A Tükör-terem. A kormánynak itt már babér nem terem Fotó: Somorjai L.
"Ez valami fantasztikus! Csodálatos!" – kiált fel lelkendezve a palotából távozó Balogh Sára látogató, budapesti lakos, de mint kiderül, a színpadias jelenet a bennem felismert újságírónak szól. Sára néni ugyanis gyakori nyilatkozó, most is hangot ad a leköszönt kormány iránti rokonszenvének: "Ide csak ők illenek, csak ők tudják, hogyan kell viselkedni e falak között" – mondja.
A sajtóban napvilágot látott hírek szerint a miniszterelnök Glatz Ferencet, Ráday Mihályt és Katona Tamást kérte fel: tegyenek javaslatot az épület hasznosítására. Ráday szerint a palota egyszerre lehetne látogatható múzeum, köztársasági elnöki rezidencia valamint nemzetközi fogadások, konferenciák rendezésére alkalmas helyszín.
Hangosbemondó: "Kedves látogatók, az ezredik vendégnél tartunk – negyedóránként száz főt tud a palota befogadni. Kérem, hogy a hatszáz és a hétszáz közötti sorszámúak álljanak a bejárathoz."
Nekem az 1082-ik sorszám jut. A tömeg türelmesen várakozik, többen Magyar Nemzetet és Heti Választ olvasnak a Szent György téri fák árnyékában. A hangszórókon magyar népdalok szólnak.
A Sándor-palota története az 1867-es kiegyezéstől kezdve összekapcsolódott a magyar politikai élettel. Igaz, hogy ennél mintegy hatvan évvel korábban építtette Sándor Vince gróf és felesége, Szapáry Anna azon a telken, amelyen ferences kolostor állott az 1260-as években. A kiegyezés után miniszterelnöki hivatalnak átalakított épületet neves építészek tervei alapján (Pollack Mihály, Ybl Miklós, Hikisch Rezső) bővítették, és egészen a második világháború végéig funkcionált. A háború végén csak a falak maradtak, 1956-ban tetőt húztak föléjük. A külső renoválás 1983-ban kezdődött. A kormányzati negyed újrakialakításának ötletét Antall József miniszterelnök fogalmazta meg, a teljes rekonstrukció azonban csak egy 1999-es kormányrendelet következtében vált valóra, és a 19. század elejének empire stílusában rekonstruált dísztermekkel berendezve.
Mint azzal a látogatók is tisztában vannak, a történelmi múlt történelmi tradíciókat idéz. Ezért fogalmazzák meg többen azt a véleményt, hogy ide csak a leköszönt kormány tagjai illettek volna. P. Beatrix bankügyfélszolgálati dolgozó hozzáteszi: az MSZP–SZDSZ-kabinet szerinte nem fogja kihúzni a négy évet, reményei szerint így az épület újra a jobboldali kormányzást szolgálja.
Egy sötét ruhás asszony – mint megtudom, Antall József volt tanítványa – másként gondolkodik erről, de csak titokban, név nélkül meri vállalni. "Nekem erről az épületről a Horthy-korszak jut eszembe. Itt lett öngyilkos Teleki Pál miniszterelnök 1941-ben, itt hozták a vészkorszak emberellenes döntéseit is. Akármilyen pompába öltöztették, akkor is borzasztó lenne, ha a magyar kormányzat a régi tradíciókat felelevenítve innen működne."
Végre sorra kerülök Bernard nev? újabb beszélgető társammal, aki Hollandiából érkezett nyugdíjas, és szerencsésnek érzi magát, hogy épp mostanra tervezte első magyarországi látogatását. Bernard úr egyébként már 55 országban megfordult, utazással tölti nyugdíjas éveit, és az Európai Unióról értekezve azt is megtudom, hogy Hollandiában minden 65 évesnél idősebb ember alanyi jogon kap az államtól 800–1000 euró havi támogatást (ezen felül érkezik a havi nyugdíj, melynek összege a magánpénztárakban megtakarítottaktól függ). A Sándor-palota biztonságát a köztársassági őrezred tisztjei felügyelik, ezért alapos átvilágítás után mehetünk csak be az épületbe. Itt mindenki papucsot húz. Teremről teremre haladunk, a látvány valóban pompázatos. Csak a Mária Terézia teremben – ahol Habsburg uralkodók arcképei láthatók – hallok két idős embertől származó harcias megnyilvánulásokat: "Szégyelljék magukat! Ezek a képek nem ide valók." Ilonka néni – akivel ismeretségünk úgy kezdődött, hogy a fotóállvány gumírozott végével sikerült fejbevágnom – szintén ki van akadva. A Habsburg uralkodók láttán röviden közli: "Őket utálom." Az arany szoba festményeihez képest (Széchenyi István, Andrássy Gyula, Deák Ferenc, Eötvös József portréi) valóban nagy a kontraszt. A tükörteremtől azonban többen el vannak ragadtatva, látszik, szinte megsimogatnák a klasszicizmust és neobarokkot idéző falakat.
Miniszterelnöki szoba, szinte eredeti formában. Íróasztalával szemben gróf Batthyány Lajos hatalmas alakja, oldalt egy Kossuth Lajos-portré, a szemközti oldalon a Batthiány-kormány tagjai. Az ablaknál magyar, EU- és NATO- zászló, melyek újabb kritikát váltanak ki egyesekből.
Tovább folytatva utunkat, jobbra kis váróterem, balra plenáris ülésekhez is alkalmas, korszerűen felszerelt tárgyaló. Egy hölgy megsimogatja a márványasztalt: "Itt már teríteni se kell." Távozóban egy látogató felhívja a figyelmemet, hogy valahol látta a "Miniszterelnöki Hivatal" cégtáblát. Keresem, nem találom. "Van itt ilyen felirat?" – kérdezem a köztársasági őrezred tisztjeit. "Igen, van" – felelik többen.
Távozóban hallom, hogy az 1500-as sorszámúakat kérik, álljanak sorba a védőkorlát elé.
2002. 05. 31. (VI/22)
