hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki issza meg a levét?
Bortermelés az EU-ban: Magyarországon több mint félmillióan élnek belőle

2002. 12. 09.
Magyarországon a hegyközségek regisztrációja szerint ma 70 ezer hektáron termelnek borszőlőt, és ez a borászattal együtt 140 ezer családnak ad közvetlen megélhetést. A családi tradíciók szerint nemzedékek óta szőlőtermeléssel foglalkozók sorsa kérdéses az EU-csatlakozás után, ráadásul az idei termés és szőlőfelvásárlási árak is deficitessé tették a termelést. Az aktuális ügyekről Dula Bence egri hegybírót kérdeztük.

– Milyen volt Egerben az idei szüret?

– Aszályos, ezért az éves átlagnak csak az 50-60 százaléka termett. A visszafogott termés azonban jobb minőséget, magasabb cukorfokot eredményezett. Sajnálatos módon a minőség nem tükröződött az árképzésben, mert a szőlőfelvásárlók összefogtak és leszorították a szőlő árát: fehér szőlő esetében körülbelül 40 forintot, kék szőlő esetében 70 forintot adtak kilónként. A gazdák ráfizettek. 

– Érdekes, hogy ezzel párhuzamosan a csemegeszőlő 400 forint fölé ugrott a fővárosban.

– Igen, ez elég kínos helyzet, hiszen a Mátraalja valamikor egész Budapestet ellátta csemegeszőlővel. A kereskedőknek azonban nem érdekük a hazai szőlőt forgalmazni, mert a külföldi jóval jövedelmezőbb számukra: nagyobb árrést tudnak rátenni az olcsón beszerzett portékára. Ilyen esetben minden normális országban törvényileg is szabályozzák a hazai termékek védelmét, számomra érthetetlen, hogy Magyarországon ez a szabályozás miért nem történt meg.

– Ha ennyire rossz üzlet a borszőlő termesztése, akkor miért telepítenek újabb szőlőket mindenütt az országban?

– Egyrészt a minőség miatt: a piaci, magasabb igényekhez igazodva a fajtákat le kellett váltani, és az elöregedett ültetvényeket is ki kellett cserélni. Másrészt azért, mert az EU-ban a szőlőtelepítés már sokkal szigorúbban lesz szabályozva, hiszen az egész világon bortúltermelés van. 

– Milyen várakozással tekintenek a közeli EU-csatlakozásra?

– Több ok miatt is aggodalommal tekintünk a csatlakozás elé. Amennyiben az unióban ezt az ágazatot csupán piaci szempontok alapján értékelik – mint egykor a KGST-ben-, akkor a telepítések nagy részét ki kellene vágni. Tessék elképzelni a Rajna-vidéket szőlő nélkül: kopáran, szürke agyagpalákkal fedetten. A szőlészet és a borászat azonban nem csak gazdasági-gazdaságossági kérdés, hanem tájvédelmi, környezetvédelmi és népességmegtartó kérdés is.

– Mik okozza a gazdasági, illetve foglalkoztatási problémákat? 

– Az egész világot elárasztották azok az Európán kívül termelt olcsó borok, amelyek jók és ihatóak ugyan, de az európai és hazai szabályozásnak nem mindenben felelnek meg. 

A hazai és az európai borok előállítása ugyanis a szigorúbb szabályozás következtében költségesebb. Az Egri Borvidéken például új kategóriát állítottunk fel: az eredetvédett borok kategóriáját – ide tartozik az Egri Bikavér, az Egri Leányka, a Debrői Hárslevelű. Az eredetvédett boroknál azt is szabályozza a törvény, hogy egy hektáron hány szőlőtőke lehet. Ezek a borok árban nem versenyképesek a Chilében, Ausztráliában, Dél-Afrikában, Kaliforniában dömpingáron előállított sok millió hektoliter borral. Hasonló a helyzet Európában is, ezért meg kellene védeni az európai és magyar szőlő-és borkultúrát ezektől a termékektől.

– Mit lehetne tenni idehaza?

– Hazai viszonylatban hiányoljuk azt a szint? agrárdiplomáciát, amely rangos nemzetközi fórumokon is hathatósan képviselné érdekeinket. Nem kevés, hanem országos viszonylatban 140 ezer családról van szó, ennek pedig a négyszerese az a szám, akik jövedelemhez jutnak az ágazat által. A nemzedékek óta szőlő- és bortermelésből élő famíliák nem biztos, hogy könnyen át tudnának állni, mondjuk "harangot önteni". A másik – EU-csatlakozással kapcsolatos – probléma, hogy a magyar gazdák a csatlakozás után tíz évig nem kapnák meg az EU-tól azt a szubvenciót, amiben a francia gazda például minden évben részesül. Ilyen feltételek mellett csak másodrend? EU-polgárokká válnánk. Persze örülök, hogy szabadon eladhatom majd Franciaországban az Egri Leánykát – ha van, aki a francia és hasonló minőség? borokhoz képest dupla áron megveszi. A francia gazda borának 60 százaléka állami szubvenciókból áll, hozzá képest dupla árat kell tehát kérnem. Ha csak tíz év múlva kapjuk meg a szubvenciót, addigra a szőlőink kipusztulnak, a magyar borokat kiszorítja a francia bor, hiszen az csak a felébe kerül. Határozott véleményem, hogy a magyar paraszt nem lehet alku tárgya.

– Ennyire katasztrofális a helyzet?

– Van bennünk egy ilyen "brüsszeli rémkép". Eddigi tapasztalataink szerint a szőlőt, kertészetet, zöldségtermesztést úgy kezelik az unióban, mint a televízió- vagy autógyártást, márpedig itt sokkal többről van szó. Európa szőlőskertjeinek a megóvása lenne a feladat, ahol évszázados-évezredes kultúrák virágoznak, és több millió embernek adnak munkát. Az IBM nyugodtan megteheti, hogy kivonul Magyarországról, és tőlünk keletebbre olcsóbban állítja elő a termékeit. Ha akarja, akár a Holdra is telepítheti gyárát, mert ez nem kötődik tájvédelemhez, emberi értékekhez. Nekünk Európában azért kell tiltakoznunk, hogy ne tegyük tönkre az élő környezetet és tájat, mert akkor az élet minősége nagymértékben romlani fog. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!