Kereső toggle

Mokányok földjén

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Erdélyi-középhegységben található eldugott tájon jártunk, amelynek lakói szikár, hegyi emberek – a mokányok. Elszórtan fekvő, szalmazsúpfedeles házakban laknak, ahova soha nem kopogtat be a gázóra-leolvasó. Az áramot se kapcsolják ki soha az elmaradt számlák miatt – merthogy vil­lany­áram sincsen -, este pedig a Mindenható kapcsolja fel az égi lámpást. Olyan, magasan fekvő, zárt vidék ez, amely mellett a háborúk szinte észrevétlenül vonultak át, mint felette a felhők; a bujdosó számára pedig biztonságot nyújtó földi menedék. Nincs aranya, amiért feldúlni érdemes, csak szemkápráztató fennsíkok, bércek és hegyek. Nagyenyedtől mintegy 15 kilométerre fekszik, mégis ritkán jut el ide idegen. Románul Aiudnak hívják. Somorjai László képriportja.

Olvasson tovább:

  • Élet a meggyalázott városban

    Néhány héttel a drámai szilveszter után a német városban furcsa az atmoszféra. Időjárás szempontjából vihar előtti, a közhangulat szempontjából vihar utáni csend van.
  • Szénacsináláskor még a haragnak is megálljt parancsolnak

    A Gyimes-völgy egy külön világ Erdélyben: „Patak ország” az egykori Csíkszék keleti határán, a Tatros felső folyásánál.
  • Négygenerációs siker

    A vasműhely közepén áll egy 300 kilogrammos üllő, amelyet a család az egyik dédapától örökölt. Mindig található rajta egy kalapács. „Amikor megérkezem, a nyelét az ujjaimmal megpörgetem, és a smolját (a kalapácsfej hegyes részét) az üllőhöz pendítem.