Kereső toggle

Feketetó kincsei

Vásári riport a Sebes-Körös partjáról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Igazi turisztikai látványosság lett az elmúlt évtizedben a közel kétszáz éves feketetói vásár. Minden év októberében a Királyhágó tövébe gyűlnek sok tízezren, hogy kincset keressenek, vegyenek valami kuriózumnak számító régiséget, vagy csak elmerüljenek a színes vásári és etnikai egyvelegben. Ez az egyik legnagyobb kelet-európai bazár, ahol mára már szinte minden kapható a régiségtől a hangszerekig és high-tech árukig bezárólag. Itt nyoma sincs a román-magyar ellentétnek, nem gyűlöli senki a cigányt, a mócot vagy a magyart, csak az esetlen városi turistákon nevetnek az idejárók, akiket azonnal ki lehet szúrni, mert a táskájukat szorongatva toporognak a vásári kavalkádban.

Feketetó település 1815-ben kapta meg a hivatalos engedélyt a vásárszervezésre, de a településtörténet szerint évszázadok óta gyűlnek itt egybe a hegyekből az emberek kereskedni. A hagyomány szerint a háromnapos vásár a szombattal kezdődött, ekkor volt az állatvásár, ahová a környékről napokig hajtották az állatokat. Vasárnap volt a mesterségek vására, ahol a teknővájók, csizmadiák, szabók, szűcsök, fazekasok, faragók, szitások, kötélverők és egyéb kézművesek kínálták a paraszti háztartás kellékeit. A harmadik napon csak élelmiszert árultak.

A mócok, a hegyekben szétszórtan élő népesség ezen a vásáron nemcsak vett és adott, hanem a társadalmi ügyeit is itt szervezte. Hasonlóan a híres Bihar megyei gainai leányvásárhoz, itt mutatták be egymásnak az eladósorba lépő leányokat és a házasulandó legényeket, akiknek jövőjét a szülők alkudozása határozta meg.

A kommunista rezsim aztán a híres vásárnapokat a hétvége két napjára szűkítette, a „leánykereskedelmet” meg betiltotta. Mindezt Szabó Zoltántól tudom meg, aki a vásárt húsz éve látogatja, antikvitásokra, régiségekre vadászva. Az egykori állatvásárnak ma már nyoma sincs, helyette egy igazi multikulturális forgatag alakult ki, egybegyúrva a kínai piacot a móc hagyományokkal.

 A Sebes-Körös két partja a vásár alatt zsúfolásig telítődik, parkolót némi bolyongás után azért könnyen találunk. A magánházak udvarára a tulajdonosok invitálnak be, saját portájuk ilyenkor őrzött parkolóvá alakul, ahova néhány száz forintért mindenki bátran leteheti az autóját. A vásár négy napon át tart, de a szombat délután és a vasárnap a legzsúfoltabb, ilyenkor egyszerre akár tízezren is sétálgatnak az idilli tájban, csak itt nem gombát szednek, hanem ruhát, cipőt, régiséget vagy éppen egy adag „miccset”. A völgyet szinte ködként teríti be a faszénen piruló kolbászkák jellegzetes illata, amelyeket háromféle húsból gyúrnak, persze a kor szellemében már nem kézzel, hanem szigorúan steril fólia alatt géppel.

Ráérős sétánk közben az árut szemléljük a piac sűrűje felé sodródva: a Kárpát-medence viharos századainak minden ereklyéjét, emlékét felvonultatja a többnyire a földre kiterített kincsözön. Emlékérmek, katonai felszerelések, Horthy kormányzó bora eredeti üvegben, zászlók, régi pénz garmadával kapható, de bronz Tóra-olvasó és horogkeresztes kistányér is vásárolható itt. Festmények, értékesebb tálak, antik bútorok jönnek a sorban, itt ugyan kevesebb a vevő, de komoly kereskedők alkudoznak a nagy értékű régiségekre. Szabó Zoli itt tartósan lecövekel, éppen egy parasztbútorra alkuszik, úgyhogy egyedül hagyom. Magyarul szinte mindenki gagyog, de a román szavakba a cigány lovári nyelv mellett sok angol és német szó keveredik, mivel sok a nyugati turista a forgatagban. A Gábor-cigányok nagy kalapja alól kurtán röppennek a számok a vevők felé, arcukon egykedvűség, a mindig fekete bajuszukat húzgálják, egyenesítik, úgy tűnik, életüket szinte képtelen kikezdeni az idő. Mióta a vásár létezik, az ő famíliájuk jelen van – mondja egyik öregjük, akihez régi ismeretség fűz. Máté bá’ bőrmellénybe öltözött alakja ma is meghatározó képe a vásár híd előtti placcának, egy évtizeddel ezelőtt is itt állt, amikor bizalmatlan képpel először jöttem Feketetóra. Akkor a sok kalapos, bajuszos férfi és a színes szoknyás asszonynép zavarba ejtett, sanda szándékot véltem felfedezni keskenyre húzott szemükből, de az elmúlt évek egyik legkellemesebb csalódása volt ez, hiszen a maguk módján becsületes bádogos és kereskedő nemzetség ők, akik Székelyföld számos településén megtalálhatóak. Miben mennyi az annyi, de a feléből máris engedjen – mondom komolyan az öregnek, aki huncutul csak annyit felel, vegyek valamit, nekem éppen a duplájáért adja, mint másnak. Egy bicskára alkuszunk hosszan, közben a vásárról beszélgetünk. Nem olyan, mint régen, nincsen pénz, nincsenek felelőtlenül vásárló városi polgárok, akik egy kis parasztvilágot idéző giccsért fizetnének. Addig-addig forgolódom, míg újra sikerül útitársammal találkozni, aki éppen egy édességárusnál vásárol. Lépésmézre alkudozik egy idősebb árussal. A vita a régi és az új lej körül alakult ki, mert a régi lej nagy összegeit csak az idősek használják, akik nem egyszer teljesen belezavarodtak a nullák rengetegébe, mint ahogyan a mézárus is.

A hegedűket árusítók között visz az utunk, immár kifelé a vásárból. A földre terített pokrócon fura kinézetű hegedűket árulnak, egy trombita és egy hegedű kereszteződéséből létrejött öszvér láttán kérdezem az eladót: fújni vagy húzni kell ezen a nótákat. Az eladó nyakához emeli a hangszert, és félreérthetetlen nemzetközi mozdulattal jelzi: nincs ingyen nóta. A vonóba fűzzem a bankót, ha muzsikát akarok – mutatja.

Egy új tízesért bárkinek a nótáját eljátssza, akármilyen nyelven is van az ének hozzá. Köszönjük a nótát, ami az öszvér hegedűből nagyon balkánira sikeredett, csak a táncoló medve hiányzott a hamisítatlan század eleji hangulathoz. Az autóhoz érünk, mikor lebukik a nap a hegyek felett, a vásár fényei is lassan kigyúlnak, de az alkony nem vet véget a nyüzsgésnek. Hosszú még az este, és mindjárt itt a holnap, a vasárnap, amikor mindent meg lehet venni féláron, de ezt mi már csak hallomásból tudjuk meg a Királyhágó egyik kávézójában, az ott megpihenő régiségkereskedőktől. Csak legyintünk az ajánlatra, azt, amit mi vettünk, holnap is ilyen áron kapjuk – tudniillik a hangulatot.

Olvasson tovább: