hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vikinek mindent
Orbán, Vár

2002. 05. 12.
Hárommillióan voltunk, ezt szögezzük le az elején, minden kicsinyes vita elkerülése végett.  Autómat az 1007-es számú őrzött parkolóhelyen hagyom a Déli pályaudvarnál, mert nincs az az Orbán-beszéd, amelyért akár egy karcolást is kockáztatnék. Gyöngyházmetál fénynél pláne. Persze olyan Orbán-beszéd sincs, amelyre rovatvezetői felszólítás nélkül ellátogatnék, de ez most mellékes. Gyalog hágok hát fel a dombra, melynek tetején a Budai Vár, és Orbán vár. "Most, hogy megvan a búvárvizsgám, felőlem akár a víz alatt is tarthatna gyűlést" – lihegi egy testes úriember a feleségének, amint előttem haladva küzdenek a kétszáz lépcsővel. 



Kezek a levegőben. Kezdődik az összefogás Fotó: Kiss Antal

Megfigyeltem, hogy fölöslegesnek tűnő tartós fizikai terhelés esetén ingerültté válok, de most ez is mellékes. A lényeg, hogy felértünk a csúcsra, a búvárházaspár eltűnik a szemem elől, én pedig előretolakszom a Dísz tér– Színház utca sarokig, ahonnan aztán már nincs tovább. Balról a várfal, jobbról a színpad, elölről a kordon, hátulról a tömeg. Borsodi sör és Magyar Fórum kapható, úgyhogy nagy baj már nem lehet. Hacsak nem a Medgyessy-kormány… Na, de épp emiatt gyűlik a tisztelt publikum: hogy megóvjon minden, de minden polgári értéket, amit csak el akarnak venni ezek… "Ezek a páviánok, ez a négy nyugodt ember" – segít a mondat megfelelő lezárásában egy szimpatikus vidéki polgár tudtán kívül, kezében nemzeti lobogóval. A zászlók egy része feliratozott, innen tudható, hogy némelyek Békéscsabáról érkeztek, mások Etyekről, és vannak, akik csak új választást akarnak. 

A kordon mögött Horváth Gyuláé az első ismerős arc, az átkosban Kukorinak kölcsönözte magyar hangját, az utóbbi években Csurkának kampányolt – néhány hete félrészegen zsidózott a Pannon Rádió élő adásában –, ma este Orbánnak mond Adyt. De még nem jött el az ideje, úgyhogy peckesen sétál fel-alá évekkel ezelőtt kihízott zakójában. A hangszóróból áradó kellemes női hang a zsemlecipóról danol, kokárdát csak elvétve látni, és ez így is van rendjén, hiszen a legutolsó parancs úgy szólt, hogy mindenki vegye le. "Tolcsvay után jön a Pokorni" – hallom egy elsuhanó biztonsági őr adóvevőjéből, de ekkor még nem sejtem, hogy majd csak két óra múlva. Utólag visszaemlékezve sem tűnik könnyebbnek ez a két óra, mint ott a helyszínen. Nem könnyű, pedig már műsor is van. A költészetről, mint mondottam, Horváth színművész gondoskodik, a zenéről viszont sokan mások, többnyire szomorkás hangulatú, szűzmáriás, szentistvános, árvamagyaros dalokkal. Ebben a két órában kapnak lehetőséget a megszólalásra Turi-Kovács és Harrach miniszterek, valamint Hende államtitkár, a lungo dromos vonalat viszont nem erőltetik. A produkció fényében a nevezett urakra nem sok szót vesztegetnék, annak azért lehet hírértéke, hogy a demokrata fórumot nem Dávid elnök asszony reprezentálja. 

Az utolsó zenés blokkban fellépő Tolcsvay Béla ügyesen használja ki a lehetőséget – az elmúlt tíz évben talán összesen nem voltak annyian a fellépésein, mint ma este – és önmagát is megénekli gyorsan. 

"Jé, a kis Deutsch" – sikolt fel néhány ötvenes úriaszszony mellettem, és a szoláriumbarna sportminiszter kedvesen biccent feléjük. "Ez most melyik felesége?" – nyilvánul meg a polgári rosszmáj a tömegben, de Deutsch ezt már nem hallja, hölgykísérőjével mélyen a kordon mögé sétál.

Aztán jön Pokorni. Lebutított beszédét hallgatva az jut eszembe, hogy ezzel a színvonallal tanárként sem lenne biztos a kenyere. Persze nyilván tudatosan olyan ez a szónoklat, amilyen: hogy legyen mihez képest kiemelkedő Ő. Ő, ahogy a műsorvezető mondja, Ő, született Orbán Viktor, még nyolc napig hivatalban lévő miniszterelnök. Nem egyszer? a feladata: győzelemként kell eladnia a vereséget, de olyan győzelemként, ami után mégsem nyugodhat meg a sereg, hogy indokolt legyen a készenléti állapot fenntartása. Ezért erőt kell mutatnia, viszont ha túlzottan erőszakos, az ösztönzőleg hathat az ellenfelek összefogására is. 



Vesztes mámor Fotó: Vörös Sz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!