Kereső toggle

Időzített bomba

Dolgozz, paraszt, mert tíz év múlva mi leszünk többen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Forrong a Fejér megyei Pátka. Az ezerhatszáz fős település életét hosszú
évek óta megkeseríti nyolc-tíz cigány származású személy, akik „lopnak, csalnak,
verekednek”. A többség mindeddig tűrt. A cérna a hétvégén szakadt el,
mikor is a rendőrök letartóztattak három pátkai polgárőrt, mert a gyanú szerint
Molotov-koktélt dobtak az egyik roma házára. A helyiek azóta
szimpátiatüntetéseket tartanak a polgárőrök mellett, és azt állítják: valójában
önmerénylet történhetett, hogy így vonják ki a forgalomból a cigányok
megfékezésében eredményes polgárőröket. Szerda délután az egyik polgárőr
beismerte a támadást.



. Füri Béla, Pátka polgármestere beszél a falugyűlésen

Fotó: MTI

Hétfő délután Pátka csendes, nyugodt arcát mutatja. A főtéren tábla hirdeti,
hogy a község a „nyugalom szigete”. A helyiek tudnának mesélni róla. Mesélnek
is. A közértes nő például azt mondja, jobban jár, ha nem nyilatkozik. Túl közel
van a boltja a romák által lakott részhez. Annyit azért csak kifecseg, hogy nem
meri megtagadni a hitelkérelmeket, és ezt néhány tízezer forintja bánja.

A „felső” kocsmában már a magnó sem akadály. Dől a szó a vendégekből:

„Ez a probléma harminc éve tart. Van egy rendes réteg közöttük, meg van egy
betörőfajta – mondja egy ötven év körüli férfi. – Ezzel a lopós típussal van a
baj.”

„Van nyolc-tíz köztük, amelyik lop, csal, hazudik, mindent elvisznek. Olyan
pofátlanok, ha az ember ott van a hátsó udvarban, az elsőbe bemennek, és
visznek, amit tudnak. És mit tehetünk velük? Semmit. Ha nem fogom meg – azt
mondta a rendőr is –, nincs semmi következmény.”

Ami a rendőröket illeti: ottjártunkkor is három autóval vigyázták a bekötőutat,
egy negyedik kocsi meg fel-alá cirkált a főúton. Az erős jelenlét oka az, hogy
szombat este a falu többségi lakossága békés felvonulásra indult a
bajkeverőknek tartott romák utcájába. Az érintettek kapával-kaszával várták őket,
csak a két tábort elválasztó rendőrségnek köszönhetően nem szabadult el a
pokol.

Az ötvenes férfi folytatja: „Nem a romák ellen vonultunk, hanem a polgárőreink
mellett akarunk kiállni. Ismerjük őket, mert közülünk valók, bízunk bennük, és
tudjuk, hogy ilyet nem csinálnak.”

Vagyis nem dobnak Molotov-koktélt mások házára. Merthogy ez a vád ellenük, ezért
kerültek előzetes letartóztatásba. A helyiek azonban mindezt nem hiszik el. A
délután során tizennyolc pátkai polgárral beszéltünk, egyikük sem tartja
igaznak.

„Maga szerint életszerű, hogy kimegy az autóval, amire nagy marha betűkkel rá
van festve, hogy Polgárőrség, odaáll egy ház elé, és bedob egy Molotov-koktélt?
Amiben ráadásul nem benzin van, hanem gázolaj? A gázolaj nem robban, még ha
rádob egy csomag gyufát, akkor is elalszik” – sorolja a nem életszerű elemeket
egy másik vendég.

Ráadásul – állítja egy újabb megszólaló – az érintett házban legfeljebb egy fél
négyzetméternyi rész pörkölődött meg, és nem is volt otthon senki, tehát szó sem
lehet életveszélyes fenyegetésről. „Vizsgálati fogságban van a három
szerencsétlen kölyök, aki nem csinált semmit. Mit gondol, miért áll ki mellettük
az egész falu? Az egész falu hülye? Ezerhatszáz ember hülye?” – kezd
indulatoskodni.

Társa azt mondja, a békés tüntetéseknek nincs szervezője, hanem spontán
alakulnak ki. „Minden este kimegyünk – ma is –, a rendőrök meg majd ott állnak
megint ötven autóval, mink fizetjük őket, aztán ellenünk vannak. Ez egy mese” –
foglalja össze a véleményét a férfi, de azt is hozzáteszi: ne írjam le a nevét,
mert úgyis letagadja.

A presszó tulajdonosa szintén fél, pedig, mint mondja, a „felső” kocsma nem
tartozik a falu fenyegetett részéhez, ellentétben például az „alsó”
vendéglátó-ipari egységgel. Mielőtt betérünk oda is, két idős nénit kérdezünk a
történtekről.

„Közel vagyok a nyolcvan évhez, csak annyit hallottam, hogy a magyarok
elénekelték a Himnuszt, a cigányok szerszámokkal fenyegetőztek, erre azok
eljöttek onnét. Éppen az előbb mondtam a szomszédasszonyomnak, nálam még nem
volt senki se, hála Istennek. De az is igaz, nincs is semmim, amit elvinnének,
hacsak engem nem, de engem meg visszahoznának” – mondja a pirospozsgás, jó
kedélyű mama a lócán üldögélve.

Továbbállunk az „alsó” kocsma felé, már csak azért is, mert a két idős hölgyet
nem számítva az utcák meglehetősen néptelenek. Nem úgy a kocsma. A kerthelyiség
asztalánál nyugdíjas korú férfi tölti az időt és a söröket, úgy látszik, még a
foci-Eb sem téríti el a napi rutintól.

Nincs meglepve, mikor a roma–magyar „háborúról” kérdezzük. „Engem elneveztek
Tikónak – kezdi. – Tikó, adj ezer forintot, mert az édesanyám meghalt, adjál
ennyit, adjál annyit! A kocsmába eddig nem jöhettem le nyugodtan, mert
előbb-utóbb megjelent valamelyikük, megveregette a vállam, hogy te vagy a
barátom. Hát nem vagyok én olyan nagyon a barátja, de ha nem adtam egy ezrest,
vagy nem hívtam meg egy felesre, esetleg pofán vágott.”

Mivel „Tikó” is hangsúlyozza, hogy nem általában a romákkal van a probléma,
hanem nyolc-tíz emberrel, neki is feltesszük a kérdést: hogy lehetséges, hogy
egy maroknyi ember egy egész falu életét beárnyékolja?

„Ide kell költöznöd, és ki kell próbálnod. Úgy majd megtudod” – tegez le Tikó,
majd a beszélgetés során saját házát is felajánlja az élménygyűjtéshez.

Időközben újabb pátkai lakosok csatlakoznak az asztaltársasághoz: néhányan a
délutáni busszal jöttek a munkából, aztán megérkezik a kocsma másik pultos
kisasszonya, és asztalunkhoz telepszik egy fiatal házaspár férfitagja is.

Figyelem ezeket az embereket, ahogy egymással is vitatkozva, néha egymás szavába
vágva tárják fel a község helyzetét. Nem tűnnek rasszistának. Még csak
gyűlöletet sem sugároznak. Elkeseredettek és mérgesek. Hatuknak egyszerre teszem
fel a kérdést: éreznek gyűlöletet a romák iránt?

Tikó válaszol: „Reggel a 4 óra 55-ös busszal egy jó csomóval együtt jártam
dolgozni, soha az égvilágon nem volt velük semmi bajunk. De ez a néhány az
életben nem dolgozott. Én hatvanéves vagyok, a múltkor az egyik odajött és
tanácsokat adott, hogy hová menjek dolgozni. Ő harminckét éves, annyi ereje van,
hogy hármunkat meg tudna verni, de nem megy dolgozni, hanem nekem ad
tanácsokat.”

A kocsmáros hölgy újabb rundot hoz, aztán ő is elmondja a maga történetét:
„Tizenhárom hónapja folyamatosan fenyegetnek: adjak nekik pénzt, italt,
cigarettát. Sőt, van, hogy a kisfiam füle hallatára mindennek elmondtak. De amíg
vér nem folyik, addig nem jön rendőr, ezt mindenki tudja. De ha vér folyik is,
elviszik, aztán másnap már kint van. Mert neki papírja van, nem lehet becsukni,
mert nem bírja a bezártságot.”

Sokszor csak akkor tudták bezárni a kocsmát, ha a polgárőrök kituszkolták a
randalírozókat. „Van, hogy nincs kedvük kimenni a WC-re, akkor levizelik a
játékgépeket” – fokozza a panaszokat a hölgy.

A törvény előtti egyenlőtlenség nem először kerül terítékre, pedig csak néhány
órája kérdezgetjük a falubelieket. Nemrégiben egy részeg húszéves fiatalember
elütött egy kislányt, aki fél évre mozgásképtelenné vált. A helyiek
egybehangzóan állítják, hogy röviddel a baleset után nem csupán szabadlábra
került a gázoló, hanem újra ittasan ült autóba. „Egy hónappal ezelőtt megint tök
részegen hajtott el innen, a rendőrök utánamentek, alig tudták elkapni, leütött
egy polgárőrt, de két óra múlva kiengedték” – meséli az egyik vendég.

Újabb pátkai csatlakozik a társasághoz, az ő házát 2002-ben rabolták ki,
miközben szarkát röptetett a lányával. A kára akkori értéken hatszázötvenezer
forint volt, elvitték a nyugdíjakat és az aranyakat.

De viszik a fél disznót a hűtőből, viszik a gázolajat a hátsókertből, viszik a
mezőgazdasági eszközöket eladni ócskavasnak, visznek mindent, mi mozdítható –
állítja egybehangzóan az alkalmi asztaltársaság, és amitől a leginkább fel
vannak háborodva: minden következmény nélkül. „Ha egyet-kettőt le is ültetnek
néhány hónapra, öt-hat mindig szabadlábon van” – mondja egy jól öltözött,
ötvenes illető.

Annyi a panasz – és egyébként egybehangzóak, ezért hihetők –, hogy nincs hely
leírni. Most már a megoldás felé terelnénk a beszélgetést.

A polgármester mindenesetre nem tartja ennyire súlyosnak a helyzetet, az egyik
lapnak azt mondta, a sajtó túlozta el a történteket, mert Pátka a „nyugalom
szigete”. A helyiek tudnának mesélni róla, mesélnek is immár két órája
egyhuzamban. Az ismétlődő elemek közt újnak hat, hogy menekülni sem tudnak,
mivel a közállapotok miatt a pátkai házak eladhatatlanná váltak.

Amikor beszélgetünk, még nem tudhatjuk, hogy két nappal később – szerda délután
– az egyik letartóztatott polgárőr beismeri, hogy június 3-án hajnalban valóban
Molotov-koktélt dobott három, romák által lakott házra. Bár senki nem sérült
meg, egy szobában – ahol gyerekek aludtak – tűz keletkezett.

Ám beszélgetőtársaim egy része már hétfőn is kész a válasszal erre az
eshetőségre: ha tényleg ők is lettek volna, az egy évtizedek óta mérgesedő
folyamatnak lenne a része.

„Mi semmi mást nem kérünk a romáktól, csak ne terrorizálják a falu népét, ne
kövessenek el bűncselekményt” – instruál egy férfi, hogyan írjam meg a cikket.


Azzal kapcsolatban, hogy elfogadnák-e a Magyar Gárda segítségét, eltérő
válaszokat adnak: egy fiatalember kapásból azt mondja, igen, egy másik pátkai
viszont úgy nyilatkozik, nem, mivel nyilas jegyeket lát a Gárda működésében.
Érdekes, ez már a második olyan momentum, amikor előre nem látható dolgokról
beszélünk: szerda délelőtt ugyanis a Gárda bejelenti: pénteken Pátkára vonul
„rendet tenni”.

És hogy mit hoz a jövő? A helyiek szerint nem sok jót. Ők mindenesetre készek
addig demonstrálni, amíg a hatóságok meg nem fékezik a rendbontókat, ám a
demográfiai helyzettel kapcsolatban borúlátóak. „Tudja, miket kiabálnak?
Dolgozz, paraszt, mert tíz év múlva mi leszünk többen!” – zárja a beszélgetést
Tikó.

Szólt előre

Kolompár Orbán, az
Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke 2007 februárjában adott interjút a
Heteknek.
Részlet:

– Az OCÖ összetételénél sokkal fontosabb a cigányság egészének a sorsa. Roma
vezetőként milyen jövőt lát?

– Gondolja el, mi lesz itt nyolc-tíz éven belül ilyen népszaporulat mellett:
lesz kétmillió tartós roma munkanélküli, akit el kell tartani. Ettől megerősödik
a radikális jobboldal, amely már most a roma társadalmat állítja be bűnbakként.
A többségi és a roma társadalom szembe fog kerülni egymással, s csak idő
kérdése, mikor csapnak össze.

Olvasson tovább: