Zámolyi romák Strasbourgban. Képünk illusztráció Fotó: MTI
Radics Béla harmincnégy éves, nős, egy gyermek apja. Mielőtt úgy döntött, hogy Kanadába költöznek, három éven át keresett munkát. "Telefonon mindig azt mondták, hogy jöjjön, van felvétel, de amikor odamentem és megláttak, hirtelen kiderült, hogy közben betelt az állás. Ez gyanús lett egy idő után, mert többször megtörtént, ezért már a telefonban elmondtam, hogy roma származású ember vagyok, barna a bőröm, szükségük van-e a munkámra, mert nem akarok feleslegesen elmenni. Tízből kilenc megmondta, hogy ne haragudjon, de sajnos a tulajdonos nem szereti a romákat."
Radics könny?gépkezelői és targoncavezetői jogosítvánnyal rendelkezik, korábban a MÁV-nál is dolgozott mint tolatásvezető, de 1995-től még építkezéseken sem kapott munkát.
Kisfiát úgynevezett speciális osztályba sorolták, "a pszichológusok megmagyarázták, hogy nem érte el a kívánt szintet". Radics Béla nem törődött bele, átíratta a gyereket egy másik iskolába, ahol a kisfiú egy hónapon belül felzárkózott a legjobb tanulók közé. Emellett azonban továbbra is egy húsz négyzetméteres szobában laktak, ahol se ablak, se fürdési lehetőség nem volt, és a férfi továbbra sem tudott elhelyezkedni.
2000-ben vándoroltak ki Kanadába, néhány héttel a zámolyi romák után. "A tévében többször bemondták, hogy senki ne induljon Kanadába, mert már a repülőtérről visszaküldik a magyarországi menekülteket. Nem küldtek minket vissza, szeretettel fogadtak, azonnal szállást biztosítottak nekünk." Ontario államban telepedtek le, a bevándorlási hivatal adott pénzt élelemre, és "jóformán még angolul sem beszéltünk, már kaptunk munkát". Radics egy vendéglátó-ipari cégnél sofőrködött, felesége egy szállodában dolgozott mint szobalány. "Minimálbért kaptunk, 7 dollár 35 centet óránként. Összesen 1400 dollárt kerestünk, mert adóznunk is kellett, ebből 600 elment a lakásra, autóbiztosításra 130, mert ott nincs tömegközlekedés. A maradékból meg tudtunk élni, semmire sem volt gondunk, nyolcvan négyzetméteres lakást béreltünk, spórolni viszont nem tudtunk."
Radicsék menekültstátusért fordultak a hatóságokhoz. A tárgyalásra csak érkezésük után egy évvel került sor, de addig is legálisan dolgozhattak. "Amikor belép az ember Kanadába, már a reptéren kikérdezik, hogy miért hagyta el az országát, aztán egy hétre rá el kell mennie egy úgynevezett riportra. Ott felvették, hogy miért jöttünk el, mi volt a probléma, mindent el kellett mondani." Radics munkahelyi, egészségügyi, lakhatási és iskolai diszkriminációról beszélt. Egészségügyiről azért, mert "elvittem egyszer a gyerekemet orvoshoz, és nem akarták megvizsgálni, az orvos nem akart hozzáérni, csak azt kérdezte flegmán, hogy eszik-e ez a gyerek egyáltalán."
A mindent eldöntő tárgyalás – egy évvel később – hat órán keresztül tartott. "A bírák könnybe lábadt szemmel hallgatták a sztorimat, nagyon sajnálkoztak, de nem mondtak semmit. Három hónap múlva küldték meg az elutasító határozatot. Abban elismerték, hogy a kivándorlásom időpontjában el kellett menekülnöm az országból, de azt írták, hogy ha most hazajövök, nem fog a korábbi veszély fenyegetni."
Radics és a kanadai menekültügyi szervezetek vezetői szerint azért utasították el a kérvényüket, mert Farkas Flórián egy menekültügyi per során 1998 novemberében úgy nyilatkozott a kanadai hatóságoknak, hogy Magyarországon az iskolákban teljesen megszűnt a szegregáció, nincsenek kilakoltatások, cigány rendőrök dolgoznak, és az önkormányzat mindenben segít a romáknak. Az ominózus nyilatkozat óta – Radics szerint – a korábbi 75 százalékról 15 százalékra esett vissza a menekültstátust kapó cigányok aránya.
Radics Béla ahhoz hasonlítja az esetet, mintha a kubai kommunista rezsim viselt dolgaival kapcsolatban Fidel Castrót hallgatták volna meg tanúként. "Képzelje el, hogy egy csomó kubai Kanadába megy, és a kanadai állam meghívja a kommunista pártot, hogy önök tényleg bántják a polgárokat? A magyar kormány képviselői szépíteni próbálták Magyarország imázsát, és ez rendben is van. De Farkas Flórián állítólag egy cigány ember, neki nem azt kellett volna mondania, amit mondott. Ő a saját érdekéből egyszerűen elárulta a saját népét."
Miután megkapták az elutasító határozatot, ki sem várva a nyolc hónapos türelemi idő leteltét és a kitoloncolást, Radicsék visszautaztak Magyarországra. "Megpróbálok visszailleszkedni a magyar társadalomba, mert ez a hazám" – mondja a férfi, aki saját értékelése szerint erősen magán viseli "az indiai rassz jegyeit". Az újrakezdés azonban nem tűnik zökkenőmentesnek: bár volna pénzük albérletre, cigány származásuk miatt az első itthon töltött egy hét alatt nem sikerült lakást találniuk. Jelenleg egy építkezésen laknak, ez az állapot azonban nem tartható sokáig, már csak azért sem, mert tizenkét éves gyermeküknek szeptembertől iskolába kellene mennie.
Radics úgy véli, az új hitellehetőségekkel meg tudná oldani lakásproblémáját, de ehhez egy legalább minimálbéren bejelentett állásra volna szüksége. Az álláshoz viszont bejelentett lakcímre. "Nem követelőzöm, hogy adjanak nekem lakást, tudom, milyen Magyarország gazdasági helyzete. Az viszont felettébb érdekelne, hogy mire költik a pénzt Farkas Flóriánék, az Országos Cigány Önkormányzat. Ezt a pénzt a magyar állam és az unió is nekünk, cigányoknak adja, Farkas Flórián csak meg van bízva a kezelésével. De a cigányok semmit nem látnak a pénzből."
1998 óta körülbelül tízezer magyarországi roma utazott Kanadába. Mivel egy-egy menekültügy elbírálása összességében két-három évig is eltart, Radics szerint mostantól várható az elutasítottak hazautazása. "Hamarosan több száz család fog visszatérni, köztük idős, beteg emberek, gyerekek. Ismerek egy hatgyermekes családot, akik most kinn élnek Hamiltonban. Itthon egy huszonnyolc négyzetméteres szobában laktak, hat gyerek és két szülő, az apa nem kapott állást, a közüzemi díjat nem tudta fizetni, megfenyegették, hogy kilakoltatják. Erre eladta a lakást, kifizette a közüzemi díjakat, maradt annyi pénze, hogy megvegye a repülőjegyeket, és elment szerencsét próbálni. Most ott van a hat gyerekkel, de jönnie kell haza. Hová fog menni?"
Radics Béla minderre szeretné felhívni a figyelmet. A cigány önkormányzat elnökének, Farkas Flóriánnak a figyelmét is. Farkas azonban elérhetetlen, úgy Radics, mint a mi számunkra. Pálfy Miklós, az önkormányzat alelnöke azt mondta Radics Bélának, hogy a visszatelepülők ne számítsanak semmiféle segítségre: "Minek mentetek ki? Most meg minek jöttetek vissza?"
2002. 08. 02. (VI/31)
