Kereső toggle

Megjött Laci bá’!

Jól van, Pindák! Olvasod a játékot!

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A „Megjött Laci bá’!” kiáltást az Orczy Park öltözőjébe berohanó tizenkét éves fiútól hallom, mögötte Pindák László edzővel ballagunk befelé. A kiáltás hangsúlyából kiderül: odabenn mindenki nagyon várja érkezését. Körben ülnek öltözőpadon a fociedzésre kész fiúk húszan. Középen Laci bá', a mester, tart egy prédikációt arról, mégis milyen dolog az, hogy valaki edzéseket hagy ki:

„El kell dönteni agyban, lélekben, akarunk-e edzeni, vagy nem."

Késve megjön három srác, belépnek az öltöző ajtaján, s hadarják:

- Elnézést a késésért. Leigazoltak a rendőrök - mondják, mire hatalmas röhögés tör ki, olyan tiszta és igazi röhögés.

- De azért még játszotok velünk? -kérdik a többiek.

Pindák László bemutat minket. Visszatérő kérése a fiúkhoz sajtóügyben körbe-körbe mozogva, erősen gesztikulálva:

- Ne rontsuk el a közvéleményben rólunk kialakult előnyös és jó képet.

Azt a való igaz dolgot is elmondatja velünk, hogy nem ő hozott bennünket önmaga művének fényezésére, hanem mi kerestük őt.

- Hogyan találtak ránk? - kérdezik a fiúk.

- Sok jót olvastam rólatok. Régi dolog, hogy a jó hír tyúklépésben csoszog, a rossz hír repül, mint a sas, segítünk a jó híreteknek jobban haladni.

- Kérdezze a fiúkat, amiről szeretné - biztat az edző.

- Legyetek szívesek, mondjátok el, mi tart benneteket össze, miért jó ez a csapat, miért jó ez a közösség? Miért jártok el ide?

Attila, tizenkét esztendős fiú emelkedik először szólásra:

- Mert szeretet van, jó a csapat, jó velük játszani, szeretjük a focit, mert ahol azelőtt voltam, ott nem volt jókedv. Sokat unatkoztam ott a meccseken, mert keveset játszhattam.

Imi, akinek szülei is ott ülnek az öltözőben a csapat egyik segítőjeként, szintén a jókedvet, a szeretetet, a békét emeli ki szavaiban. Azt is elmondja, hogy „jó az edzőnk, mert szerzett nekünk egy tornatermet is a Práter utcában, ahol hidegben szombatonként edzhetünk". A fiú a Práter utcai általános iskola tornatermét értékeli, amit iskolai, önkormányzati segédlettel érdemelt ki talán éppen Pindák László önkéntes, jó szándékú, minden önérdek nélküli, közösségépítő igyekezete.

Az öltözőben többnyire cigány származású srácok ülnek fegyelmezettségben, akik előtt Laci bának tekintélye van. Kemény sorsok lehetnek. Nehéz anyagi körülmények között élnek. Legtöbbjüket, több tesóval, egymaga neveli édesanyjuk. Ennek szerencsére ellentmond például a Trencsényi szülők öltözői jelenléte. Jolika, az anyuka sokat segít a csapatnak. Ahogyan Gersli anyuka is, a „szertáros", aki minden mezt szépen kimos, és még idősebb Vidák Dezső nevét is kiemeli Pindák László. Minden gond nélküli gyerekarcon nagyon nagy türelmetlen várakozás a mozgásra, a focira. Úgy tudnak ülni, mintha már labda után rohannának. Testbeszédük minden rezdülése ezt üzeni: „Menjünk már!" Szerintem nem tévedek, ha azt állítom: számukra a kedd, a csütörtök és a szombat emeli meg leginkább a gyermeklét fényét.

Richárd családja a Dunántúlról költözött a Józsefvárosba. A Fejér megyei község csapatával edzett, de az itteni csapat nagyon tetszik neki.

Ahmed tízéves, szülei szír születésűek, ő már Budapesten látta meg a napvilágot 2002-ben. Barátságosnak és jókedvűnek érzi a társaságot, ezért is szereti.

Amikor már a műfüves pályán edzett a csapat, belépett apa és fia. Laci, az erősebb, felnőtt termetű tizenkét éves fiú első itteni edzésére jött: édesapjával érkezett, ahogy kell. Először is melegítés a műfüvön, negyedóra játék, egyérintő és „cicázás". Az egyik térfélen az 1997-98-as srácok, a másikon az 1999-2000-es születésűek mozognak.

Ezután irány a kert tavának többszöri körbefutása. És nem olyan kelletlen modorban futnak, mint a legtöbben (szoktunk) testnevelésórán, hanem mint fiatal, karámból kiszabadult bikák, apait-anyait beleadva, örömből lendülnek, mintha sprint lenne csak az egész. Aki túl erőtlen, annak Laci bá' beszól:

- Mit csináltok ti testnevelésórán, énekeltek, kottát olvastok?

A rafináltabbak visszafordulnak a futásból, éppen észreveszi Laci bá' a becsapást, hogy ezzel azt akarták mutatni a legények, hogy már visszafelé kocognak. Nem idézem a mester minden szavát, de a lényeg az, hogy aki edzésen sumákol, annak mérkőzésen visszanyal a fagyi. „Mit gondoltok, mi ez, wellnesshétvége?"

Röhögés. Már ahogy futás közben, a negyedik „tókör" után az emberfia nevetni tud.

Aztán a fiúk beállnak az Orczy-kertben álló világháborús emlékmű mesterséges halmára vezető murvás út elején, négyes sorban a murvába húzott startvonalhoz.

Sprint „a hegyre". Vissza, és megint sprint vagy hétszer. „Jól van, Vidák! Ez az Dezsőke!" Aztán jobb lábon ugrálás fel a hegyre, majd a másik lábon: „légi csatákra" való erősítés. Guggolva hegynek ugrálás, hangos rendreutasítás: „Ne spórolj! Érjen le a feneked a murvára, ereszkedj le, mint a vécére." Hátrafelé futás föl a kis dombra, ami edzéskor nem is lehet olyan kicsi.

„A világháborúban elhunyt magyar tisztek emlékére emelte a bajtársi kegyelet, 1928" - olvasom. A két és félméteres ülő bronzoroszlán és a kürtös vitézalak karddal, kétméteres kő talapzaton, a Ludovika Akadémia, az alma mater felé fordítva. Ezt a kertet annak idején kiképzésre is használták.

A talapzaton mai kislány áll, a fiúk éppen felé, pontosabban a szobor felé való felfutását figyeli meg hosszan.

- A focisták edzenek - mondja a nagyinak.

A kispesti születésű, hatvannégy éves Pindák László hat éve végzi ezt a munkát az Orczy-kertben. Világéletében mindene volt a sport. Nyugdíjas tűzoltó. Már ifjan elkezdte a csapatépítést, edző volt ő Pomázon, Pilisszántón, Pilisszentkereszten, Kerepestarcsán. A Honvéd ifista labdarúgójaként érte el sportpályafutása csúcsát, szélsőbek és balfedezet poszton. No, meg fia nevelésével is csúcsot ért el: fia jégkorongozott a Fradiban, ma már edző. Lánya, Hajnalka Skóciában él.

- Felesége mindig is támogatta ezt a sportszeretet?

- Negyvenkét éve mindig stabilan - mosolyog a mester. Azóta házasok.

A korábban fodrászként dolgozó beteg feleségéről való gondoskodás életének másik fő feladata, mert mint mondja, a felesége is mindig mindenben mellette áll.

A Józsefvárosi-Orczy Focisuli növendékei nem tudják megfizetni az iskolát, a klubtagságot, a sportszereket. A Fradi kistestvérének fogadta a Pindák-legénységet. Kökény Beatrix, a Fradi

Európa-bajnok kézilabdázója és Kocsis Máté polgármester nyújtották át a minden önérdek nélkül kerületi fiatalokért dolgozó Pindák mesternek a fiúk új mezeit és melegítőit.

- Orron be, szájon ki - tanítja légzésre a fiúkat futás után. A hangja másfél óra hangos beszéd után kissé elmegy.

Megyünk vissza a műfűre, ami akkor már foglalt, megérkezett a pályát bérlő baráti társaság. Kilencezer egy óra, de a Pindák-csapat ajándékba kapja ezt is a Józsefvárostól, az Orczy Parktól.

Átmegyünk focizni az aszfaltra, vagyis a kosárpályára, kihozott kék bóják a kapufák, igazi grundhangulat, Pindák László az egyik kapuban:

- Jól van, Varga! Olvastad a játékot! - kiált Laci bá' a kiváló kezelést és cseleket bemutató növendékének. Ez az „olvastad" itt azt jelenti: tudtad, játékosként, hogy mit kell tenni, tudtad, mi a következő lépésed, és mi az ellenfélé.

- De baró! - vágja rá egy játékos a látottakra.

- Ezt csak megszállottságból lehet, ugye? - kérdem a pálya széléről.

- Lehet máshogy? A horgászathoz is az kell. Ehhez is. Minden percet ki kell használni drága életünkből. Nem szeretem a tespedést.

Hazafelé azt mondja a munkatársam, fotóit szemlélve, igazán emberbaráti cselekedet ez Pindák Lászlótól, aki szívjóságból segíti a gyerekeket.

„Jól van, Pindák! Olvasod a játékot! - jegyzem meg halkan. - Pontosan, betűről betűre tudod, hogy mit kell tenni..."

Olvasson tovább: