ketten külön kifejezték igényüket, hogy a
bokszengedélyre vonatkozó – és a minap szombatról későbbi időpontra halasztott
– tárgyalás előtt megismerjék a tettlegességi ügy részleteit is.

Október 19-én kerül sor arra, hogy az augusztus 31-i közlekedési incidense történéseiről
Tyson számot adjon. Paul Kemp, a bokszoló képviselője azt még nem árulta el, hogy védence
számára esküdtbírósági tárgyalásért fog-e folyamodni, avagy azért, hogy a
Maryland állambeli Rockville kerületi bírója előtt folyjon le a per. Mindenesetre az
egykori nehézsúlyú világbajnokot az 50 éves Richard Hardick azzal vádolja, hogy miután
a csúcsforgalomban autójával belerohant a Tyson felesége által vezetett Mercedesbe, a
férj dühében ágyékon rúgta őt. Útitársa, a 62 esztendős Abmielec Saucedo pedig
egy (állítólag az arcára mért erős ökölcsapást) nehezményez.

A két fél ügyvédei már túlvannak egy sikertelen, peren kívüli egyeztetésen.
Ugyanakkor Tyson helyzetét súlyosbítja, hogy ha sikerül is megegyezniük, attól még
a marylandi ügyészség hivatalból eljárást kezdeményezhet a bokszoló ellen. "Az
ügy kifejlete sokkal nagyobb hatással lehet védencem életére, mintsem csupán a
versenyzői engedélyének visszaadása. Itt most a szabadságáról van szó" –
fogalmazott Jeff Wald, Tyson tanácsadója, utalva arra, hogy az annak idején nemi erőszakért
elítélt sportolót csak próbaidőre engedték ki indianai börtönéből. (Reuters)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!