Kereső toggle

A nyomor ördögi köre

Gyerekmunkások a fekete kontinensen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az afrikai nyomor generációkról generációkra történő újratermelődésének egyik legfőbb oka az írástudatlanság, ami pedig összefüggésben áll a gyermekmunkával, illetve a gyermekrabszolgasággal. Lantai-Csont Gergely fotográfus és Szilasi Ildikó Hermina antropológus testközelből tanulmányozta a jelenséget az elmúlt hetekben Ghánában és Burkina Fasóban.

Az összeszokott szerzőpáros nem először járt a fekete kontinensen, legutóbb Magyar László felfedező nyomában utazták be Angolát és a Kongói Demokratikus Köztársaságot. Céljuk nem pusztán a térség társadalmi jelenségeinek dokumentálása, hanem szeretnék felhívni a figyelmet Afrika értékeire, és az ott rejlő turisztikai célpontokra, sőt gazdasági lehetőségekre. Lantai-Csont Gergely szerint ugyanis megalapozottak azok a vélemények, amelyek szerint Afrika gazdasági fejlődése „robbanás” előtt áll, a kontinens olyan helyzetben van, mint a kilencvenes évek elején Ázsia volt. Bár a gyorsan modernizálódó és változó Afrika egyre más képet ölt, és egyre többen kerülnek be a közepes jövedelműek osztályába, még mindig számos súlyos társadalmi problémával kell megküzdenie a kontinensnek.

 A negatív jelenségek egyik gyökere a családtervezés hiánya és a gyermekmunka, illetve szélsőséges esetben a gyermekrabszolgaság. „Afrikában más a szerepük a gyermekeknek, mint a mi európai kultúrkörünkben. Találkoztunk egy olyan huszonkét éves ghánai férfival, akinek két feleségtől már van öt gyereke, de azt mondta, hogy legalább tizenötöt szeretne, mert mennek ki a farmra dolgozni. „A jelenség Nyugat- és Közép-Afrika több országában is megtalálható. A család vagy klán vérvitelének biztosításán túl a gyenge szociális háló és a nyugdíjrendszer hiánya is magyarázza, miért vállalnak oly sok gyermeket. Hiszen időskorban a szülők inkább gyermekeik támogatására, mintsem az államéra számíthatnak” – mondta Lantai-Csont Gergely.

A gyermekmunka főképp a vidéki Afrikában elterjedt, ahol az élelmiszerek és használati tárgyak többségét máig kézzel állítják elő. Itt elektromos áram és gépi berendezések híján a lisztőrlés, a mosás, a vízhordás és a rőzsegyűjtés is napi megterhelő feladat, amibe a gyerekeknek is be kell segíteniük. Önmagában a házimunkában való részvétel még nem lenne gond.

A probléma ott kezdődik, amikor a munka az iskola vagy a gyermek egyészségügyi és mentális fejlődésének kárára megy. Ha iskola helyett is dolgoznia kell, vagy ha éles szerszámokkal, baltával, csákánnyal, vagy a tűző nap alatt kell órákat robotolniuk. A gyermekmunka legrosszabb, legextrémebb formája  a gyermekrabszolgaság, amikor a gyermeket – akár 5-6 éves kortól – sokszor adósságrendezés miatt eladják például kakaóültetvényekre vagy aranybányákba.

A jelenség ellen az UNICEF és a helyi hatóságok is kampányolnak – mérsékelt sikerrel.

A gyermekmunka a városokban is tetten érhető. „Vannak, akik koldulnak, mások különféle mikroszolgáltatásokat nyújtanak: cipőt pucolnak, narancsot vagy telefonkártyát árulnak. Sokan keresetkiegészítésként dolgoznak, hogy az iskolai tandíjat, egyenruhát, tankönyveket meg tudják fizetni.

Az általános iskola költségei miatt 10-12 gyerekből csak a legtehetségesebbeket iskolázzák be, rendszerint 2-3 fiút. Ami a lányokat illeti, rájuk többnyire otthon van szükség: nem ritkán látni olyan 4-5 éves kislányt, aki hátára kötve vigyáz kistestvérére” – mondta Gergely.

Nem véletlen, hogy Afrika-szerte jelentős az írástudatlanság, így a nyomor – ördögi körként – minden generációban újratermelődik. Az egyik legmegrázóbb élményük a mostani út során az volt, amikor Burkina Fasóban ellátogattak a kollói aranybányába. A világ negyedik legszegényebb országának déli részén néhány éve találtak először aranyat, azóta valóságos aranyláz tört ki: még külföldről is tömegével érkeznek munkások feleségeikkel, gyermekeikkel szerencsét próbálni. „Elnézve a több ezer fős, hatalmas mocsokban élő sátortábort, úgy tűnt, hogy az aranykeresés itt nem az évszázad üzlete. A legősibb módszereket alkalmazzák: a nemesfémet kimossák, illetve 30-40 méteres gödrökbe leereszkedve dinamittal kirobbantják a földből” – mesélte Gergely. A bánya szövetkezeti alapon működik, elvileg több ezer „bányász” alkotja a tulajdonosi kört. Vannak azonban, akik nem bíznak a közös értékesítésben, és a megtalált aranyat alternatív úton igyekeznek értékesíteni – ezt fegyveres őrség hivatott megakadályozni. Gergely szerint ennek ellenére ezek a „bányászok” még mindig jobb helyzetben vannak, mint azok a sorstársaik, akik Afrika különböző arany-, nikkel-, kobalt-, vagy egyéb ásványkincseket termelő bányáiban a lázadók és a kormány közötti háborús konfliktusok árnyékában kénytelenek dolgozni.

„Ami a gyerekeket illeti, a farmokon dolgozók teljesen természetesnek veszik, hogy tanulás helyett kakaót szednek. Örömmel mondták, hogy ha időben végeznek a munkával, akkor néha még iskolába is elmehetnek. Az aranybánya gyerekmunkásai viszont megdöbbentő és drámai tekintettel néztek rám, miközben fényképeztem őket. Sugárzott belőlük a düh és a keserűség. Ezt az élményt nekem is nehéz volt feldolgoznom” – jegyezte meg Lantai-Csont Gergely.

A fotográfus szerint a negatív jelenségek ellenére Afrikának van esélye, hogy kitörjön a nyomorból. „Vannak sikersztorik, ide tartozik Angola vagy például Ghána is, amely jóval fejlettebb mint Burkina Faso, szinte egy globalizált országnak tekinthető. A kontinens háborúmentes övezeteiben határozott fejlődés figyelhető meg, nagyrészt az ásványkincsek kitermelése nyomán. Ennek következtében a társadalmi rétegződés változásnak indult: eddig a felső egy ezrelék ultragazdag volt, a többiek ultraszegények, ma már egyre nagyobb a fogyasztani képes réteg” – emelte ki Gergely.

Dzsudzsuk, boszorkányok, nyelveken szólás

A szerzőpáros utazásának másik célja vallási jellegű volt: az animizmus egyik markáns megnyilvánulási formáját, az úgynevezett dzsudzsuk (varázslók) tevékenységét kívánták megörökíteni. „Az ősi afrikai hiedelemvilág a mai napig létezik, a kereszténység és az iszlám mellett jelentős befolyással bír az emberek gondolkozásmódjára. Ennek lényege, hogy az eseményeknek és a dolgoknak minden esetben erős spirituális hátteret tulajdonítanak. A dzsudzsuk kagylóból történő jóslással és állatáldozatok bemutatásával igyekeznek pozitívan befolyásolni a hozzájuk forduló emberek sorsát (lásd a képet alul)” – mondta el Lantai-Csont Gergely. A varázslók egyben „hagyományos orvoslással” is foglalkoznak, ami ott azt jelenti, hogy már a diagnózis felállítása is a szellemek „segítségével” történik, a gyógymódban pedig hangsúlyos szerepet kap a tevefarok vagy a levágott macskafej. „Bevett gyakorlat például, hogy a hasfájásra őrölt oroszlánbelet tartalmazó főzetet ajánl a dzsudzsu, a szellemeknek szánt némi aprópénz ellenében” – tette hozzá.
Az afrikai animizmus máig élő hatását jelzik az úgynevezett boszorkányfalvak is, amelyek a kirekesztés sajátos formáját testesítik meg. „Ghánában meglátogattunk egy települést, amelynek egyik részében azok laknak, akiket elüldöztek korábbi lakóhelyükről, mert boszorkánynak bélyegezték őket. Ehhez sokszor elegendő, ha az illetőnek albínó gyermeke születik, illetve meghal valamelyik rokona vagy ismerőse, és ráfogják, hogy miatta történt a tragédia” – említette meg Gergely.
A szervezetileg legjelentősebb vallás ugyanakkor Ghánában a kereszténység, Burkina Fasóban pedig az iszlám. Előbbiben jelentős a protestáns, karizmatikus megújulási mozgalmak szerepe is. „Ghána esténként valósággal zeng a gyülekezetek zenés imáitól, szinte nincs olyan város vagy városrész, ahol nem lehetne hallani, hogy az emberek bibliai idézeteket énekelnek” – fogalmazott a fotográfus.
Szerzőtársa, Szilasi Ildikó hozzátette: az úgynevezett ébredési mozgalmaknak azért is van óriási követőtábora, mert nem a merev vallási liturgiákhoz ragaszkodnak, hanem az afrikaiak mély spirituális igényeit igyekeznek kielégíteni. „Megfigyeléseim alapján ezeknek a gyülekezeteknek másfajta hangulatuk van, mint például a katolikus miséknek. Itt lehet hangosan imádkozni, nyelveken szólni, vagy földre esni a Szentlélektől. Emellett hangsúlyos a zene és a tánc szerepe is: láttam olyat, hogy a hívők egy dalt énekeltek arról, hogy induljunk a mennybe, és közben egymás vállát megfogva »vonatoztak« a gyülekezetben” – idézte fel tapasztalatait a kutató. Hozzátette: az afrikai gyülekezetek azért is vonzóak, mert egyfajta közösségi teret is jelentenek a helyiek számára, akiknek nincs sok lehetőségük a kikapcsolódásra.
Ugyanakkor – jegyezte meg – az iszlám és a kereszténység is keveredik az animizmussal, a hívők vallásgyakorlatába belevegyülnek az ősi hiedelmek. Példaként említette, hogy sok üzletnek bibliai nevet adnak – például Jó az Isten fodrászat vagy Örök élet élelmiszerbolt –, ám ez elsősorban nem a hit kifejezését szolgálja: tulajdonosaik úgy vélik, hogy ez védettséget jelent számukra a rossz szellemektől, illetve áldást hoz az üzletmenetre.

Olvasson tovább: