Kereső toggle

Egy pokoli idill

Pécs, szeptember 12. szerda éjjel. Dr. Kósa Zoltán sebész főorvos sörétes puskájával kivégezte orvos feleségét, majd öngyilkos lett.

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Két lányuk a ház harmadik szintjén alszik. Veszekedésre ébrednek, egyszer csak azt hallják az apjuktól: "Most megöllek, te szemét!", és az édesanyjuk felsikolt. Lerohannak a lépcsőn a második szintre, és abban a pillanatban dördül a sörétes puska. Az anyjuk feje szinte szétrobban, a falon, az ágyon mindenhol agyvelődarabok. A lányoknak van még annyi lélekjelenlé-tük, hogy kirohanjanak a házból a szemben lakó szomszédhoz. Ekkor eldördül a második lövés.



Kósa doktor ilyen puskával lőtte a vadakat. Is. (Képünk illusztráció) Fotó: MTI

Mariska néni, Kósa doktor édesanyja 

Görcsöny, szeptember 15.

(Módos falusi ház, a kertben baromfik, istállók, két traktor. Mariska néni dolgos, erős, hatvannyolc éves
aszszony. Csendesen, akadozva beszél.)



– Egyetlen gyermekem volt, úgy szerettem, mint a szemem fényét, de a menyemet szint ugyanúgy. Ők, meg a két unokám, nekik éltem. 

– Ön gazdálkodik?

– Hat éve halt meg a férjem, de még ma is huszonhét hektáron dolgozom, kint vagyok reggeltől estig, az állatoknak kell a takarmány. Csak malacból van száztíz most is. Szerdán is három csibét vittem megpucolva a menyemnek a mélyhűtőbe, hadd egyenek a lányok, a kisebbik olyan soványka. A fiam is kényeztette, szerette őket, libamájat libamájjal ettek. 

– Csak nem Ön támogatta őket?

– Nem voltak rászorulva, mindenük megvolt. Háromszintes gyönyör? ház, autók, mindkét lánynak külön ház a nevén.

– Első házassága volt ez a fiának?

– Az első. Az egyetemen évfolyamtársak voltak, ott szerettek egymásba. Óriási szerelem, aztán esküvő. Ez egy szerelmi házasság már húsz éve. Gyönyör? gyerekek, mindkettő osztályelső, a nagyobbik az egyetemen, a kisebbik a gimnáziumban. Húszévi házasság, és akkor egyszer csak… megölik egymást.

– Nem egymást, Mariska néni fia lőtte le Klárit, aztán…

– …Tudom én azt, bárcsak ne tudnám…

– Hánykor tetszett eljönni tőlük aznap?

– Fél kilenc körül…, tizenegy tájban történt a tragédia.

– Hogyhogy nem voltak előjelei ennek a tragédiának? Nem voltak veszekedések? 

– Hát, olyan jelek, amikből erre gondolhattam volna, nem voltak. Hol nincsenek veszekedések? 

– Beszéljen a fiáról!

– Itt nevekedett ebben a házban. Kiskorában is mindenki szerette. Kiváló orvosok voltak mind a ketten. 

– Mivel egyetlen gyereke volt, nem kényeztették túlzottan?

– Nem hiszem. Dolgos, szorgalmas volt gyermeknek is, felnőttnek is. Mindene volt a család, az otthon, a felesége, a gyerekek.

– Akkor miért irtotta ki a fél családját? Csalták egymást?

– Ezt én nem tudom elhinni. Ebből nem vettem észre semmit. Mondjuk, jókép? volt, de a menyem is szép volt. Egy nagy hibája volt Zolinak, hirtelen a semmiből föl tudott lobbanni, mint a paprika. Aztán gyorsan le is lohadt. Fogalmam sincs, mi történhetett. El sem tudom képzelni. Negyvennyolc évesek voltak mindketten. Itt fogjuk eltemetni őket a faluban. Én már öreg vagyok, de a két unokám hogyan él majd tovább? 



Dr. Hainess Anna tüdőgyógyász

Pécs, tüdőszanatórium

– Klára volt az egyik legjobb kollegám. A gyilkosság délutánján is együtt voltunk. Másnap reggel nyolcra kellett volna jönnie átvenni az ügyeletet. 

– Milyen volt a házassága?

– Nézze, Klára erősen tartotta magát abban a kapcsolatban.

– Mire céloz, mit jelent az, hogy tartotta magát?

– Mindkét ember rendkívül tehetséges volt. Klára gyönyör? volt, több nyelven beszélt, külföldi konferenciákon előadásokat tartott. Zoli nem beszélt nyelveket, féltékeny volt rá szakmailag és másképpen is, ugyanakkor le is nézte, azt mondta: a belgyógyász, tüdőgyógyász nem orvos.

– Volt alapja a féltékenységének?

– Fordítva lett volna alapja, nem vagyok biztos benne, hogy Zolinak nem voltak szeretői, pláne mióta Bonyhádon dolgozott. Klára biztosan nem csalta meg. Talán amit Zoli csinált, azt gondolta a feleségéről is. Néha ilyen az ember. Azt vetíti a másikra, amit ő csinál.

– Ismerte Klári szüleit?

– Nem voltak szülei, árva gyerek volt, intézetben nevelkedett.



Egy neve elhallgatását kérő nővér a bonyhádi kórházból



– Kósa doktort szerették a kórházban?

– Szerette őt mindenki, a nők a legjobban.

– Megcsalta a feleségét?

– Meg.

– Honnan tudja ilyen biztosan?

– Ezt nem kérdezi komolyan, ugye?



Háromszintes ház Pécs előkelő negyedében, a Tiborc közben. A legnagyobb pokol a családon belül lobog Fotó: Tóth László

Egy szomszéd



– Jó napot kívánok, Farkasékat keresem.

– Farkas Ferencné vagyok. Tessék.

– Kósáékról érdeklődnék. Milyennek ismerték őket, hogyan éltek, mit szólnak a tragédiához?

– Nem szólunk semmit. És magának ehhez mi köze van? Nem mindegy magának, hogyan éltek? Ez az ő magánügyük. Mit avatkozik bele? Ebben az utcában senki sem fog nyilatkozni, legyen nyugodt. De hogyan gondolja, hogy idegen létére így bele-avatkozik ebbe? Ha bekapcsolja a magnót, ki is ütöm a kezéből. (Bekiabál) Feri, gyere ki egy pillanatra!



Bilonka Béla ügyvéd, Kósa doktor vadásztársa



– Mondja, Zoli tudta, hogy a sörétes puska hogy üt, illetve hogy roncsol?

– Hogyne tudta volna, ezzel lőttük a vadakat.

– Otthon a sörétes puskát megtöltve vagy üresen szokták tárolni? Tehát ha hirtelen levesz egy puskát a falról, s ha lőni akar, azt előtte meg kell tölteni?

– Mindenképpen.

– Milyennek ismerte Kósa főorvost, a házasságát, személyiségét, kapcsolatait?

– Én szépnek, idillikusnak, harmonikusnak ismertem a kapcsolatát. Jó vadász volt és jó barát. Jóban voltam a feleségével, gyerekeivel is. Értetlenül állok a történtek előtt azóta is. Sok embert és családot ismertem meg a praxisom során, és azt látom, hogy a legtöbb embernek minimum három élete van, illetve három képet mutat magáról. Az első élet a legtöbb embernek Zoliról és a családjáról egy szép és harmonikus, irigylésre méltó család képét mutatja. A másodikba a közvetlen munkatársak és a legközelebbi barátok látnak bele. A harmadikat csak a család, sőt van, amikor csak a feleség, illetve a férj ismeri. A legnagyobb pokol itt lobog. Még most is hihetetlen, ami történt.



Dr. Kovács Elemér, a bonyhádi kórház igazgatósebész főorvosa, Zoli barátja

– Évekig együtt operáltunk, rengeteg életet megmentettünk, nála jobb kollegát senkinek sem kívánok. Ha kellett, nyolc órán keresztül a műtőben volt. Érthetetlen, érthetetlen, hogy ez az ember életeket oltott ki. 

– Tudott arról, hogy Zoli féltékeny volt a feleségére?

– Sajnos nem. Ha tudtam volna, mindent megtettem volna, hogy idáig ne fajuljon a dolog. Kérem, ne kérdezősködjön, ne kutakodjon, hagyja a fájdalmat a családnak, ez az ő tragédiájuk, az ő magánügyük, ne piszkáljon bele.

– Miért gondolja igazgató úr, hogy ez magánügy, hogy ez csak két embernek vagy csak egy családnak a magánügye? Az nem közügy, nem társadalmi ügy, ha hetente két-három család kiirtja magát? Nem gondolja úgy, ha az okokat az ember feltárja, talán kevesebbszer történik tragédia? Nem gondolja, hogy erről inkább beszélni kellene, mint hallgatni? 

– Uram, nem szeretnék nyilatkozni, hagyjuk őket, nyugodjanak békében!



Az egyik helyszínelő így emlékszik vissza



– Háromszintes, elegáns ház a Tiborc közben. A két lány a ház harmadik szintjén alszik. Veszekedésre ébrednek, egyszer csak azt hallják az apjuktól: "Most megöllek, te szemét!", és az édesanyjuk felsikolt. Lerohannak a lépcsőn a második szintre, és abban a pillanatban dördül a sörétes puska. Az anyjuk feje szinte szétrobban, a falon, az ágyon mindenhol agyvelő- darabok. A lányoknak van még annyi lélekjelenlétük, hogy kirohanjanak a házból a szemben lakó szomszédhoz. Ekkor eldördül a második lövés. Az éjszakát a szomszédnál töltötték a lányok. Ők is és a szomszédok is mintha nem kettő, hanem három vagy négy lövést hallottak volna. A szomszédok szerették őket, nehezen voltak hajlandók nyilatkozni róluk. Van, aki hallotta régebben is veszekedni őket, van, aki nem. A rendőrök a gyilkosság helyszínén bokáig jártak az agyvelőben, legtöbbjük ilyen borzalmas gyilkosságot még nem látott. Véleményük szerint ez nem gyilkosság, hanem kivégzés volt. Az okát egyelőre nem tudják.

Olvasson tovább: