hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Agassi megint a legjobb akar lenni

1998. 10. 10.
Régen volt már, hogy az amerikai Andre Agassi a világ első számú férfi teniszezőjének számított, de a 28 éves sportoló ismét esélyesnek tartja magát arra, hogy a legjobb legyen. "Ez volt az első olyan hét, amikor elkezdtem érezni, hogy megint a legjobb lehetek. Végre ismét elég agresszív teniszt tudtam játszani, ami a korábbi sikereimnek is kulcsa volt" – nyilatkozta Agassi, miután a Grand Slam-kupa döntőjében szoros különbség? vereséget szenvedett a világranglista jelenlegi harmadik helyezettjétől, a chilei Marcelo Riostól. Agassi a müncheni versenyen a francia Cedric Pioline ellen 34 perc alatt elért sima 6:0, 6:0-ás győzelmével – mely az 1990 óta évente megrendezett torna eddigi leggyorsabban véget ért mérkőzésén született – kezdte meg sikersorozatát. Az amerikai teniszcsillag a következő körben az idei Austral Open győztesét, Petr Kordát búcsúztatta, majd az elődöntőben legyőzte a szlovák Karol Kucerát is. "Nem kérdéses, hogy nagyon jól játszottam Kucera ellen, az öt játszmában elért győzelemmel visszavágtam a múlt hónapi US Openen elszenvedett vereségért" – mondta az ATP-világranglista 8. helyén álló Agassi, aki az év elején a lista 140. helyéről kezdte meg az újbóli felzárkózást a világ élvonalához. A Kucera elleni, 4 órán át tartó mérkőzés sokat kivett az egykori világelsőből, és így fizikailag nem bírta a Rios elleni finálét. "Az erőnlétem nem volt megfelelő a döntőben, de mindent megpróbáltam megtenni a győzelemért. Végre újra élvezem a teniszezést, és ezen a héten nagyon jó formában játszottam" – értékelte teljesítményét Agassi. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!