Kereső toggle

Jó házasságból születik a jó bor

Szüreti riport Balatonboglárról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy szép őszi nap kora reggelén felkerekedünk, hogy a Somogyi-dombság védett lankáin egy igazi boglári szüret kellős közepébe csöppenjünk. Még az időjárás is kegyes hozzánk: ahogy közeledünk, a kelő nap sugarai a kissé még ködfátyolba burkolódzó Balaton víztükrén játékosan meg-megcsillannak. Boglárra érkezve a kisvároshoz tartozó Szőlőskislak felé vesszük az irányt, ahol már vár bennünket Légli Géza szőlőtermelő.

„Szőlész-borász családból származom, mindig volt szőlőnk, és mindig volt az asztalunkon bor. Apám a BB-nél dolgozott, bátyám szintén ott kezdte, én viszont 18 évesen azt mondtam: engem ez nem érdekel, és otthagytam a családi szőlőtermesztést, majd kitanultam a fazekas szakmát. Közben volt időszak, amikor visszamentem a szőlő és a bor irányába, és olyan is, amikor mindkettő működött. Aztán valahogy 2005 környékén annyira elkezdett érdekelni a borászat, hogy a fazekasságot teljesen abbahagytam: földről földre váltottam. 2006 óta gazdálkodom a mostanra 18 hektáros szőlőbirtokon” – avat be a kezdetekbe a Kislaki Bormanufaktúra tulajdonosa.

Megtudjuk: noha a dél-balatoni régió nem szerepel kiemelkedő helyen a borvidékek listáján és nem is kimondottan történelmi borvidék, ám mindig is termeltek errefelé szőlőt, ami nem véletlen, hisz nagyon kiegyensúlyozott mikroklímájú terület ez. Itt, a Balatontól öt kilométerre még érezhető a tó áldásos hatása, a védett belső dombok ideális, egyedi mikroklímával rendelkeznek. Nem vulkanikus talajon dolgoznak, hanem löszösön vagy ennek nagyon gazdag ásványianyag-tartalmú változatán (jellemző talajok: erdei talaj, vastartalmú agyag, magas mésztartalmú vályog, homokos lösz), aminek előnye, hogy a borok gyorsabban fejlődnek, harmonikusabbak, könnyedebbek, gyümölcsösebbek, vagy egyes fajtáik épp teltebbek.

Közben megérkezik egy traktor 15 mázsa szőlővel. A traktorvezető, Apáti István kérdésünkre elmondja: „Minden szőlőfajtát máskor kell szüretelni, idén augusztus végétől egészen október közepéig tart a szüret. A szőlőnek van egy érési folyamata, és próbáljuk megfelelő érettségi fokon leszedni. Gyorsan kell dolgoznunk, mert ilyenkor sok a seregély, akik igencsak meg tudják dézsmálni a termést.”

„Vigyázz, egy nagy gödör van itt!” – kiáltja a traktorvezetőnek Györei Tibor, aki már a feldolgozás folyamatait segíti a különféle borászati berendezésekkel együtt. Apáti István kézzel önti a ládákból a darálóba a szőlőt. A darálógép hihetetlen gyorsan választja el a szőlőszemeket a kocsánytól, utóbbi ismét ládába kerül, és majd bedolgozzák tárcsával a földbe. A szőlőszemek pedig egy átmosott vastag műanyagtömlőn keresztül jutnak egy nagy tartályba, itt történik a héjon erjesztés.

„A vörös szőlő héjában vannak a színanyagok, és minél hosszabb ideig vannak héjon, annál színesebb nedű lesz belőle: a rosé 1-2 órát van héjon, egy siller pár napot, a vörösbor pedig attól függ, hogy milyen bort szeretnénk készíteni. A Dél-Balatonon egyébként remek borokat lehet találni, a könnyű pezsgőtől kezdve a gyümölcsös alapborokon át a legjobb fehérborokig. Ám sok pince felvállalta a vörösborok készítését is, ugyanis ehhez is kiváló adottságok vannak – mondja Légli Géza, aki hozzátette: – Mi nyolc-tízféle szőlőt termesztünk, ebből háromfajta fehér (Rajnai Rizling, Chardonnay, Sauvignon Blanc), a maradék pedig kékszőlő (Merlot, Kékfrankos, Pinot Noir, Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon, Syrah). Ám alapvetően nem fajtákban gondolkodunk, hanem a termőhelyekben és dűlőkben: a lényeg, hogy egy szőlőfajta és egy termőhely hogyan fognak házasságot kötni egymással, és abból milyen végeredmény lesz.”

A borász szerint a fő kérdés az, hogy az adott dűlő adottságaiból ki tudjuk-e hozni a maximumot. Úgy gondolja: egy kisebb családi pincészet csak akkor érvényesülhet a piacon, ha jó és egyedi borokat képes a palackba tölteni. Ehhez elengedhetetlen a kézműves szemlélet, aminek lényege: magas minőségű szőlőalapanyag szülessen, amelyből a lehető legtermészetesebb módon készüljön bor, mindennemű adalékanyag, minőségjavító és más vegyi anyagok nélkül. Így a borban csakis olyan illatok és zamatok jelennek meg, amelyek az adott termőterületnek, az ott termett szőlőnek köszönhetőek.

„Tudatosan törekszem a borok uniformizáltságának elkerülésére, ehhez olyan rendszerben dolgozunk, hogy termőhelyazonos, vagyis terroir-borokat készítsünk. Ez egy olyan rendszer, amiből nem lehet kiemelni nekünk tetsző és nem tetsző elemeket. Ha jó bort akarok készíteni, akkor a rendszer egészét kell figyelembe venni. Például mi ragaszkodunk a kézi szürethez, míg sokan mindent gépesítenek. Természetességre törekvő növényvédelmet és szőlőtermelést folytatunk, persze sok mindent gépesítettünk már, de az emberi tényező a legfontosabb. Borainkat pedig a régi hagyományoknak megfelelően fahordóban erjesztjük és érleljük. Tisztán, pontosan kell dolgozni, bár alapvetően nem a pincében dőlnek el a dolgok, hanem ott, hogy milyen minőségű alapanyagot termelünk. Jó minőségű alapanyagból megvan a lehetősége annak, hogy egyedi bor készüljön. A fogyasztó pedig majd eldönti, hogy milyen minőség született, ugyanis sok helyen kóstoltatjuk a borainkat, és a visszajelzések nagyon fontosak számunkra.”

Kiderült: az idei szélsőséges időjárásra nem lehetett felkészülni, csak reagálni rá. Jó hír viszont, hogy a növény sok mindent kibír, nagyon jól alkalmazkodik a körülményekhez. A szőlő minden évszakban igényli a folyamatos gondoskodást, amit az ember tud csak megadni. Ettől izgalmas a dolog. Az, hogy milyen lesz a bor minősége, függ a termelőtől, a borvidéktől, az évjárattól és a szerencsétől is.

Ami a hazai borkultúrát illeti, a borász kifejtette: „Bár mára a bor sikerágazattá vált, sok minden történt a bor körül, még hosszú az út. A rosék most nagyon népszerűek, de törekszünk arra, hogy a dűlőszelektált boraink is megtalálják az utat a fogyasztókhoz.”

Közben dzsippel elindulunk a János-hegyre, amely a borvidék legjobb termőhelye: ugyanis a Dél-Balatonon egyedül itt köves a talajszerkezet, ezért kiváló a szőlő minősége. Itt három fajtával foglalkoznak: Merlot-val, Kékfrankossal és Rajnai Rizlinggel.

Megérkezünk a szüretelőkhöz, akik a dűlők között szorgosan, fürgén vágják le az érett fürtöket. Kesztyű, metszőolló, gumicsizma az alapfelszerelésük. Műanyag ládákba szedik az érett fürtöket, ha megtelik a láda, a sorban hagyják, hogy majd a traktor összeszedje. Most épp a Merlot-t szüretelik tizenketten. A Merlot bogyóinak színe sötétkék, hamvas és vékonyhéjú, megkóstolva édes, bora viszont sötétvörös, közepesen testes, egyszerre lágy, zamatos, gyümölcsös, bársonyos és kicsit vaníliás, szilvás, fekete ribizlis tónusú.

„Az időjárás és a szőlő érettségi foka határozzák meg a szüret időpontját. Van, amikor muszáj esőben is szüretelni, nem lehet abbahagyni, hogy legyen annyi szőlő, amit fel tudnak dolgozni” – mondja Istvándi Lajosné, aki a napszámmal télire gyűjt egy kis tartalékot.

„Ide is adjatok pár üres ládát!” – kiáltja a szomszéd sorból jókedvűen az egyik középkorú férfi, majd ő veszi át a szót: „200 láda van naponta szétterítve, ami folyamatosan cserélődik. Tegnap például 400 ládára valót szedtünk le. Egy teli láda szőlő 13-15 kilogrammot nyom. Estére kelve már nagyon elfáradunk.”

Ami a szüret hangulatát illeti, egyöntetűen megállapítják: ugyan régen más volt egy szüret, az ünnepélyességre, a jó hangulatra ma is hangsúlyt helyeznek. Egykor bográcsban főztek, mára ez a szüret végére marad. Egy-egy családi szüretnél persze összegyűlt a rokonság, a szomszédok, a barátok, és igen jó légkörben teltek a pinceszüretek, ahogy a szüretvégi mulatságok, felvonulások, bálok is. Mára megváltozott a világ, de a régi hangulat, ha át is alakult, máig megmaradt. A szüreti zárón idén is Légli Géza készíti a szüretelők számára bográcsban az ételt, és igyekeznek méltó módon megünnepelni majd a nehéz időszak végét.

Olvasson tovább: