3 in 1: "miniszterelnök", labdarúgó, gyúró Fotó: Vörös Szilárd
Az első fesztiválra még csak a helybeliek neveztek, akik mind a saját receptjükre esküdve állították: az ő családjuk őrzi legjobban a nemes tudományt, azt, hogyan kell igazi csabait készíteni. A rendezvény óriási sikert ért el, a tavalyi fesztivált pedig már közel ötvenezren látogatták.
Az idei fesztivál már az induláskor túltett minden eddigin. Kétszázötven csapat, azaz "kolbászbrigád" jelent meg, "hiszen minden rendes magyar ember ért a kolbászhoz" – fogalmazott az egyik jeles hentesmester a nyitó napon. Az immár hagyomány, hogy a csapatok közismert sztárokat, politikusokat is felvonultatnak a győzelem reményében. Így gyúrt már kolbászt Csabán Kokó, Erdei, Vágó István is. A rendezvény legismertebb résztvevője azonban kétségkívül Orbán Viktor.
A kolbászokat külön kell választani, mert nem minden az, aminek látszik – hangzik a bölcs figyelmeztetés a böllérek közt. Az egyik kolbászszakértő ismerősöm hívta fel a figyelmem minderre, miután azzal kérkedtem, milyen finom, friss kolbászt vettem a piacon. Mert ugye, kutyából nem lesz szalonna, na de kolbász még lehet! A versenyen is alkalmazzák ezt a bölcs szabályt. Külön kategóriában indulnak a száraz- vagy füstölt kolbászok, és külön a frissen töltöttek. Ez a verseny a fő attrakciója a hétvégének.
Közel ötszáz sertés adta vérét és főleg sonkáját a műsorhoz. Szombat reggel fél tíz. Izzik a hangulat a sportcsarnok küzdőterén. A csapatok melegítenek. Szilva, vegyes, barack: ezek az alapozás pillanatai. Azt mondják, pálinka nélkül nem lehet komolyan venni a kolbászgyúrást. Persze a túl erős melegítés után a végeredmény nem mindig a várt sikert hozza.
Kolomp jelzi a startot, a háromfős csapatok a hús felszelésével kezdik. Majd jön az igazi próba, a darálás, ilyenkor látszik meg, ki a legény a talpán. Az egész műveletre két órát kapnak a csapatok, de kell ez az idő, mert munka közben újabb kóstolgatás jön, és persze zajlik a ki tud többet a pálinkáról elnevezés? fesztivál is. A színpadon és a gyúrók között a szpíkerek megszólaltatnak mindenkit, aki számít. Az egyik asztalnál Arnold vámparancsnok izmosít, ő a paprikára esküszik, míg mellette Janikovszky Éva vallja be, ilyet még nem csinált, de nem nehezebb, mint jó könyvet írni mai gyerekeknek. Közben Friderikusz Fantasztikus Európájának főszereplői vallják be, nem ismeretlen nekik az unióban a kolbász, sőt mindenütt készítik, csak más ízzel, más technikával.
A legnagyobb ováció persze Orbán Viktort fogadja. A melegítésnél elszenvedett hiányt rövid időn belül pótolja, így egyre kellemesebb a hangulata. A jókedv és a szesz hatására igazi falusi hangulat kezd eluralkodni, valaki tangóharmonikán játszik. "Szép vagy, gyönyör? Magyarország", hiába no, a virtus az virtus.
***
– Üdvözlöm, Orbán úr, Tihanyi Péter vagyok. Lenne pár perce számomra?
– Hogyne! Csak Laci bácsival koccintok még. Éppen ma nyolcvanéves.
(Orbán tölt neki a saját pálinkájából, majd koccintanak.)
– Parancsoljon – fordul hozzám.
– Mondja, ön mi volt először, miniszterelnök vagy kolbászkészítő mester?
– Nézze, az ember először tanul meg kolbászt csinálni, és csak utána lesz miniszterelnök. Normális esetben ez a helyes sorrend. Ezt én még gyerekkoromban tanultam.
– Akkor nem ezekben az években kolbászolt először?
– Miket gondol? – mondja felháborodott nevetéssel. – Négyéves koromban csináltam először, még a nagyapámtól kezdtem tanulni.
– Az öccse, Győző ezt nekem nem mondta!
– Pedig erről vannak fényképeim is.
– A sokévi kolbászkészítésből mit tudott hasznosítani a kormányzásban? Egybe tudta gyúrni a táborát is?
– Leginkább azt hasznosítottam, hogy amikor magas pozíciót kezdtem betölteni, mondjuk, miniszterelnök lettem, akkor is minden ősszel lejöjjek ide, Csabára, a barátaim közé. Tehát, hogy akkor se felejtkezzek el a barátaimról. Azt is megtanultam, hogy az ember, akár fönt van, akár lent, a jó szokásaival akkor se szakítson.
– Megkóstolhatom amit készít?
– Nem. Még nem. Még nem igazán jó az íze, és a végén rossz híremet kelti.
– Mi az az íz, amit szeretne kihozni belőle? Melyik fűszert szeretné jobban érezni a többinél?
A fokhagymát, a csípős pirosat?
– Egyiket sem. Mindig az összhangot kell keresni!
– Ezt részletezné?
– Egyetlen íz sem lóghat ki belőle. Mindennek benne kell lennie, de semmi sem uralhatja!
– Milyen apropóból jött le ide először versenyezni?
– A csapatkapitány, Prisztavok Mátyás bácsi meghívott, beválogatott a csapatába.
– Ez igen!
– Azt mondta nekem, minden bizonnyal Békéscsabán csinálják a legjobb kolbászt, és szép dolog a helyiek önbizalma is, de azért egy jó dunántúli erősítés sem árt!
– Mondja, mester – szólok a mellettünk álló és mindnyájunkat hazai kisüstivel kínáló Matyi bácsihoz –, Orbán úr méltó volt a meghívására, jól dolgozott, meg volt elégedve vele?
– Az igazság az – s közben igencsak mosolyog –, hogy ha nem dolgozott volna jól, nem hívtam volna őt meg immáron hatodszor.
Ismét Orbán Viktort kérdem:
– Győztek valamikor az elmúlt években?
– Hát
győzni, mondjuk, nem győztünk
illetve egyszer nyertünk egy malacot (most már mindenki nevet a környezetünkben), a zsűri mindig részrehajló volt, de talán az idén
talán most igazságos lesz.
– Ezek szerint a csapatban nem ön a főnök?
– Nem bizony, a főnök a Matyi bácsi. Lehet vele vitatkozni az ízek harmóniájáról, a csapattársam és én is elmondjuk neki, hogy mit kellene tenni, de a végén azért úgy van, ahogy ő mondja.
– Milyen érzés nem főnöknek lenni?
– Ezt mindig az elején kell az embernek eldönteni, s ha már tudja a helyét, akkor semmi sem nehéz. Tehát ha úgy jövök le, hogy van egy csapatkapitány, akit ki kell szolgálni és akinek el kell fogadnom a döntését, akkor könny? alávetni magam. Mindig az első döntést kell jól meghozni.
– És hogyan tovább?
– Egy kicsit még fűszerezzük, aztán megtöltjük.
– Nem a kolbászra gondoltam, a jövőjére, a Fideszre. Hogyan tovább januártól?
– Csak mint eddig! Tudja, több nap, mint kolbász.
***
A szpíker közben jelzi, nem kötelező az elkészült kolbászokat leadni zsűrizni, a csapatok eldönthetik: eszik vagy leadják. Persze a nyersanyagot jó előre mindenkivel kifizettették, ne legyen a végén ebből senkinek gondja.
A szokáshoz híven a vendéglátósok egész hétvégén a legnagyobb sátorban várták az éhező nézőket. A fesztivál alatt közel húsz tonna szárazkolbászt adtak el. Az egyik helyen maga a tulaj tárja szét sajnálkozva a kezét: "Nem tudok mit adni, csak zsír maradt, meg kenyér. Pedig anynyit készítettünk, hogy azt hittük, ez egy hétig sem fogy el – teszi hozzá. – Az éjszaka azért még nekiállunk egy gyors disznóvágásnak, csak úgy feketén, holnap van az utolsó nap, akkor jönnek az éhező proletárok igazán" – nevet kajánul.
Újra megszólal a kolomp. Vége. Felsóhajt, aki még tud, és igyekszik kifelé a friss levegőre. Az elkészült pályaműveket kisütik, kóstolják, ízlelik, majd kihirdetik a győztest, utána a közönség a remekműveket megeszi. Itt persze nem bírálat hangzik el, inkább elégedett sóhajok és nyögések. A politika most ezen a hétvégén nem játszott szerepet, legyőzte az, ami már sokszor a magyar történelemben: a jóllakottság és a kolbász.
***
A végén álljon itt egy hamisítatlan recept az igazi csabairól, 1 kg húshoz:
30 dkg húsos szalonna
ízesítéshez:
1,8 dkg só
0,8 dkg fokhagyma
0,3 dkg paprika
(2 rész édes, 1 rész erős)
ízlés szerint köménymag
Füstölés:
Gyümölcsfa (lehetőleg szilva)
40 óra füst a vastaghoz
(nem lángolni)
20 óra füst a vékonyhoz
Bél: marha vastagbél
(ez nem a méret)
Évszázados családi recept. Lehetetlen lakótelepi körülmények között tárolni, mert nem érik, hanem elfogy.
2002. 10. 31. (VI/44)
