Zolit várom az iskola épülete előtt. Már messziről hallom, ahogy telefonál, egyeztet a jövő heti edzésekkel kapcsolatban, majd meglát engem, mosolyog s integet. Pontosan érkezik, mint mindig. A baráti üdvözlés után bevezet a „birodalmába”, ahol a ZISE fiataljai edzenek hétről hétre. A tornaterem felé menet nem kerüli el a figyelmemet a vadonatúj, minden igényt kielégítő műfüves focipálya sem, aminek a létezését a helyiek sem hiszik el teljesen, csak ha rálépnek. A kinti edzések mindig itt folynak. Mielőtt felépült volna, a csapatok nyáron egy rossz salakos pályán edzettek, míg télen egy jeges betonpályán. A műfüves pálya legfőképpen Zoli közbenjárásának eredménye, akinek nagyon sokat köszönhet a közösség.
Még be sem lépünk a terembe, de Zoli nyakán már legalább húsz gyerkőc lóg. Letagadni sem lehet, ő az egyik legnépszerűbb ember a zagyvapálfalvai fiatalok között. Amíg az edző kollégával egyeztet, csak azt látni, hogy kicsitől nagyig mindenki rúgja a bőrt lankadatlanul. Zoli munkájának lényege kettős: tömegsport azért, hogy a fiatalok hasznosan töltsék el az idejüket, egészségesebbek legyenek; míg a másik cél: azon tehetségek megtalálása és képzése, illetve menedzselése, akik meg tudnak majd élni a sportból. Mind a kettő nagyon fontos egy olyan helyen, ahol a fiatalok könnyen bekerülhetnek a bűnözésbe és a függőségek hálójába, illetve ott, ahol munka, illetve kitörési lehetőség nincs előttük.
Az első feladatot két térfélen végzik, egy-egy edzővel, illetve három-négy fős csapatokkal. A gyerekek nagy lelkesedéssel vetik bele magukat a játékba, megalkuvást nem tűrően csúsznak-másznak már az első percekben. Zoli hangos szóval irányítja a srácokat, egy másodpercre sem áll meg, gesztikulál, koncentrál, dicsér. A másik oldalon segítője, Krisztián adja az utasításokat a kicsiknek, mellettem pedig Oláh Antal apuka ugrál, legfőképpen akkor, amikor a tizenhárom éves lánya, Bogi tör kapura két fiú szorításában. Telik az idő, de a fiatalok nem lankadnak. Éppen Lajos lő zúgó felsőlécet, majd a kipattanót tűzi kapura. Záporoznak a lövések, de nem tudok teljesen arra koncentrálni, hogy mi történik a pályán, inkább a fotós kollégám testi épségét féltem, aki az egyik kapu mögött talált lesállást. Bizony neki is figyelnie kell, hisz a kis suhancok körbelövik a kaput. Oláh apuka sem lankad, kiabál: „Harcolj, fiam!” – és Sebastian oda is teszi magát. Édesapja egyébként megjárta az NB III-at, fiatal korában egy válogatón bekerült a 10 legjobb játékos közé a 100-ból, ám a nehéz helyzetben lévő szülei nem tudták finanszírozni a focival járó költségeket.
2014. 01. 24. (XVIII/4)
