Kereső toggle

Coulthard, a maximalista

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS

David Coulthard, a McLaren-Mercedes Forma–1-es pilótája
hiába nyerte meg a San Marino Nagydíjat, mégsem elégedett
magával. A skót pilóta győzelmét követően adott hangot
elégedetlenségének.

Coulthard szerint még nyitott a világbajnoki címért folyó
verseny, mert az "ezüstnyílként" becézett
McLaren-Mercedesek és a Ferrari versenyautói között egyre
kisebb a különbség (Schumacherék is osztják Coulthard
véleményét). A skót pilóta szerint a következő
nagydíjakon már inkább a pilóták képességein fognak múlni
az eredmények.

– Pályafutásom egyik célja az, hogy olyan megbízható és
egyenletes teljesítményt nyújtó pilóta legyek, mint Michael
Schumacher. Ha erre képes leszek, akkor le fogom őt győzni –
dicsérte a mögötte Ferrarival, 4,5 másodperces hátránnyal
második helyen befutó német versenyzőt.

Coulthard szerint karrierjének is jót tett imolai elsősége,
amely pályafutása negyedik futamgyőzelme volt.

– Häkkinen és köztem csökkent a távolság a világbajnoki
pontversenyben. Ha Mika nagyobb előnyt szerzett volna előttem,
akkor a csapat biztosan rá koncentrált volna jobban a
továbbiakban.

A sajtó által a világbajnokság legnagyobb esélyesének
tartott Häkkinen nem keseredett el amiatt, hogy pályafutása
100. nagydíját váltóhiba miatt kényszerült feladni.

– Nem érzem úgy, hogy nyomás alatt lennék. Hosszú még az
idei szezon – nyilatkozta a finn pilóta.

A verseny utáni sajtótájékoztatón a világbajnoki címet
védő kanadai Jacques Villeneuve arról panaszkodott, hogy nem
könny? motiválnia magát.

– Nagyon nehéz a legjobbat kihozni magamból akkor, ha minden
erőmet bevetve is csak a negyedik helyért küzdhetek. Valamit
ki kellene már találnunk – mondta elkeseredve a
Williams-Mécachrome-mal versenyző Villeneuve.

Az utóbbi hetekben már töbször is felröppent a hír, mely
szerint Michael Schumacher a McLarenbe igazol. Schuma-cher a
héten éppen az RTL-nek adott nyilatkozatában akarta tisztázni
magát, ám majdnem a fordítottját érte el:

– Nem megyek sehova! Nagyon jól érzem magamat itt a
McLarennél... Izé... Vagyis a Ferrariban.

A világbajnoki pontverseny
élmezőnye:

1. Häkkinen 26 pont

2. Coulthard 23

3. M. Schumacher 20

4. Irvine 11

5. Frentzen 8

6. Wurz 6

Olvasson tovább: