hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A BSkyB nem igazolna játékosokat

1998. 10. 10.
A British Sky Broadcasting szerdán bejelentette, hogy a médiában megjelentekkel ellentétben nem tervezi azt, hogy beleszól a Manchester United labdarúgócsapatának jövőbeli átigazolási ügyeibe.



Martin Keown, az Arsenal játékosa Temuri Ketsbaia, a Newcastle játékosa
mellett elfejeli a labdát az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság mérkőzésén
a londoni Highbury stadionban. Az Arsenal 3–0-ra győzött.     Fotó:
MTI

A BSkyB-nek nem érdeke, hogy megakadályozza a Manchester Unitedet a sikeres
szereplésben sem most, sem a "hatalomátvételt" követően. A United elnöksége
fogja kimondani a döntő szót – reagált a médiacég szóvivője a brit lapokban
megjelent híresztelésekre.

A Rupert Murdoch médiacézár tulajdonában lévő BskyB 1 milliárd dollárt ajánlott a
patinás manchesteri klubért, mely összeget a klub elnöksége is elfogadott. A
tulajdonosváltásra ezidáig azonban mégsem kerülhetett sor, mivel a BSkyB rendelkezik
a Carling Premiership közvetítési jogaival, és a monopóliumellenes bizottság még
vizsgálja, hogy sor kerülhet-e egyáltalán a tranzakcióra.

Közben javában zajlanak a Premier Liga küzdelmei. Legutóbb például két nagyszer?
rangadónak lehetettek tanúi a szurkolók, hiszen az Arsenal

3–0-ra legyűrte a sztárokkal teletűzdelt, Ruud Gullit által irányított Newcastle
Unitedet. Az Ágyúsok, úgy tűnik, nagyszerűen állják a sarat a nehezebb meccseken,
hiszen nem is olyan régen hasonló arányban verték el a Manchester Unitedet is. Ám a
vörös ördögök mégis előttük vannak a tabellán, másodikak, sőt még kevesebb
meccset is játszottak.

A másik rangadó, a Liver-pool–Chelsea volt, mely 1-1-re végződött, a gólokat Jamie
Redknapp szabadrúgásból, illetve Pierluigi Casiraghi lőtte.

A bajnokságot nem kis meglepetésre az Aston Villa vezeti fölényesen, a Man United csak
hat pont hátránnyal követi őket, igaz, eggyel kevesebb meccset játszott, a
bajnokesélyes Chelsea elleni összecsapásra később kerül sor.

A bajnokság állása:

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!