Kereső toggle

Természetjárás Futó Elemérrel, a Kis-Balaton Matula bácsijával

Illa berek, nádak, erek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

– Mióta létezik a Kis-Balaton?

– Régen öböl volt itt, a Balaton egyik öble. A nagy Balaton és a hajdani öböl között pedig egy két kilométeres szűkület létezett. 

– Melyik részen?

– Balatonszentgyörgy közelében. Annyira a Balatonhoz tartozott ez a rész, hogy itt – ebben a szűkületben – komppal közlekedtek az emberek. 

A 19. században, 1834 és 1837 között akkora szárazság volt itt, hogy még ezek a kompok is megfeneklettek a vízszint süllyedése miatt. Akkor jutott eszébe a tekintetes és nemes vármegyének, hogy érdemes volna hidat építenie. Kétoldalt meghosszabbították a töltéseket, és 1839-re elkészült egy kilencvenkét méter hosszú fahíd, amely a két tó közötti szűkületet összekötötte. Akkor még létezett itt egy Vörs nev? falu, amelynek plébánosa, Kövér János így írt az eseményről: "Ami a világ elejétől nem volt, az a mi időnkben esett meg: híd lett a Balaton közepén." 

– Szóval ennyire egyben volt a tó?! Most viszont már mocsaras részekkel teli. 

– Amikor a Zala folyót szabályozták, a Zala-völgyben lerakódott hordalék bekerült az öbölbe, amelyet az 1830-as évektől kezdtek Kis-Balatonnak hívni. Akkor kezdődött tehát a mocsarak létrejötte, az iszaposodás. 

– Most milyen részeket foglal magába a terület? 

– A Kis-Balaton – itt úgy hívják, hogy a berek – magába foglalja a nyílt vizet, a nádast, a gyékényest, a szigeteket, az időnként elárasztott legelőket és a kaszálókat. A védett terület tizenötezer hektárra terjed ki, ennek fele pedig fokozott védelemben részesül a madárteleppel együtt. A madarak évszázadok óta kedvelik a tavat, 1839-ben például Herman Ottóék rendezték itt az első Madártani Kongresszust. 

– Önnek mit jelent, mitől szép a Kis-Balaton?

– Szinte végtelen a sokszínűsége. Mindenhol növények – kezdve a mocsári gólyahírrel, és amíg el nem fagy, addig mindig virágzik valami. De azt hiszem, sok olyan dolgot is sikerül meglátnom benne, amit mások észre sem vesznek. 

– Van láp a mocsáron?

– Igen, a mocsár körül, a berekben. Található olyan rész is, ahol öt méter után koppan benne a kő. Ha netán beletéved az ember, bizony elsüllyed. 

– Ilyen veszélyes?

– Igen, mert ahogy elsüllyed az embernek az egyik lába, mire azt kihúzza, addigra a másik sokkal mélyebbre megy. Azonban nem fordult még elő ilyen, hogy valaki belefulladt volna. Az emberek nem járnak oda. 

– Melyik évszak itt a legszebb? Tavasz, ősz, tél?

– Minden évszaknak megvan a szépsége, de nekem talán a május a legszimpatikusabb. Télen pedig az a legszebb, amikor éjjel esik a hó, kora reggel pedig mindent lehet látni, mindent ki lehet olvasni a nyomokból. Állatok sokasága él itt: az őztől, szarvastól, vaddisznótól kezdve egész a hermelinig, vidráig, menyétig – és akkor a madarakról, halakról, rovarokról nem is szóltam.

– A hermelin is víziállat?

– Víz melletti állat, és nagyon jól úszik. A vizes területek menyétjének is hívják. Télen hófehér lesz a bundája, nyáron meg vörös.

– Halak?

– Gyakorlatilag majdnem minden faj megtalálható itt, ami a nagy Balatonban, két speciális mocsári hal kivételével. Az egyik a réticsík, a másik a lápi póc. Ezek hozzászoktak a mocsárvízhez, ahol kevés az oxigén, és úgy nyelik be a levegőt.

– És mitől ilyen fekete a víz?

– A huminsavtól. A humin – mielőtt megkérdezné – a tőzegből kioldott tápanyag, ami a Balatonba jutva, napfény hatására alakul át igazi Balaton-vízzé. 

– Akkor most a berekben vagyunk: nádak, vízfolyások, erek – mint az ismert mondásban. 

– Illa berek, nádak, erek… Oda nézzen, szürke gém! Le akar szállni, mert különben nem nyújtaná ki a nyakát. Na, jönnek be a libák, ezek már északról. Ezután látni fogunk pár ezret. Ott is egy csapat réce repül!

– Mi a különbség a réce és a vadlúd között?

– Széchenyi Zsigmond szerint "ami a természetben él és hápog, az mind réce, ami a baromfiudvarban él és hápog – és ami az újságban van –, az mind kacsa".

– Ez tetszik. Kár, hogy nem maga találta ki…

– Ott egy kárókatona, éppen szárogatja a szárnyát. A kárókatonáknak átázik a tolluk, mert nincsen faggyúmirigyük. Ezért terjesztik ki repülés előtt és mozgatják le-fel.



Fotók: Somorjai László

– Akkor mindjárt repül?

– Már föl is szállt. Felette pedig egy barna rétihéja. A bokrok között egy apró madár, valószín? kék cinke. Járják itt az avas nádast, mert az tele van rovarral.

– Avas nádas?

– Igen. Amit nem aratnak, az két év után már avas, azaz öreg: abból már nem lesz nádtető. Na, itt ez a kis csónak. Amikor az ember elbujkál az előttünk lévő nádban, millió dolgot meglát… A vízszínen úszó halaknak nagy veszély a barna rétihéja. Elfelejtett madarászunk, Csernel István azt írja róla, hogy ez a nádasnak a zsiványa. Amit tud, a barna rétihéja mindent ellop a nádasban. 

– Nézze csak azokat a kiszáradt fákat! 

– Rétisas ül az ágakon, Európának a legnagyobb madara. A kifejlett tojó szárnyainak fesztávolsága elérheti a két és fél métert. 

– Nemes madár vagy ragadozó?

– Ragadozó ugyan, de a természetben ez nem negatív értelmű. A ragadozó madár azért fogja meg a másikat, hogy éljen. Van olyan, mint a sólyom, amely a gyorsaságát használja ki, van, amelyik lesből támad, mint például a galambász héja – de ez nem jelenti, hogy alattomos –, ilyen csak az emberek közt van. Amelyik állat életképtelen, azt a ragadozók megfogják. Annak is, amelyik beteg, pusztulnia kell – és akkor a betegség nem terjed tovább. A természetben nincs kontraszelekció. De az állat nem lehet gyilkos, mint az ember, mert soha nem kedvtelésből, gyilkos indulatból öl, hanem azért, hogy az élete fennmaradjon.

Olvasson tovább: