Mokányok földjén

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Erdélyi-középhegységben található eldugott tájon jártunk, amelynek lakói szikár, hegyi emberek – a mokányok. Elszórtan fekvő, szalmazsúpfedeles házakban laknak, ahova soha nem kopogtat be a gázóra-leolvasó. Az áramot se kapcsolják ki soha az elmaradt számlák miatt – merthogy vil­lany­áram sincsen -, este pedig a Mindenható kapcsolja fel az égi lámpást. Olyan, magasan fekvő, zárt vidék ez, amely mellett a háborúk szinte észrevétlenül vonultak át, mint felette a felhők; a bujdosó számára pedig biztonságot nyújtó földi menedék. Nincs aranya, amiért feldúlni érdemes, csak szemkápráztató fennsíkok, bércek és hegyek. Nagyenyedtől mintegy 15 kilométerre fekszik, mégis ritkán jut el ide idegen. Románul Aiudnak hívják. Somorjai László képriportja.

Olvasson tovább:

Választanom kellett, kocsma vagy gyerek

Zoltán és Ilona öt gyermeket nevelnek. Vér szerint egyik sem az övék, mégis sajátjukként szeretik és gondozzák őket. Önmagában ebből még nem születne újságcikk, csakhogy: Zoli és Ilona cigányok, a gyerekek pedig magyarok.

Fejével ír az érdekkijáró

„Nálam minden más és mégis minden ugyanaz.” Kiss Csaba teológus, informatikus, a II. Rehab Critical Mass egyik szervezője és kigondolója. Az idézőjelek között beszélgetésünk egyik legfontosabb mondata.

Juhászélet, medvesors

A gazdaélet a hegyekben eddig sem tűnt egyszerűnek előttem, de az igazi problémákkal akkor néz szembe egy számadó juhász, ha szembesül vele, hogy a medve, a farkas vagy a kóbor kutyák rákapnak a nyájra.

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit