Kereső toggle

Mi lesz, ha tényleg jön a farkas

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Elutasították a Gemenc Rt. farkasok kilövésére vonatkozó engedélykérelmét. A
vadászok a környék egyik juhászatát megdézsmáló ordasokra szerettek volna
lecsapni. A természetvédők úgy gondolják, hogy a szóban forgó farkasok tavaly érkeztek
a területre, és vigyázni kell rájuk, a "vadászpárti" helybeliek viszont meggyőződéssel
vallják: az állatfaj már évtizedek óta honos a rezervátumban, és ha az eddiginél több
védelmet élvez, könnyen túlszaporodik.

"Tartós vízumot", sőt végleges letelepedési engedélyt kapott Magyarországon
a farkas, a hazánkból a természetrajzkönyvek szerint 150 évvel ezelőtt kipusztult s
a zöldhatáron át ismét betelepült ragadozó. Legalábbis ezzel ér fel, hogy a
Kiskunsági Nemzeti Park nem adta meg a kilövési engedélyt a gemenci vadászoknak. A
precedens érték? intézkedés új helyzetet teremt a hazai faunában. Mert bár a
farkasok több helyen felbukkantak időközben, így a Zempléni-hegységben és
Szabolcs-Szatmár megye keleti felén is, a vadászok eddig kérelem alapján kilőhettek
egy-egy renitens példányt. Ez az idő most véget ért.



A pulit megette



A Kiskunsági Nemzeti Park Buzetzky Győzőnek, a Duna–Dráva Nemzeti Park munkatársának
szakértői véleményére támaszkodva hozta meg elutasító határozatát. A szikár,
szakállas Buzetzky urat e sorok írója még évekkel korábban, egy szánhúzó

kutya egyesület elnökeként ismerte meg. Híre ment, hogy járt kint Észak-Amerikában,
és hogy indián nevet is kapott: baráti körben Édesvíznek hívják. Mindez igen erős
amerikai inspirációra utal. Amit azért kell most megemlíteni, mert arról árulkodik,
hogy a magyar farkasok védelmezésének legújabb kampánya tagadhatatlanul amerikai gyökerű.
Mindamellett a gemenci vadrezervátum nem a Yellowstone Park, és Magyarország sem az
USA.

Útban a farkasok jelenlegi tartózkodási helye felé az autóbusz ablakából ez jól
megfigyelhető. A művelt szántóföldek, a sok-sok háziállat az udvarokon és a házak
körül, a rossz kerítések, de mindenekelőtt a lakott területek sűrűsége azt
mutatja: valahol Közép-Kelet-Európában vagyunk. Mindez inkább Szlovákiára hasonlít,
nem a nagy távolságok államaira. Szlovákia azért is jó példa, mert az erdős Kárpátokból,
sőt a mai Szlovákia egész területéről a múlt században kipusztított farkas északi
szomszédainkhoz már 1945 után megkezdte visszatelepülését. Vagyis ott a farkasokkal
és a lakossággal már évtizedekkel ezelőtt megtörtént mindaz, ami Magyarországon még
csak ezután várható.

Jurán Vidor a Kárpáti farkasok cím? könyvében részletesen leírja, hogy az ordast
a szlovákiaiaknak valósággal újra fel kellett fedezniük. Sem a háziállatok, sem az
emberek nem ismerték már a farkas szokásait, amit hamarosan a széttépett haszonállatok
és az elhurcolt láncos kutyák gazdái bántak. De a vadászoknak is sok kellemetlenséget
okoztak az ismét feltűnt ragadozók. Egy-egy szarvasbőgés a farkasok nyugtalanító
jelenléte miatt úgyszólván teljesen elmaradt. A teljes körképet adó könyvben megszólaltatott
Tóth Sándor kissárréti pásztor visszaemlékezései pedig a régi magyarországi
farkast is felidézik: "Örökös rettegésben tartotta a pásztorokat. Mert még a
legnagyobb juhászkutyától sem félt, hiába volt örv (szögekkel kivert, tenyérnyi széles
szíjörv) a nyakában. Még akkor is összeágaskodott a legnagyobb és legerősebb
komondorral is, ha pedig örv nem volt a nyakában, vagy pedig a juhász a legnagyobb elszántsággal
rá nem rohant, hogy a kutyájának segítsen, akkor a farkas a legnagyobb juhászkutyát
torkon ragadta és percek alatt meg is ölte, és széjjel is tépte, mint a rongyot. A
pulit pedig széjjelszakította percek alatt, és meg is ette."



Trófeák veszélyben



Amíg az útra magammal hozott könyv olvasása közben a 150 évvel ezelőtti pásztorvilág
hangulatába merültem, rádiótelefonon felhívott a Gemenc Rt. vadászati főosztályvezetője,
hogy ne Baján, a Gemenc Rt. központjánál, hanem előtte, Sükösdön szálljak le. A
"farkaslakta" terület a Duna– Tisza közén, a Bajától északkeletre fekvő
homokpusztai erdészetben található. Ennek az erdészetnek a vezetői éppen aznap délután
a sükösdi központban tartották az egyik idei összejövetelüket.

A főosztályvezető kocsival értem jött a buszmegállóhoz, és a rendezvényre vitt,
ahol a hosszú asztal körül már javában adomázott a férfitársaság. Birkapörkölt
nehéz szaga terjengett a levegőben. "Talán ezt a juhot is a farkas ütötte le" –
tódította valaki, amikor megtudták, hogy az ordasokról akarok írni. Majd csípős
megjegyzések hallatszottak hátulról. Ha a hobbista Buzetzkynek nincs elég hó a szánhúzó
kutyák edzéséhez, most legalább lesz hozzá farkasüvöltés. Csak a védencek végül
nehogy a kutyáit is megegyék!

"Szeretjük a füvet, de ha magasra nő, lenyírjuk" – jelentette ki valaki emelt
hangon. A farkasok létszámát igenis szabályozni kell. Persze, hogy nem szabad kirtani
őket! De azért néha meg kellene egy kicsit bolygatni az ordasokat, hogy lakjanak a
szomszédban is, ne csak minálunk.

Tévedés, hogy a farkas tavaly jött a területre – állították az erdészek
egybehangzóan. A helybéliek már 1957-ben észlelték a jelenlétét. Azóta
folyamatosan itt tanyázik a farkas, de ritkán bukkan fel. Eltartja a környékbeli dögkút,
pontosabban dögtér, ahol a gazdák a nyitott placcon hagyják az elhullott háziállatok
tetemét. Néha mégis rákapnak a birkára. Már 82-ben volt olyan juhász, aki nyolc-tíz
viharlámpát égetett egyszerre éjszakánként, hogy távol tartsa az ordasokat.
1987-ben Simon Lászlóhoz betörtek, s az egyik farkas birkával a szájában másfél méter
magas kerítést ugrott át. Abban az évben egy 100 négyzetméteres körzetben kilenc
szarvast találtak átharapott torokkal. Azt nem tehette egyetlen ordas. Genáhl Mátyás
1995-ben erős kanfarkast lőtt. Az azóta folyamatosan itt tartózkodó ragadozókat
tavaly tavasszal látták ismét. Dudás Pál, Blumenschein Ferenc és Kulisity Zoltán
– valamennyien erdészeti vezetők – gyakran találkoztak az ordasokkal. Talán azt a
példányt is látták, amelyik tavaly októberben betört az egyik volt erdész, Csernyák
István állattartó telepére, és majdnem egy kilométer távolságra hurcolta el a megölt
kecskét. Ezután adták be a kilövési engedélykérelmet, amit most elutasítottak.

Az összejövetel után meglátogatott Csernyák gazda. Mint elmondta, nem bízik a pásztorkutyákban.
Az ordas nagyságú ebek egész évben legalább annyit ennének, mint maga a farkas. Inkább
sok tízezer forintért az egész juhászatát bekeríttette magas kerítéssel. Szerinte
most még nincs baj a farkasokkal, hármat-négyet eltart a terület. De ha nem lehet vadászni
rájuk, akkor minden évben nő a szaporulat, s tizenöt-húsz farkasnak már kevés lenne
a táplálék. Az ordas, ha éhezik, éjszakai ragadozóból nappali ragadozóvá válhat.
S akkor már nem az esténként ólba zárt, hanem a nappal a legelőre kieresztett birkával
találkozna, meg a ház körüli aprójószággal, esetleg a kint csatangoló gyerekekkel.
Erre még gondolni is rossz.

A vadgazdálkodás az erdészetben kiegyensúlyozottan, tervszerűen zajlik. Igen sokba
kerül az úgynevezett vadföldek – vagyis a takarmánynövényekkel bevetett vadlegelők
– fenntartása. Meg az is, hogy munkagéppel kiásott gödrökben, fóliás megoldással
kell a mesterséges dagonyákat, fürdőhelyeket kialakítani. Muszáj a területen
tartani a vándorló kedv? vadat, hogy szezon idején jó bikát lőhessenek a külföldi
vadászok, mert az hozza a sokmilliós bevételt. Ha a farkas jelenléte megzavarja a
kiegyensúlyozott gazdálkodást, akkor nagy lesz a ráfizetés. Ilyen értékes vadászterületen
felszaporítani a farkast meggondolatlanság.

Kulisity Zoltán egy nagyméret? Opel terepjáróval körbevitt az erdőben, ahol a
farkasokat látták. Egy-egy falka vadászterülete 400 négyzetkilométer a szakirodalom
szerint. (Ami hússzor húsz kilométeres körzetnek felel meg.) Ennek a közepén található
most a térség egyik dögtere. Itt meg is álltunk, s a szakadozott szögesdrót kerítéssel
körülvett, fél focipályányi területen valóban találtunk farkasnyomokat. Sőt
valamelyik süldőfarkas még viszonylag kisméret? nyomát is. A kutya kerekded lábnyománál
hosszúkásabb, ovális alakú csapa, markáns körömlenyomattal.

A dögtéren valóságos patkánykolónia fészkelt a környező földhalmok üregeiben.
Vinnyogásuk fojtott háttérzajként szivárgott elő a föld alól, és összekeveredett
a homokkal borított lerakóhely tompítottan penetráns szagával. Amikor közelebb értünk,
futkosni kezdtek a patkányok, majd feltűnt egy még érintetlen, legalább kétmázsás
disznótetem. Kísérőm szerint csak ez az egyetlen döglerakó képes lenne egész
farkasgenerációk eltartására. Mindig itt találták a legtöbb farkasnyomot. A patkányokra
valószínűleg már nem is éhségükben, hanem csak szórakozásból vadásznak. Az más
kérdés, hogy vajon állategészségügyileg szabályos-e a lerakóhely, de az biztosra
vehető, hogy annak esetleges megszüntetése vagy hozzáférhetetlenebbé tétele a vadállomány
és a gazdasági állatok megtizedelésére kényszeríthetné az ordasokat.



Nincs ütközőzóna?



Ennyi hazai specialitás után kíváncsi lettem, vajon az USA-ban milyen feltételek
mellett telepítették vissza a farkasokat a rezervátumokba. Készült erről egy
amerikai videofilm Farkasüvöltés Amerika nemzeti parkjaiban (The wolf, a howling
America\'s national parks) címmel. Ebben John Varley, a Yellowstone Park kutatásvezetője
mondja el, hogy nem akarnak semmilyen terhet rákényszeríteni a parkok és rezervátumok
szomszédaira. A visszatelepítési tervek sok olyan pontot tartalmaznak, amelyek védik a
szomszédságot. "Létesítünk például egy közigazgatási zónát és abban egy közbiztonsági
zónát, ahol minimális konfliktus lehet ember és vad között. Ezt körülvenné az úgynevezett
ütközőzóna, ahol ha mégis konfliktus támadna ember és állat között, akkor az
ember élvezne elsőbbséget."

Ezek után felhívtam Boros Emilt, a Kiskunsági Nemzeti Park kilövési kérelmet elutasító
természetvédelmi felügyelőjét, aki intézkedését a washingtoni egyezményre való
hivatkozással indokolta. Megkérdeztem, mekkora a szóbanforgó területen az az ütközőzóna,
ahol állat és ember konfliktusában az ember élvez elsőbbséget. Hiszen a gemenci erdő
vidékét sokkal sűr?bben lakják a Yellowstone Park környékénél. A válasz az volt,
hogy Magyarországon egyáltalán nincsen ilyen ütközőzóna. Eddig még nem gondoltak
erre.

Olvasson tovább: