Kereső toggle

Mitterand bízott Milosevicsben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása



Fejtő Ferenc: "Vannak idők és vannak helyzetek, mikor csak sírni lehet"
    Fotó: Szula L.

– Fejtő úr! Konrád György írta a következő mondatot Koszovó kapcsán: "Nagy
hatalmú vezetőknek kötelességük messze előre látni, és tapasztalt, kemény, idős,
bölcs emberekre hallgatni, olyanokra, akik messzire előrelátnak és megérzik a veszélyt".
(Népszabadság, 1999. április 30.) Mikor ezt olvastam, Ön jutott az eszembe.

– Hát szó, ami szó, elég nagy csávában van a Nyugat. Nem szívesen lennék
most se Clinton, se a többi vezető helyében. Ha nem tartja nagyképűségnek, azt
mondom, igaza van Konrádnak. A nyugati diplomáciának egy óriási, jóvátehetetlen hibája
és mulasztása volt, hogy nem vette tudomásul azokat a figyelmeztetéseket, "jelzéseket",
amelyeket azok az emberek adtak, akik valóban rálátnak a Balkánra, és ismerik azt. A
NATO nem ismeri a balkáni mentalitást.

– Ezek szerint Ön is adott le ilyen "jelzéseket"?

– Nézze, én már 1988-ban írtam egy angol külpolitikai folyóiratba egy tanulmányt
a nagy-szerb elképzelésekről. Azt írtam ebben, hogyha ezek az elképzelések és
gondolatok teret kapnak, akkor oda fogunk jutni, ahova most sajnos el is jutottunk. Aztán
1991 decemberében személyesen is elmondtam Mitterand-nak – sőt, később levél formájában
közre is adtam –, hogyha hagyják Vukovárt tönkremenni, és ha hagyják a szerbeket
"előrenyomulni", akkor a következő lépés Bosznia-Hercegovina lesz, és Koszovó
lesz és a többi. Akkor aztán olyan dolgok veszik kezdetüket, amikhez képest Vukovár
ostroma romantikus gyerekmesének tűnik.

– Mitterand mit válaszolt erre?

– Azt mondta, ő bízik abban, hogy Milosevics jóakaratú ember, és nem tesz mást,
mint védi a szerb érdekeket. Azt is mondta még, hogy a szerbek már a világháborúk
alatt, és mindig is a franciák oldalán álltak, ellentétben a horvátokkal, a muzulmánokkal,
a szlovénekkel, akik az ellentáborban harcoltak. A francia diplomácia 91-ben így állt
ehhez a kérdéshez. Bárhonnan nézzük, óriási felelősség terheli Clintont, de a
francia, az angol és a német kormányt is. Mikor be kellett volna avatkozni, akkor
Amerika még azt se tudta, hogy hol van Szarajevó. Túl sokat hagytak Milosevicsre
Bosznia-Hercegovinában is, ahol is megszegte a daytoni szerződés összes pontját.
(Ehhez hasonló helyzetet már megéltem a harmincas években. Ugyanez történt a
hitlerizmussal, hogy engedtek és engedtek és engedtek, és feláldozták Csehszlovákiát,
aztán hagyták elvérezni Lengyelországot, és így tovább, amíg végül rájöttek
arra, hogy őket fenyegeti a veszély.) Tehát a Nyugat és Amerika egyáltalán nem törődtek
a Balkánnal, az európaiak meg azon tanakodtak, hogyha Jugoszlávia felbomlik, akkor
vajon Horvátország és Szlovénia német, Szerbia meg orosz gyarmat lesz-e.

– Miben látja a balkáni konfliktusok eredetét és lényegét?

– Hogy is mondjam, ezek nem új jelenségek, csak a régiek betetőzése. Meggyőződésem,
hogy ez igenis a betetőzése ennek a rettenetes ultranacionalizmusnak. A látványossága
és az ereje pedig abban van szerintem, hogy a patriotizmust is befogták a szekerükbe.
Tudja, a Balkánon az a helyzet, hogyha a horvátok lettek volna a szerbek helyén
1990-ben, és ha elég erősek lettek volna, akkor a nagy Horvátországért ők is képesek
lettek volna ugyanezt megtenni. Ezzel azt mondom, hogy a horvát nacionalisták, vagy az
albán nacionalisták semmivel sem jobbak, mint a szerbek. Ezek az "elképzelések":
Nagy-Bulgária, Nagy-Szerbia, Nagy-Horvátország ide vezetnek. És akkor nem akarok beszélni
Nagy-Magyarországról, mert ugye nekünk is volt egy Szálasink. Mondhatnám, hogy a XIX.
század elejétől kezdve ez kísérti a balkáni nemzeteket. A görögök kezdték, a
szerbek folytatták. Ha az ember a történelmüket tanulmányozza, láthatja, hogy már a
század eleji balkáni háborúkban is gyermekeket, asszonyokat égettek templomokban és
erőszakoltak meg. Ilyen módon is értem azt, hogy ezek nem új dolgok, hanem a régiek
betetőzése.

– Ismeri személyesen is Milosevicset?

– Személyesen nem, de az életét jól ismerem. Na most, Milosevics egyfajta Szálasi,
egy megszállott ember, olyan mint Szaddám Huszein vagy Karadzsics. De nem volt ő mindig
ilyen. Ő egy "kitűnő" sztálinista hivatalnok volt, egészen 1984-ig, aztán mikor
veszélybe került, és bomladozni kezdett a párt, akkor nyúlt a nacionalizmushoz, amit
egy-két nacionalista entellektüel, egy-két nacionalista író fűtött és táplált
benne. Nézze, az én nevelőanyám édesanyja ortodox szerb volt, édesapja katolikus
magyar a Vajdaságból, és nagyon jól megvoltak. Sok jó vegyesházasságot láttam,
magyarok, szerbek és muzulmánok között. Aztán a Szarajevói Zeneakadémián is azt láttam,
hogy horvátok, szerbek, katolikusok, görögkeletiek, muzulmánok remek barátságban éltek
és dolgoztak együtt. És akkor jön egy őrült, fanatikus politikus – most éppen
Milosevicsnek hívják –, és a gondolataival, mondataival, nézeteivel gyűlöletet és
halált hoz emberek milliói számára.

– Hogyan látja a háború folytatását?

– Csak remélni merem, hogy nem lesz szárazföldi harc, legalábbis nem Magyarországon
keresztül.

– Ha mégis…

– Az katasztrofális lenne. Ha egy-két hétig tartanának még a bombázások,
lehetne arra is számítani, hogy az albánokat felfegyverzik. Most tízezrével vannak,
akik jelentkeznek, hogy ők mennének a háborúba, csak adjanak fegyvert nekik.

– A francia médián keresztül mit lehet látni a háborúból?

– Szerintem nagyon rossz propagandát csinál ez ügyben a Nyugat, és kitűnő
reklámot csinálnak a szerbek a saját ügyüknek. Ez még itt, Párizsban is nagyon érezhető.
Tudja, a szerb barátaim is szinte mind meg vannak őrülve, teljesen együtt éreznek
Miloseviccsel, jobban, mint a saját szomszédaik. Aztán van néhány ezer olyan szerb is
itt Párizsban, akik inkább Seseljt akarnák, mert Milosevics nem elég radikális nekik.
A szerb álláspont nem hiányzik egyetlen adásból sem, minden műsorban beszéltetik őket.
Ezekből a műsorokból az derül ki, hogy ők ártatlanok, hogy a NATO a háborús bűnös,
és Clinton a Hitler. Ezek a műsorok azt sugallják, hogy a szerbek élet-halál harcot
folytatnak Szerbiáért, holott ez nem így van, csak Koszovóról van szó, és senki sem
akarta Szerbiát eltüntetni a föld színéről.

– De gyakorlatilag majdhogynem ez történik. Nem?

– Nézze, a barbárság ellen védekezni kell, ha muszáj és ha kikerülhetetlen,
akár barbárul is. Ez egy borzasztóan kegyetlen dolog. Iszonyú, mikor ártatlan emberek
százával esnek áldozatul, ráadásul értelmetlenül. Ha például hetekkel ezelőtt
abbahagyták volna a bombázásokat, és úgy otthagyták volna a területet, mint korábban
például Afganisztánt, és Milosevics maradna, tudja mit csinálna pillanatokon belül?
Gondolom, el tudja képzelni. A második világháborúban Drezda bombázásakor sok tízezer
ártatlan ember odaveszett, elpusztult. De Hitler is elpusztult, és a csapata is
elpusztult. Van egy francia mondás, nem tudom mondják-e magyarul is: "Nem lehet rántottát
csinálni úgy, hogy a tojás is megmaradjon." Ismer már annyira, hogy tudhatja, a
cinizmusnak a szikrája sincs bennem.

– Akkor… mit tehetünk? Mit tud Ön tenni?

– Gyermekkoromnak egy jó részét a Vajdaságban éltem meg, Zomborban, Szabadkán,
Újvidéken. Nagyon szeretem azt a vidéket, és nagyon szeretem az ott élőket. Hogy mit
tehetek? Sírok. Nehogy azt gondolja, hogy most egy kilencven éves öregember elérzékenyült.
Nem. Vannak idők és vannak helyzetek, mikor csak sírni lehet. Van, amikor ez a legtöbb.

Olvasson tovább: