Kereső toggle

A góllövő éllovas

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szabics Imre 17 évesen tavaly ősszel mutatkozott be a magyar labdarúgó élvonalban.
Az ifjú csatár 11 mérkőzésén szerzett 15 góljával a századik évét ünneplő
Ferencváros góllövő listájának éllovasa. Nyilasi Tibor edző úgy mutatta be őt a
nagyközönségnek, mint a jövő focistáját, mint az évtized legnagyobb magyar csatár
tehetségét.



"... aztán valahogy sorra lőttem a gólokat"    Fotó:
Somorjai L.

– Mostanában ennek a sornak a végére, hogy Albert, Varga Zoli, Nyilasi, Törőcsik
sokan hozzáteszik azt, hogy Szabics. A szakemberek és a szurkolók is a jövő nagy reménységének
tartanak.

– Remélem be is fogom tudni váltani ezeket a reményeket.

– Te most sztár vagy?

– Még nagyon keveset tettem le ahhoz, hogy sztár legyek. Nem érzem magam annak,
és nem úgy élek. Ugyanaz a srác vagyok, aki voltam egy-két évvel ezelőtt. Talán
csak ott látom, hogy valami lehet körülöttem, hogy rengeteg levelet kapok.

– Miről szólnak ezek a levelek?

– A legtöbben dedikált fényképet kérnek.

– Az utcán rád köszönnek?

– Régebben rám mosolyogtak, mostanában már köszönnek is. A múlt héten egy
autóból kiintegettek nekem, ez jópofa volt, valahogy jól esett.

– Hogyan kerültél 17 évesen a Fradi felnőtt csapatába? Ki fedezett föl, vagyis
hogyan vettek észre?

– Az előző évben az Albert Flóri bácsi nagyon sokat nézett engem az ifiben.
Ő szólt a Nyilasi Tibi bácsinak, hogy az ifiben van egy jó srác, akire oda kéne
figyelni. Aztán a nagy csapatnál sokan megsérültek, és hirtelen az a poszt is üres
lett, ahol én is játszom. Csatár vagyok. Ezt követően megnézett az Ebedli, és meghívtak
edzeni a nagy csapathoz. Ott megtetszett a játékom Nyilasi Tibi bácsinak és betett öt
percre játszani a nagy meccsre. Aztán hatvan percre, és akkor már gólt lőttem. Aztán
valahogy sorra lőttem a gólokat.

– Ha azon a meccsen nem rúgsz gólt, akkor most nem itt játszol?

– Valószínű. Felépültek volna a játékosok, és visszaálltak volna a helyükre.
Óriási szerencsém volt, és sikerült tényleg jól is játszanom.

– A múlt szombaton például négy gólt rúgtál. Magyarország legsikeresebb
klubjának egyik sztárja, a szurkolók elsőszámú kedvence vagy. Mindenki tőled várja
a gólokat. Nem túl nagy teher ez egy tizenhét éves srácnak?

– Tavaly a bajnokságon az őszi szezon vége fele éreztem ezt, amit mondasz.
Akkor egy kicsit feszült is voltam ettől, de sikerült legyőzni és túltennem magam
ezen. A többiek is segítenek. Mindig mondják: "Nyugi nehogy bestresszelj, nem neked
kell az összes gólt berúgni."

– Hogy bánnak veled a csapaton belül? Kényeztetnek, mint egy aranytojást tojó
tyúkot, vagy csak egyszerűen egy vagy a csapatból?

– Kedvesen apáskodnak felettem. Úgy érzem, mindenki vigyáz rám, olyan
szempontból is, nehogy a fejembe szálljon a dicsőség. A múltkori edzésről késtem
talán húsz másodpercet, ez persze nem késés. Az edzőm azonnal mondta: "Mi van, a négy
gól után már nem is akarsz edzeni?" Tényleg figyelnek rám, és ez jól esik.

– Szüleid is felköltöztek veled Szegedről Pestre?

– Nem, a munkájukat ők nem tudták és nem is akarták otthagyni. Most itt lakom
a XIII. kerületben, közel a Nyugatihoz. De hétvégén a meccseimre mindig felutaznak.

– Ők mivel foglalkoznak?

– Apukám ügyvéd, anyukám orvos. Mindenhonnan nézve rendezett és jó körülmények
között élünk. Mikor még az ifiben játszottam, ők nem látták biztosítva a jövőmet,
azt, hogy a sportból meg fogok tudni élni, inkább a tanulást erőltették. A gimnázium
után a jogra szeretnék jelentkezni. Majd valamikor, ha a focit abbahagytam, én is ügyvéd
szeretnék lenni. Tetszik ez a pálya.

– Hova jársz gimnáziumba?

– Kőbányán, a Szent László Gimnáziumba járok, ott vagyok magántanuló. Az
idén fogok érettségizni, aztán felvételizek a jogra.

– Jól tanulsz?

– Igen.

– Fel fognak venni?

– Remélem.

– Van reális esélyed rá?

– Szerintem, van.

– Mi a hobbid?

– Mostanában semmire, de semmire nem érek rá. Átlagban van napi két edzés, de
van amikor három is, közben esténként tanárokhoz járok és hétvégeken mérkőzés.
Estére szinte beleájulok az ágyba.

– Vannak már Pesten barátaid?

– Hát vannak a csapattársaim, akikkel a legtöbb időt töltöm, néha együtt
elmegyünk erre-arra, ők jó haverok. Aztán megkedveltem a Kokót, ő is elég jól vágja
a focit, persze olyan igazi barátaim, amilyenek Szegeden voltak itt még nincsenek.

– Milyen nyelven beszélsz?

– Angolul felsőfokon, és franciául alapfokon.

– Merrefelé jártál a világban?

– A Közel-Keletet leszámítva, bejártam az egész világot, az összes földrészen
voltam már.

– Ezt nem mondod komolyan?

– Dehogyisnem. Főleg mint focista, de sokat utaztam a szüleimmel is, és egyedül
is.

– Melyik ország volt a legvonzóbb számodra?

– Olaszország.

– Pedig te egészen más mentalitású embernek tűnsz, mint az olaszok.

– Lehet, hogy pont ezért szimpatikusak annyira. Szívesen tanulnék tőlük. Meg
ahogy hadarnak, hát az haláli.

– Milyen embernek tartod magad?

– Nagyon befolyásolja az érzelmeimet az, ami történik velem. Talán túl érzékeny
vagyok még. Ha egy tanár, vagy bárki igazságtalan velem, vagy a környezetemben
valakivel, attól én teljesen kibukok. Ezzel ki lehet kergetni a világból. Az átlagosnál
őszintébb srác vagyok. Mit mondjak még? A szüleimmel tök jól kijövök, talán
kicsit túlzottan is kötődöm hozzájuk. Persze még csak tizenhét éves vagyok. Egy
kicsit több magabiztosságra, és határozottságra lenne szükségem.

– Amiket most elmondtál, ez mind rajta van az arcodon.

– Komolyan?

– Abszolút komolyan mondom.

– Szóval nem peregnek le rólam egykönnyen azok a dolgok, amik történnek velem,
vagy amit mondanak rólam. Sokáig emésztem magam.

– Például?

– Például egy rosszabb teljesítmény után napokig el tudok keseredni. Így értem
azt is, hogy nem vagyok elég magabiztos.

– Melyik az a tulajdonságod, amit mint focista a legjobban tudsz kamatoztatni?

– Talán a gyorsaságom. Elég gyorsan futok, csak… csúnyán.

– Már hogyan csúnyán…, esztétikailag csúnyán?

– Persze. Ha nagyon messze látsz tíz embert futni, onnan lehet felismerni engem,
hogy én futok a legrondábban. Valahogy így kifele dobálom a lábaimat. Elég
jellegzetes.

– Te egyedüli gyerek vagy?

– Igen. Csak azt ne mondd, hogy ez is látszik.

– De, azt mondom.

– Pedig soha életemben nem kényeztettek semmivel. Mondjuk, megkaptam mindent, de
nem voltam elkényeztetve.

– Milyen érzés, mikor belerúgsz a labdába, az bemegy a hálóba, és a fél
stadion a te nevedet skandálja?

– Az valami csodálatos. Nem is tudom pontosan leírni. Annál nincs jobb érzés,
mint mikor valaki eléri azt, amit szeretne. Én gólokat szeretek rúgni.

– Mennyire érzékelitek, és mennyire érint benneteket a szurkolók – szurkolóitok
– botrányos, sőt néha fasisztoid viselkedése? Most volt az MTK- meccs, biztosan
hallottad, amit bekiabáltak. "Mocskos zsidók, büdös cigányok."

– Vannak olyan fanatikus szurkolók is, akik direkt megveretik magukat.

– Ezt nem értem.

– Például, az Újpest szurkolók elkezdik cukkolni, meg hergelni a mi szurkolóinkat,
akik olyan látványosan akarnak kiállni mellettünk, hogy odamennek és szinte összeveretik
magukat. Persze ez mind a két oldalon megtörténik. Ez ellen mi játékosok tudunk a
legkevesebbet tenni. Konkrétan mi ebből csak annyit érzékelünk, hogy kevesebben járnak
a meccsre. Sok családot ez elriaszt.

– A Deutsch Tamás és Kovács Attila közötti vita hogyan csapódik le az öltözőben?

– Ezeket a vitákat mi napi szinten, hála Istennek, nem érzékeljük. Mondjuk,
most nem tudtuk, hogy elindul-e a bajnokság, vagy sem, vagy hogy egyáltalán mikor fog
elkezdődni. Tudniillik nem volt MLSZ. Nekünk játékosoknak az a dolgunk, hogy eddzünk,
a meccsre felkészüljünk, és hogy győzzünk. Ha én például azzal foglalkoznék,
hogy mit mondott a Deutsch vagy a Kovács, biztos, hogy a pályán nem tudnék koncentrálni.
Ugyanígy meccs közben a szurkolótáborok botrányait is nehezen veszem észre.

– Milyenre sikerült a kapcsolatod az új edzővel, Marijan Vlakkal?

– Személyes kapcsolatom nincs nagyon vele, de úgy látom, hogy szakmailag ő egy
szuper edző.

– Ezt miből látod?

– Nagyon kemény, és nagyon szigorú, és nekünk szerintem most ez kell. Nem
tudja elviselni a legkisebb fegyelmezetlenséget sem. Többször leszidott minket, lehet,
hogy mi sokszor túl lazák vagyunk, ami már a játék rovására megy.

– Kinek a kritikájára, véleményére adsz a leginkább?

– Tudod, mondtam, hogy a szüleim minden meccsemre felutaznak. Képzeld el anyukám
– aki különben nem ért hozzá – mindig beletrafál a közepébe. Most már ugyanúgy
adok az ő véleményére is, mint az edzőmére. Minden mérkőzés után megkérdezem őt
is, mondja el, mit látott, hogy látott. Megkérdezem tőle: "Na, milyen volt?" Erre
valamikor azt mondja: "Inkább most nem mondanék semmit." Néha ugyanazokat a hibákat
és kifogásokat említi, mint az edzőm.

– És apukád?

– Ő mindig csak jót és kedveset mond. Az ő véleményének szakmai szempontból
nincsen hitele, de nagyon jól esik, amit mond.

– Ki az a focista, akivel a legjobban kijössz a pályán?

– A Fradiban eddig, akitől a legtöbb jó labdát kaptam, az a Vincze Ottó, meg a
Schultz Levente.

– Kit tartasz a világ legjobb játékosának?

– Szerintem, most Ronaldo a legjobb, de nagy kedvencem Maradona is.

– Ismered őket?

– Személyesen nem.

– Melyik az a csapat, ahol egyszer majd szeretnél játszani, tehát melyik az álmaid
csapata?

– Hát… a Milan.

– Úgy tudom, hogy a Milan jön Pestre az idén nyáron.

– Igen, júniusban azt hiszem.

– Akkor gondolom bizonyítani is akarsz.

– Úgy tudom, az egy ilyen… gálameccs lesz.

– Maradona talán a példaképed is?

– Nem. Emberileg nagyon furcsa dolgai vannak, amik nekem egyáltalán nem
tetszenek, de fantasztikusan játszik. Foghatják őt akárhányan, akkor is azt csinál,
amit akar. A pályán egyszerűen etalon.

– Kivel szeretnél valamikor egy csapatban játszani?

– Owennel. Ő is nagyon fiatal, csak egy évvel idősebb, mint én. Vele még elég
hosszú ideig tudnék játszani. Ő is a világ legjobbjai közt van. Na, őt például
nagyon szeretném személyesen is megismerni.

– Ha a telefonszámát odaadnám, felhívnád őt?

– Valószínű, bár én ezt nemcsak ilyen módon értettem, hanem mint játékost
a pályán, akivel együtt játszom.

– Most április huszonnyolcadikán úgy tudom itt lesznek az angolok. Ha benne
leszel a válogatottban, akkor teljesülni fog a kívánságod.

– Akkor látod, biztos, hogy fogok vele beszélgetni, még akkor is, ha netán nem
játszanék.

– Mik a közeljövőben a terveid?

– Milyen területen?

– Természetesen a fociban.

– Jó lenne a válogatottban lenni tavasszal, és nyáron jó lenne jó párszor beállni
a meccsen.

– Olyan célok, vagy tervek nincsenek, hogy most ezen a meccsen két gólt szeretnék
rúgni, a következőn meg hármat. Vagy ez nem így működik?

– Nem, nem így. Ilyen módon nem szabad szerintem tervezni, mert óriási csalódások
érhetik így az embert. Mert mi van, ha nem rúgom be. Nekem most, mivel bizonyítanom és
játszanom kell sokat, "csak" annyi a tervem, hogy meccsről meccsre minél jobban játsszak,
hogy aki bízott bennem, ne csalódjon. Ennél többet mostanában nem szoktam
megfogalmazni magamnak.

– A szüleid minek örülnének jobban? Ha nagy focista, vagy ha nagy ügyvéd lennél?


– Már nem ellenzik a focit, nekik szerintem mindegy. Most persze ők is azon
vannak, hogy minél előbbre lépjek a fociban. Azt mondták, nekik az a fontos, hogy
ember legyek.

Olvasson tovább: