Kereső toggle

Tanyavilág

Bizonytalan most az élet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

 



A saját készítés? traktort Pannónia motor hajtja, a futóm? egy húszéves
Moszkvicsé, a vezető ülés "Réka" ülőgarnitúrából származik. "A paraszti
életben mindenhez kell érteni"

- Én így ültem a rekaminon, ő meg ott ült a széken, oszt akkor mindig mondta:
"Öregasszony, elvágom a nyakát", és odatette a kést. Hát kipakoltak ám mindent,
kisfiókot, nagyfiókot, a ruháimat, mindent...

– Miért tetszik ragaszkodni a tanyához, ha az ilyen veszélyes?

– Tart állatokat a mama – feleli Joli néni lánya -, azokat nem lehet behozni a
városba. Mi mindig hívjuk, hogy költözzön be, de nem akar.

Kecel határában még számos napszámos jön szembe a betonúton, de néhány kanyar
után magunk mögött hagyjuk a civilizált világot. Erre már a madár se jár, az ember
olyan ritka, akár az utcanévtábla. A sík terepen versenyre kelünk a Kiskunság
futóhomokjával, a hatalmas porfelhő nem akar lemaradni a dűlőkön száguldó autónk
mögött. A táj májusi, és mindenhol csend, több kilométeres csend.

Árvai József születésétől fogva, azaz hatvannyolc éve él a tanyán. Szeret is itt
élni, meg választása sincs nagyon más, úgyhogy elégedett. Ketten vannak itt
állandóan, ő és a felesége, de a gyerekek és az unokák is kijárnak dolgozni.
Szőlőt, búzát és kukoricát termelnek, a ház körül állatok is vannak. Józsi
bácsi hellyel kínál a verandán.

– Mekkora a birtok?

– 25 kataszteri hold föld volt a két tanyához, mert azelőtt a szomszéd tanya
is egybe volt a miénkkel.

– Az négyszögölben számítva mennyi?

– Az majdnem 40 ezer négyszögöl.

– Nem volt ebből gondjuk? A Rákosi-korszakra gondolok, a kuláklistákra.

– De volt gondunk. Az ötvenes évek elején az egész családot kuláknak
minősítették. Hárman voltunk testvérek, és kihozták, hogy 32 kataszteri hold
földünk van együtt.

– Milyen alapon minősítettek valakit kuláknak?

– A földméret számított, akinek 5 kataszteri hold szőleje volt, vagy 25
kataszteri holdnál nagyobb szántóterülete, az kuláklistára került. Mi úgy
kerültünk kuláklistára, hogy a mi földterületünkhöz hozzátettek egy darab földet
bent a tanácsnál, hogy beleessünk a kuláklistába. Aztán jöttek a végrehajtók, és
vittek mindent…

– Hogy jöttek a végrehajtók, lefüggönyözött Volgával?

– Lovaskocsival, helybéliek, azok voltak a végrehajtók, meg velük egy tanácsi
dolgozó. Mindent elvihettek, amit találtak. Ki volt szabva, hogy mennyi jövedelem van
ennyi föld után, abból megállapították, mennyi az adósság az állam felé. Sajnos,
úgy történt, hogy az adósság nem nullázódott le sose. Akkoriban hadisarcot
köllött fizetni a Szovjetuniónak, és kik fizessenek? Akik termelők. Majdnem, hogy nem
jött be semmi, éppen annyi, hogy megéltünk.

– És azt is elvitték?

– Hát, amit el tudtunk dugni, azt nem. Mink már a háború alatt is kezdtük a
dugdosást, a gabonát elástuk földvermekbe, ki hogy bírta.

– Egy évben többször is jöttek a végrehajtók?

– Volt olyan is, hogy a megyéből ki volt tűzve, hogy az itteni
pártbizottságnak minden héten elő kell állítani egy kulákot, akit elvittek
kényszermunkára. Kinn a határ szélin kerültek, és akinek volt 30-40 hold földje,
találtak valami ürügyet rá és elvitték, mert őnekik ki volt adva, hogy el köll
valakit vinni. Akik a közelben laktak, hozták nekik a sonkát meg a kolbászt,
éltették őket, hogy ne őket vigyék. És akkor kimentek a határ szélire, és aki
senkinek se vétett, azt mondták, hogy kulák, és elvitték.

– Mennyi időre?

– Volt, akit 20 évre. Az olyan annyira tönkrement, hogy már nem lett ember
belőle, volt, aki öngyilkos lett, úgy tönkretették.

– És a maguk sorsa hogy alakult?

– Amikor megtudtam, hogy mi azért lettünk kulákok, mert papíron hozzátettek a
birtokhoz egy földet, akkor megkerestem térképrűl, hogy kié az a föld. Akkor az
illető be lett hívatva, hogy tényleg az övé az a szőlő, és akkor lekerültünk a
kuláklistáról. Hát, vannak olyan élmények, amiket az ember nem felejt el soha, míg
él.

Elegünk lesz az üldögélésből, Józsi bácsi körbevezet az udvarban. A hosszú ól
több lakosztályból áll: az elsőben csirkék növekednek, mellettük egy kecske lakik.
Pontosabban most már három, ugyanis érkezésünk előtt alig egy órával két
kecskegida jött világra. Nagyjából annyira ártatlanok, mint a ma született bárány.
Józsi bácsi felemeli a kis gidákat, és megkezdődik a fényképezkedés. Az
újszülöttek, nagyon fotogének és egyáltalán nem tűnnek szégyenlősnek. A
kecskecsalád szomszédságában a malacoknak jutott kvártély. Koszt csinálnak maguk
is. Emellett pedig eléggé megnehezítik Józsi bácsi életét, mert – anyjuk nem
lévén – három óránként etetésre szorulnak, még éjjel is.



Józsi bácsi két újszölött kecske gidával. "Rákosiék elvitték vóna"

Árvai József a hatvanas években belépett a termelőszövetkezetbe, mert akkoriban
be kellett lépni. Továbbra is maga művelhette saját földjét, de a termés tíz
százalékát köteles volt beszolgáltatni a szövetkezetnek. Később permetlékeverő
lett, abban az időben éjszaka szántott, akkor jutott rá ideje. Azt mondja, a
méregkeverés biztosan megártott neki, azért él mégis, mert mindig sokat dolgozott,
és sosem italozott.

Borfogyasztónak lenni azt jelenti, hogy az illető naponta megissza azt a pár litert.

– Ez jellemző a környékbeliekre?

– Hát, jellemző, bár nem mindenki alkoholista. A szomszéd tanyán lakott két
testvér, velem jártak iskolába, együtt nevelkedtünk föl, de már elmentek…

– Gondolja, hogy azért, mert ittak?

– Hát, azelőtt nagy borivók voltak, hat-hét litert megittak naponta.

– Egy falusi néni mondta egyszer, hogy a jó ételek miatt szereti a vidéki
életet. Ön hogy van ezzel?

– Az a legolcsóbb nekünk, parasztembereknek, hogy megtermeljük a kukoricát,
megetessük a disznóval, levágjuk, azt\' megesszük.

– Van jövője a tanyasi életnek, a gyerekek fogják folytatni?

– Bizonytalan most az élet. Legalább 10 hektár szőlő vagy 50 hektár
szántóterület kellene, abbú már meg lehetne élni egy családnak. Most nagyon vissza
van szorítva a paraszti élet jövedelme.

Búcsúzóul Árvai József beindítja saját tervezés? traktorját, az esemény nagy
port ver fel az udvaron. A kopasznyakú pulykák szétrebbennek a hangzavarra, Józsi
bácsi mosolyogva integet utánunk.



Joli néni. "Most már nincs értelme majdnem"

Vedres Imréné 1970 óta lakik a Köves út melletti tanyán, korábban Halas
határában élt. Hat éve már, hogy egyedül van, és hiába hívják a gyerekei a
faluba, Joli néninek nem akaródzik beköltözni. Annak ellenére nem, hogy a télen
betörtek hozzá. Látogatásunkkal egy időben érkezik a lánya is, így hármasban
beszélgetünk.

– Jó ez az élet?

– Jó vóna azért, de most már nem jó, mert a tejet se rendes áron veszik, a
hízókat se veszik. Most már nincs értelme majdnem.

– Joli néni, elmondaná, hogyan törtek be magához? Üresen hagyta a tanyát?

– Nem, itthun vótam. Kilenc óra után feküdtem le. Lehet, hogy kicsit el is
aludtam. Az egyik kutyám az szabadon van, az morgott, akkor szokott úgy csinálni, ha a
másik elszabadul. Akkor össze szoktak kapni, hát mondom, majd ha összekapnak,
fölkelek. Akkor hallottam, hogy valaki bejött azzal, hogy az autóba kéne víz.

– Meg tetszett ijedni?

– Először nem is gondoltam arra, hogy betörők, mert sokszor bejönnek ezt-azt
kérni: vizet vagy gázpalackot.

– Azután mi történt?

– Mindjárt nem szóltam ki, mintha nem volnék itthun. Oszt akkor azt mondják:
"nincs otthon". De mikor az egyik kezdte az ajtót mozgatni, mondom, már csak
kiszólok, hogy hát ott a vödör, kinn van a vödör, meg van ott víz is, vigyenek ki
vizet. Akkor azt mondták, "nem találtunk vödröt", de hát ott volt a vödör.
Azzal már szaladt is hátra az egyik, beütötte az ablakot, meg az ajtót feszegette.
Mikor az elment hátra az ablakhoz, akkor mondta a másik, hogy "pénzért jöttünk".
Így.

– Magát nem bántották, ugye?

– Nem bántottak. Én így ültem a rekaminon, ő meg ott ült a széken, oszt
akkor mindig mondta: "Öregasszony, elvágom a nyakát", és odatette a kést. Hát
kipakoltak ám mindent, kisfiókot, nagyfiókot, a ruháimat, mindent...

– Pénzt is találtak?

– Százhúszezer forint vót itthon. Hát százhúszezer forintot nem lehet úgy
elrejteni, hogy ne találnák elő.

– Miért tetszik ragaszkodni a tanyához, ha az ilyen veszélyes?

– Tart állatokat a mama – feleli Joli néni lánya. – Azokat nem lehet behozni
a városba, az önkormányzat kiadta az utasítást, meg van szabva, hány darab állatot
lehet bent tartani belterületen. Mi mindig hívjuk, hogy költözzön be, de nem akar.

– Telefont nem lehetne idehozatni?

– Van CB-rádiója a mamának, csak hát ő nem szokott rá.

– Akkor is volt, amikor a betörés történt?

– Persze, olyan négy-öt éve megvan.

– Nem tetszett akkor gyorsan telefonálni?

– Nem, mert én meg is ijedtem, meg kikapcsolták az áramot, mert kívül van az
óra, elemlámpával világítottak. Meg nagyon sötét volt éccaka.

– A rendőrség nyomoz?

– Már el is kapták őket. Március 15-én hajnalban, akkor kapták el őket,
amikor szintén betörtek valahová.

– És vissza tetszik kapni azt a pénzt?

– Azt mondták a rendőrök, hogy az már nem lösz meg. A rendőrök azt mondták,
én vagyok a negyedik. Nagyon mérgesek voltak, hogy ez így megy errefelé…

– Azóta, hogy elkapták a betörőket, nyugalom van?

– Azt mondják, Jánoshalmán megint elvittek a legelűr? egy borjút. Nem tudom,
mit akarnak, tényleg.

Hazaindulunk, a futóhomok kitartóan követ. A Nap vörösen izzik a háttérben, azután
lebukik. Ebből azért nem lesz rendőrségi hír.

Fotók: Somorjai László

Olvasson tovább: