Kereső toggle

Pálinkapolitika

Betett a hazai szesziparnak a liberalizáció

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A pálinka olyan, mint a magyar ember: erős és tömény, kemény, de mégis kedvelt. Ezt Komáromi Pista bácsi mondja, aki egy egész életet szentelt a pálinkafőzés tudományának, amiből a doktori címet is megérdemelhetné. A pálinkakészítés szabadságának visszaadása az öreg szerint Orbán Viktor politikai pályafutásának a csúcsa volt, aki azóta sem képes ilyen magaslatokba emelkedni.

Az Orbán kormány első rendelete a hivatalba lépéskor a pálinkafőzés szabályainak enyhítését célozta meg.

A miniszterelnök kétségkívül jól ismeri a magyar lélek titkait, hiszen ezzel a döntésével még a megrögzött balosok közt is óriási népszerűségre tett szert, mert a szabad pálinkafőzéshez való jog azt az életérzést testesíti meg, ami ennek a népnek a legnagyobb kincse: a kuruckodás.

A rendeletről azonban mára kiderült: a népszerűségnek nagy ára van, hiszen a pálinkafőzésből származó jövedéki adó csökkenése miatt évi 7 milliárd forinttól esik el a költségvetés. A hazai szakemberek szerint a feketefőzés engedélyezése jelentős károkkal jár nemcsak a büdzsére, hanem a szeszipar szereplőire nézve is. Ráadásul Brüsszel sem rajong az adómentes pálinkafőzés bevezetéséért.

A választási ígéret még humorosan hangzott, de amikor bejelentették a gyümölcspárlatok készítéséről szóló rendeletet, miszerint 50 literig adómentesen főzhet bárki pálinkát, bizony lehervadt a szeszipari szereplők szájáról a mosoly. Molnár Ferenc szerint – aki évtizedeken át vezetett szeszfőzdét egy békési kisfaluban – a főzés limitjének a felemelése csak még könnyebbé tette a zugfőzők helyzetét. A liberalizációval most már 85 litert főzhet mindenki, akár otthon is. A szabály a nagyobb tételnél az, hogy adót vetnek ki az előírt mennyiség feletti pálinkára. A költségek így literenként 600-700 forint körül állnak meg, ez a törvény előtt 1200 forint volt.

Természetesen a pálinka ára is erősen alapanyagfüggő. A közgondolkodásban elterjedt nézettel szemben igenis számít a gyümölcs minősége, mert az igazán finom pálinkát nem hullott, rothadt, penészes gyümölcsből főzik, a jó alapanyagnak meg ára van – mondja a bevezetőben idézett Komáromi Pista bácsi a főzéskor megjelenő első cseppek, az úgynevezett „rézeleje” kóstolgatása közben. Nem minden pálinka, amire azt mondják, sőt ideje megtanulnunk, hogy pálinka és pálinka között is nagy különbségek vannak – teszi hozzá Molnár úr.

Az első és a legfontosabb, ami dönt a minőségről: a főzés helye. Különbséget kell tennünk a „klasszikus házi”, azaz a bérfőzött, illetve a kereskedelmi célra előállított pálinkák között. A kettő teljesen más, csak a nevük egyezik.

Sokan szeretjük a házi pálinkát, tiszteljük is, vannak pillanatok, amikor egy pohárka csodát tesz, de egy bérfőzde sem képes csodákra, hozott anyagból dolgozunk, tehát olyan pálinkánk lesz, amilyen gyümölcsöt a gazdák hoznak – mondja Molnár Ferenc. Ezzel szemben a kereskedelmi főzdék csak és kizárólag emberi fogyasztásra szánt, érett gyümölcsből főzik pálinkájukat, magyarul abból, amit mi magunk is megeszünk.

Egy közös pont azért van a két eltérő irányzatban: a főzés folyamata, mert az véglegesíti a cefre minőségét. Mindegyik pálinka alapja a teljesen megerjedt cefre. A pálinkarendelet pontosan megfogalmazza, hogy ma Magyarországon pálinkának kizárólag azt a 100 százalékban gyümölcsből készült párlatot lehet nevezni, ami nem tartalmaz cukrot, aromát, színezéket, és nincs semmilyen erjesztő szerrel felturbózva. A cefre érése nagyban függ a gyümölcs minőségétől és annak belső cukortartalmától. Az erjedt cefre általában 5-6 százalék alkoholtartalmú, és érése 3-8 hétig is eltarthat. Az igazi kerítésszaggató pálinkák többnyire otthon főnek. Ezek elfogyasztásához két emberre van szükség: az egyik lefogja a vendéget, a másik beletölti. Az otthoni főzés engedélyezése a minőség felhígulásához is vezetett, de egyre többen térnek vissza a bérfőzéshez, mert a zugfőzés nem hozza meg a várt eredményeket, és nagyon macerás is – sorolja az elmúlt két év tapasztalatait Molnár Ferenc.

A törvény természetesen meglévő igényeket szolgált ki, de sajnos a gátlástalan fekete zugfőzőknek is szabadabb mozgásteret adott. K. éppen főzet, ő nem is szégyelli, hogy jelentős bevételi forrása a pálinkafőzés és annak árusítása. ”Ez az egy kormányzati intézkedés, amit Viktor jól tett, a többi csak népnyúzás” – mondja a gazda, miközben a már üres cefréshordókat rakja utánfutójára. Közel egyhektáros gyümölcsöse van, főleg szilva, amiből jobb években csaknem 600 liter pálinka fő. A gyümölcsös fenntartása, ápolása éves szinten 700 ezer forintot emészt fel, de a pálinka ára bőven fedezi azt. K. úr háztól árul, a jobb kisüstik ára 2500 és 3000 forint közt van, tehát a haszonkulcs százszázalékos. Eljár igazi gyümölcsért és szőlőért is a termővidékekre, sokszor nagyobb tételt is vesz. Szinte folyamatosan főzik a pálinkát a szezonban, a család minden tagjára lehet íratni a főzési jegyet – nagy a család mindig másnak fő a pálinka. K. nem foglalkozik adóval meg kereskedelmi szabályokkal: az évszázados íratlan hagyományt alkalmazza, vagyis az árusítás során csak falubelinek ad el, idegennek nincs pálinka. Sok esetben még a rokoni kapcsolatnál is fontosabb a szesztestvériség.

Pálinkaiskola

Alkalmi szakértőnk, Komáromi Pista bácsi szerint kétféle pálinka-előállítási folyamat van: a hagyományos „kisüsti”, illetve a „tornyos” párlatok versenyeznek a fogyasztókért. Az előbbiek mindig testesebbek, háttérbe húzódó illattal, ízük határozottan alkoholos – igazi magyar kuriózum magyar gyomorba. Az utóbbiak az új fogyasztói igényeknek megfelelően szinte parfümös illatúak, ízük az elején intenzív, ám hamar elvékonyul – ezek lágyabbak, éppen ezért könnyebben csúsznak.

Olvasson tovább: