Kereső toggle

Széljegyzet a szélkincsről

A zöldenergiában rejlő lehetőségek és a politikai érdekek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A bábolnai 5-ös jelű, V39799 gyári számú, dán gyártmányú, kontinentális, vízszintes tengelyű, 105 méter magas (három egymásra tett tízemeletes ház magasságának megfelelő) szélturbina acéltornyának legtetejéről, pontosabban „gondolájából” szemlélődhettünk. Sosem feledjük.

Azért szerettük volna közelebbről megnézni a szélerőművek tornyait, hallani a lapátok suhogását, mert olykor az M1-en Győr felé, majd Budapest irányába haladva rendszeresen csodáltuk forgásuk méltóságteljes látványát.

Ez a szélgép 3 megawattos. Összesen nyolc darab van belőle az országban. Egy itt Bábolnán, hét pedig Sopronkövesden. (Egy megawatt egymillió watt vagy ezer kilowatt.) Három 43 méteres széllapátját forgatja a „szélkincs” – ez a becsületes neve az istenadta szélerőnek. A torony egy (nagy) focipálya oldalvonalának hosszához hasonló. A rotor teljes hossza ugyanennek a nagypályának az alapvonala. A lapátok végének sebessége elérheti a 300 km/órát is.

Szélcsendben érkezünk. A minimális légmozgás a fedélzeti kijelző szerint 3 méter másodpercenként. Az óriás teljesítménye éppen mínusz 20 kWh – hiszen önmaga is igényel energiát.

Balogh Antal gépészmérnök, projektmenedzser, a győri Pannon Szélerőmű Kft. egyik vezetője és munkatársai vártak bennünket a bábolnai toronynál.

Géza és Tamás, harminchárom éves győri villamosmérnökök segítettek boldogulni az ipari alpinista heveder fölhelyezésével, kaptunk egy-egy munkavédelmi sisakot a torony aljában. Mögöttünk a transzformátorállomás, melynek segítségével igen nagy távolságokra továbbítanak elektromos áramot. Gépünk nem csak a környéket látja el, amire elsőként gondolna a szemlélő. Az áram a fizika törvényei szerint halad a vezetékeken.

Balogh mérnök úr szerint pontosan nem is határozható meg, hogy az E.ON hálózatához csatlakoztatott, éppen itt megtermelt áramot mennyi településen és az ország melyik részén használják fel. A toronybelsőben, a fémből készült „égi” létra tövéből felnéztünk a százméteres magasságba. A mérnökök elmondták a megdöbbentő tényt: erős szélben a torony teteje ebből a pontból figyelve teljesen kileng a képből.

Az anemométerrel mért szélsebesség az erőmű központi, számítógépes irányításába érkezik, minden más adattal együtt. Például az adott széliránnyal szembe fordítja a rendszer a rotorokat. Ha a szélsebesség eléri a 21 m/s-ot, vészleállítás történik, a lapátok élét szélirányba fordítja a vezérlés, hogy minél kevesebb felületet kapjon a vihar. 

A szél sebessége a magassággal arányosan nő, amit a Hellmann képlettel szoktak ábrázolni. Ezért a szélgép fejlesztői – különösen a mérsékelt sebességű szélkinccsel rendelkező területeken – egyre magasabb tornyokat, nagyobb lapátokat állítanak.

Bemászás az ipari, kétszemélyes felvonóba. Az acéltorony öt nagyobb elemből készült, a felvonóból látható a rögzítés: több tucat négykilós csavar. A széltorony belső falán mágneses rögzítés használatos. Téglányi mágnesek a belső falon.

A felvonó nem rohan, az utazás talán öt perc is volt. Ha hirtelen mozdul benne az óvatlan utas, például a mérnök felé fordul beszélgetés közben, elkezd erősen lengeni. Szerencsére szédüléses, lebénító döbbenet nincs, mert csakis a torony belsejét látom. 

Amikor a felvonóból kimászunk, még vár ránk vagy három szint, amit 8-10 fokos fémlétrák kötnek össze. Már abban a lengéscsillapított térben vagyunk, ami erős szélben kileng. Azért nevezik csillapított térnek, mert föntről nézve három méteres mélységig olaj került a toronytest belső és külső fala közé. Ez zabolázni, csillapítani képes a lengést.

Innen lépünk fel a gondolába. Ez lentről nézve nagyon kicsinek tűnik. Ehhez képest egy nagy belmagasságú kisebb garzonlakás alapterületének felel meg. A mérnökök első dolga lokálissá, manuálissá tenni a gép kezelését. Erre azért van szükség, mert a web segédletével számos pontról elindíthatják, kapcsolhatják a gépet. Munkavédelmi, biztonsági szempontból ezt a mérnökök a helyszínen saját hatáskörbe vonják.

Hatalmas, három megawattos generátor. A gondola mennyezetén két áttetsző műanyag ablak. Egyiken a fotós dolgozik, a másikra mászom. Éppen úgy nyílik – ha sokkal kisebb is –, mint egy harckocsi teteje. Ott dugom ki sisakos búbom. A háttérben Nagyigmánd, a Kisalföld legkeletibb csücske a Komáromi járásban, azon is túl Kocs és Szákszend – alattunk a hajdani „Burgertland” mintagazdaság szántóföldi táblái, tőlünk északi irányban vagy ötven szélturbina.

Tőlünk keletre, légvonalban 30 kilométerre látni vélem a bánhidai sík fölé magasodó Kő-hegyet, melyen a tatabányai Turul emlékmű látható – gyerekkorunk egyik legkedvesebb látványossága 15 méter szárnyfesztávval. Mellettem 90 méteres rotorfesztáv. 

A torony „tőkéje” negyven tonna vasból és ezer tonna betonból épült meg, erre az alapra került rá a hosszanti felépítmény, melynek teljes tömege körülbelül 300 tonna.

Odalenn a kimenő földkábeleket látjuk, ami a turbina által előállított elektromos áramot továbbítja Banára, az erőmű alállomására. A szélerőmű park mindig több szélturbina együttes termelése, a Bana állomás ezt központosítja elsőként. 

Egy megawatt szélturbina kapacitás előállításához 1,7 millió euró szükséges. Ezeket EU-s pályázati forrásból, állami támogatásból és saját erőből építhetik meg. A megtérülési idő hosszú: 6 m/s évi átlag szélsebességgel számolva 10-13 évvel lehet kalkulálni – mondja el Balogh Antal.

Ha viszont környezetvédelmi megtérüléséről beszélünk – teszem hozzá –, az szinte azonnali. Felbecsülhetetlen eszmei érték. 2005 táján Közép-Európában a felhasznált elektromos áram 0,055 százalékát biztosították szélerőből. Ma ez két százalék Magyarországon. Az alacsony szélsebesség ellenére is megéri szélturbinák üzembe helyezése – különösen az Észak-Dunántúlon.

A szélenergia legnagyobb felhasználói Spanyolország, Németország, Dánia. Ezelőtt néhány évvel a legnagyobb szélkinccsel, a legnagyobb légköri energiaforrással bíró Nagy-Britanniáról még kimondható volt: nem él annyira ezzel a lehetőséggel, mint amennyire tehetné.

A legnagyobb hátrány mindenütt, hogy a szélerő változékonysága miatt a termelés nem mindig illeszkedik jól a pillanatnyi fogyasztói igényekhez, s a megtermelt áramot nem is lehet tárolni.

A Kisalföld területén az E.ON–ÉDÁSZ biztosítja a csatlakozás műszaki lehetőségét, a telephelyek közlekedése az M1 közelsége miatt kiváló, a terület sík, nincs akadályoztatása a szélnek, pozitív a helyiek attitűdje – beleértve a harminc évre megkötött földbérleti szerződéseket, az önkormányzatokat, a hatóságokat és a helyben élőket. Mindezt Udvardi Nóra A szélenergia lehetőségei Magyarországon – Mennyire élünk vele? című világhálón hozzáférhető szakdolgozatában olvasom.

A szélerőművekkel kapcsolatos törvények és szabályok ma Magyarországon ugyan alakulgatnak, de továbbra is nehezen átláthatók, nem egyértelműek, néha egyenesen értelmetlenek, teljesíthetetlenek, sűrűn és hektikusan változnak, kiskapukkal tarkítottak. A szélipar legfőbb gondja a szakemberek szerint a stratégiai gondolkodás hiánya. Rövid távú hatalmi, politikai, pénzügyi érdekek a meghatározók.

Hazánkban országos átlagban évente 122 szeles nap fordul elő (vagyis amikor a szél legerősebb lökésének sebessége eléri vagy meghaladja a 10 m/s-ot), és ezek közül 35 nap viharos (vagyis ennyi alkalommal nagyobb a széllökés 15 m/s-nál is). Magyarország széltérképe szerint a legjobb szélerő az Észak-Dunántúlt jellemzi. Sopron környéke, a Kisalföld és a Balaton-felvidék közötti terület sem panaszkodhat folyamatos szélcsendre.

Jártamban-keltemben a Tési-fennsíkon a Kelet-Bakonyban, a 465 méter tengerszint feletti magasságban fekvő Tés mellett láthattam egy csodálatos, hatvitorlás szélmalmot. A Dél-Alföldön nagy területet érint a jó szélsebesség, a 19. század végén a haza több mint 800 szélmalmából legtöbb itt őrölt – a bő termés miatt is. Az Északi-Közép-hegység ormai szintén erősek a légköri energiából (is), de a Szatmári-síkság és a Nyírség sem áll rossz helyen. Bicske, ahol élek, szintén szeles, olyannyira, hogy a mai, nagyjából észak-déli fekvésű Kossuth utcát, a második főutcánkat – eleink egyszerűen Szél utcának nevezték. „Szélkincs utca” – gondoltam Bábolnáról hazaérve.

Olvasson tovább: