Kereső toggle

Tavaszi pillanatképek a Szentföldről

Izraeli anzix

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az amerikai Andrew W. Mellon Alapítvány ösztöndíjasaként tavasszal három hónapot töltöttem a jeruzsálemi Albright Régészeti Intézetben. Bár történészként elsősorban a múlt emlékeit kutattam, igyekeztem nyitott szemmel járni-kelni a városban, melynek különleges vonzását sokadszorra is alkalmam volt megtapasztalni. Az alábbi "képeslapokon" néhány friss benyomást igyekeztem rögzíteni.



Nem vallásos izraelit térítő haredi a jeruzsálemi utcán Fotó: G. I.

Ariel Saron, Izrael miniszterelnöke asztalán mindig ott fekszik egy bőrkötéses Biblia. Saját bevallása szerint naponta olvassa, ülések előtt, után, olykor helyett. A miniszterelnök amúgy nem vallásos ember, egyszerűen csak szereti a Bibliát. Kedvencei a Dávidról és Salamonról szóló részek, amit persze ellenfelei gúnyosan félremagyaráznak… Pedig Saronnak aztán akad belső ellenfele mostanság épp elég: főleg a gázai kivonulás okán. Ellenzőinek is a Bibliából vett idézettel vág vissza: Salamon is adott át országából területeket. A kezdő bibliaolvasók kedvéért: Salamon Hírám türoszi királynak adott át Észak-Galileában húsz várost, cserébe azért, hogy az támogatta a Templom építését. Mikor Hírám kikocsizott, hogy megnézze a területet, nagyon megdöbbent: "Micsoda városok ezek, atyámfia, melyeket nekem adtál? És Kábul (magyarul: "mint a semmi") földjének nevezte azokat mind e napig" (Királyok első könyve 9:12–13). Sapienti
sat.

***

A Gus Katif-i telepesek ügye egyébként rendesen megosztja Izraelt, mint minden dolog, ami a Bibliával összefügg, márpedig itt minden (így ez a téma is) összefügg a Szentírással. Az emberek pedig hangot is adnak véleményüknek. No nem tüntetésekre gondolok, az csak a ráérő harediek körében divatos, van annak más módja is. Néhány évvel ezelőtt ilyen volt a matrica: majd\' minden autó hátsó szélvédőjén ott virított a "Bibire szavazok" (Bibi = Benjamin Netanjahu), "A nép a Golánnal van" vagy a "Hebron a miénk" felirat. Most "A nép Kus Katiffal van" és a "Zsidó nem űz el zsidót" matrica mellé még
narancssárga zászló is dukál: néha azt hinné az ember, Jeruzsálemet elárasztották a Fidesz-szimpatizánsok, annyi
narancsos zászló lobog a szélben az autók tetején. De azért a tüntetés az más: a Templomhegynél meghirdetett tüntetésre a várt "több tízezer" tüntető helyett kb. ötven lézengő haredi (többségük amerikai fiatal) érkezett – no meg háromezer rendőr és katona. 

***

Apropó rendőrök és katonák. A szájtáti turisták fényképezőgépeinek kedvelt célpontjai is állandóan a kritikák kereszttüzében állnak. Az izraeli hadsereg mítosza eléggé megkopott az utóbbi években, s az állandó feszültség sem tesz jót a sereg moráljának. Hivatalos statisztikák megpróbálják elkendőzni ugyan, de Izraelben mindenki tudja, hogy a behívott fiatalok (lányoknál két év, fiúknál három év a kötelező sorkatonaság) csaknem fele már ilyen-olyan indokkal kibújik a sorozás alól. A hadsereg egyre inkább professzionalizálódik. Sokak szerint a gázai kivonulás hátterében is ez az indok húzódik: egyszerűn nincs elegendő jól kiképzett, fegyelmezett, erkölcsi tartással rendelkező katona, aki a néhány ezer telepest folyamatosan meg tudná védeni az iszlám terroristák akcióitól úgy, hogy közben önmaga nem épül le. Valóban hajmeresztő látvány az országúti ellenőrzőpontokon unatkozó, napozó, újságot olvasó vagy rádiózó katonák
látványa: legcsúnyább katonaévemet idézi. Csakhogy amit meg lehetett tenni a lukácsházai lőszerraktár őrzése közben húsz évvel ezelőtt, azt nem lehet megtenni a Hebron alatti országúton ma.

***

Az izraeli buszokon, nagyjából azon a helyen, ahol minálunk a "Sofőrrel menet közben beszélgetni tilos!" felirat díszeleg, kék alapon fehér betűkkel írt egyszer? héber szöveg olvasható: "Az ősz ember előtt kelj fel". Ha valaki nem tudná, ez egy bibliai idézet: meg lehet nézni Mózes harmadik könyvében (19:32). Aligha van még egy ország, amelyben a bibliai kultúra ilyen mélyen gyökerezne, ami nem meglepő, hiszen a Bibliát a zsidók adták a világnak. Egyébként az idősebbek érvényt is szereznek a felszólításnak: simán felállítják a bamba tinédzsereket a kényelmes ülésekről (Izraelben minden busz légkondicionált), és egyik sem mer rájuk még csak ferde szemmel sem nézni ezért. Az is a Leviticusban olvasható, hogy "vak elé gáncsot ne vess" – jó érzés volt látni, ahogy szabályosan eléugrott egy fiatal katona a megállóból már
kanyarodó busznak, mert egy vak ember előtt csukta be az ajtót, és az nem tudott felszállni. 

***

Most ünnepli negyvenéves évfordulóját az Izrael Múzeum. Akit érdekel, siessen meglátogatni, mert egy éven belül bezár, két évre. Mivel a látogatók száma évek óta meredeken zuhant, és egy amerikai magánbefektető is akadt (potom negyvenmillió dollárral a zsebében), elhatározták, hogy új koncepció alapján teljesen átépítik. Az évforduló alkalmából "The Beauty of Sanctity" címen kiállítást rendeztek. A kifejezést nehéz lenne lefordítani, mert a "Szentség szépsége" magyarul nem sokat mond. (Valószínűleg angolul sem mond sokkal többet, csak jobban hangzik.) Hogy mi a közös egy neolitikus maszk és egy azték szobor, egy tórakorona és egy vudubábu, egy egyiptomi fáraóábrázolás és Hadrianus bronzszobra között, ezt máig találgatom, mindenesetre ezzel majdnem fel is soroltam a kiállított tárgyak többségét. A legmegdöbbentőbb látvány azonban a kiállítás "szenzációja": a "Bét Seán-i Vénusznak" keresztelt Aphrodité-kultuszszobor. A műtárgyhoz írt, s a falra kiakasztott eligazító szöveg is megállapítja, hogy a szobor eredetileg Vénusz bálványszentélyében állt Bét Seánban, amely a prostituáltak egyik kedvenc temploma volt, sőt a szobor eredetijének alkotója, az i. e. 5. századi Praxitelész is egyik ágyasáról mintázta azt. – Bizarr látvány egy kalapos ortodox tfillinben és ciciszben, amint a ruhátlan bálványszobor előtt áll, és mobilon telefonozik feleségével: "Drágám, ide el kell jönnöd a gyerekkel, ez valami csodálatos…" Amúgy a Pészach egyhetes szabadsága alatt egymillió izraeli turista kelt vándorútra belföldön. Az autóutak teljesen bedugultak, minden szálloda betelt. A máskor jószerével üres múzeumokban – amelyek erre az időre ingyen voltak látogathatók – tömegek tolongtak. 

***

Régi mondás Izraelben: "Haifa dolgozik, Tel Aviv szórakozik, Jeruzsálem imádkozik". Az utóbbi elsősorban arra vonatkozik, hogy az országban itt élt a legtöbb vallásos zsidó. Ebben talán nincs is jelentős változás, hanem szembetűnő, hogy az utóbbi években egyre több a világi szórakozóhely Jeruzsálemben. Tudom, hogy mifelénk ez nem újdonság, de Jeruzsálemben igen. A fiatalok sorban állnak a diszkók előtt, különösen péntek éjjel; plakátok hívogatják a bulikba őket. Hivatalos adatok szerint százezerre tehető a rendszeresen kábítószerező fiatalok száma, és láthatóan nem sokat tesznek ellene. A Kikkar Cijonon (ez Jeruzsálem "Vörösmarty tere") egy hullamerev, "belőtt" srác fekszik szétterpesztett végtagokkal, kifordult szemekkel. A járókelők közömbösen mennek el mellette, csak néhány katona állja körül nagyokat kacarászva. 

***

Biztosan csak a tizenhárom évi keserves orosztanulás teszi, de a gyomrom kissé összeszorul, amikor Jeruzsálem bizonyos kerületeiben csupa orosz feliratot látok. Oroszul ma már mindent el lehet érni Izraelben. Könyvesboltos barátom, Michael – aki egyszerűen mindent be tud szerezni –, szintén Oroszországból vándorolt ki, fiatal házas, beszél vagy hat nyelvet, és most már a Héber Egyetemen is tanít. Minap mesélte, hogy besétált egy orosz milliomos az egyetemre, lerakott egy halom pénzt, és azt mondta: ezentúl legyenek orosz nyelv? kurzusok az egyetemen. És lettek. Úgyhogy ma már héberül sem kell megtanulniuk a szerencsés orosz bevándorlóknak. Óvodától az egyetemig lehet oroszul tanulni, sőt a tévében is állandó orosz nyelv? feliratok kísérik az ivrit műsorokat. Mi ezzel a baj? Csak annyi, hogy az oroszhonból bevándoroltak – köztük jelentős számban nemzsidó hozzátartozók – olyan penetráns szubkultúrát hoztak magukkal, amely lassan áthatja egész Izraelt. Az még hagyján, hogy agresszívan viselkednek, de bejött velük az alkoholizmus, a drog, a prostitúció, a maffia, minden. Évekkel ezelőtt nem lehetett olyat látni, hogy egy jeruzsálemi üzlet utcai kirakatában ott virítson az ezerféle vodka és más tömény szesz, ma ez megszokott. Ahogy az egyre növekvő számú hajléktalan látványa is.

***

Pár hete letartóztattak egy náci fiatalembert Beer Shebában. Éjszakánként horogkereszteket és Hitlert éltető graffitiket fújt a házfalakra. Mikor a rendőrök végre elkapták, azt nyilatkozta, hogy gyűlöli a zsidókat, és utálja Izraelt. Mindössze tizenhét éves, a helyi szakközépiskola tanulója. Vajon mi lesz vele? Kiutasítják Németországba? Vagy közmunkára ítélik a Jad Vasémben? 

***

A mai Izrael társadalma számos törésvonal mentén szabdalt. A harediek (más néven ortodoxok) és a világiak közötti szakadék legalább olyan mély, mint a zsidók és arabok, vagy a szefárdiak és askenázik között. Az ortodoxok ráadásul nem ismerik el Izrael államát, amelyet szerintük csak a Messiásnak lenne joga létrehozni és üzemeltetni. Nem fizetnek adót, nem katonáskodnak, saját iskolarendszert és üzlethálózatot tartanak fenn – és többnyire állami segélyeken tengődnek. Úgy élnek, mintha nem létezne számukra a külvilág. Imakönyvüket bújva sétálnak az utcán, ülnek a buszmegállóban, vagy tolják a babakocsit. Hogy ez miért zavarja a nemortodoxokat? – Számos esetben láttam, amint egy haredi leszállt a buszról, majd azon nyomban előkapta imakönyvecskéjét, és egy éles jobbkanyarral azonnal kilépett az induló busz elé, amelynek sofőrje épphogy le tudott fékezni. Derék haredink számára ugyanis csak addig létezik a busz "külső világa", ameddig ő utazik rajta, ha leszállt róla, mit bánja ő, hogy mások még tovább akarnak utazni, a közlekedési szabályok pedig természetesen a legkisebb mértékben sem érdeklik. A buszsofőrnek persze akadt némi hozzáfűznivalója az esethez. Szép, bibliás átkokat szórt emberünk fejére, olyan hangosan, hogy a szomszéd utcában is hallani lehetett: "Ti nem bét Jiszráél vagytok, hanem bét mesugajim", amely utóbbi kifejezés annyit tesz, mint "hülyék háza". 

***

Az izraeliekben nem teng túl az udvariasság. Erről szól az alábbi vicc is. "Egyik reggel egy jeruzsálemi húsbolton kiakasztva találnak egy táblát: »Elnézést, húshiány miatt zárva.« Jön egy orosz zsidó, és tanácstalanul megkérdi: »Na de mi az, hogy hús?« Kisvártatva megérkezik egy amerikai zsidó, és értetlenkedve olvassa: »Na de mi az, hogy hiány?« Majd jön egy izraeli szabre, és felkiált: »Na de mi az, hogy elnézést?«" Ennek ellenére néha mégis azt érzi az ember, mintha egész Izrael egyetlen nagy család volna. A törésvonalak, viták és nézeteltérések ellenére legbelül mindenki érzi, hogy egymásra vannak utalva: bármilyen kül- vagy belpolitikai, gazdasági vagy szociális helyzetben Izrael elsősorban önmagára számíthat. Ez a zsidó történelem egyik nagy tanulsága.

Olvasson tovább: